2012. május 8., kedd

Május 7 - Irka-firka

Nem tudom, Ti hogyan költöztök, vagy léptek tovább az életetekben, de nekem most rémlett be, hogy egy hónap múlva ilyenkor mára szóban osztom meg az eseményeket,lehet éppen valamelyikőtökkel. És néha igenis rám jön az a furcsa tenni-menni érzés, hogy haladjunk már csináljunk,éljünk,tegyünk minél többet."BRRRR!!" Talán ez a nyugati származásom hibás mellékterméke, mert ez a hely,éppúgy, mint valószínűleg Délkelet-Ázsia összes többi négyzetcentimétere,nem erről szól.Itt minden egy lassabb életre van berendezve, így,ha akarnám sem tudnám meggyorsítani a dolgokat, vagy többet tenni,mint amire lehetőség adatik. Inkább ezeket az pillanatokat kell még jobban kihasználni.
Csodálatos időre, madárcsicsergésre,és millió illatra ébredünk, rengeteg virágnak még éppen tart a a virágzási szezonja.Rengeteget közülük igazából nem is ismerek, de mindenesetre varázslatos tavasz végi-nyári illat leng körül. A házimunkakörök lerovását követően szeretném megtörni a gyerekekek házi filmnézős délelőttjét, úgyhogy nagy NAGY terveket fundálok. Sajnos a kultúra itt inkább a vallást jelenti, önállóan egyelőre a Shariah teljesen elnyomott minden irányvonalat.Még színházra sincsen lehetőség a tartományban, sőt a tartományra jellemző népi táncot, A Shaman táncot (vagy ahogy angolul nevezik:"dance of thousand hands - vagyis, az ezer kéz tánca" is csak elvétve, nagyobb eseményeken lehet megcsodálni, javarészt javai előadóktól, ami elég vicces, tekintve, hogy a Javaról betelepülteket még inkább kívülállónak kezelik errefelé.Nekem kétszer volt lehetőségem tátott szájjal végignézni az előadást...és valahogy most visszatekintve, kicsit Experidance érzése van ennek a művészetnek.Általában acehi és/vagy arab nyelven énekelnek, az aláfestő zene pedig nem más,mint az előadók által használt tapsok,illetve saját testük "ütögetése" ("gendang"), ezen kívül azonban semmi más kíséretet nem használnak. Számomra lenyűgöző, hogyan tudnak egymásra figyelni,és egységben közreműködni. Itt egy link, hogy ti is élvezzétek pár percig ezt a fantasztikus élményt:http://www.youtube.com/watch?v=sRZxZCveTM8
(A Shaman tánc egy verziója a Mheusakat,amit viszont csak nők adnak elő - itt megengedett a zenés kíséret)


Tehát nem nagyon jellemző a tánc, vagy a bábjáték, de akkor mit tegyünk? Hát megrendezzük az első hétfői megarajz délelőttöt! Érdekességképp, itt a fiúk igenis minden programban benne vannak, nincs olyan,hogy"túúúl láányos". Elő a Faber-Castell ceruzákat ( amelyről a mai napig nem tudom eldönteni, hogy eredetiek-e,mert ha igen,akkor miért sokkal olcsóbb itt,mint otthon? Ha meg nem,akkor eszméletlen jó minőségűek...lehet,erre a kérdésre sosem fogok választ kapni - de igazából lényegtelen is...a célnak bőven megfelelnek.)


Kiülünk az egyik ház elé épített cölöp verandára, vagyis pondokra, összekucorodunk, hogy mindenki elférjen,és már kezdődhet is a firkálás - bocsánat, a művészkedés.Nehéz a gyerekeknek elengedni magukat, szeretnének mindent "szabály szerint" rajzolni, beletelik némi időbe,mire megértik, nem fotózunk, hanem papírra álmodunk,és nincs olyan, hogy csúnya, mert ezek a mi , egyedi gondolataink. Irigylem őket,mert mernek még lila tengert, és ezerszínű földeket rajzolni, no,meg a nevető napocska kötelező elem.Csodavilágban élnek, ez ezekben a pillanatokban is bebizonyodik, és igenis szeretném,ha minél többet vetnének belőle papírra.Van olyan,aki félve ragad először ceruzát, van olyan,aki másokra vár, hogy meghúzza az első vonalakat, de olyan is akad, aki a legvadabb színekkel tengert kezd rajzolni. Ó, és persze elhallatszódik a nap legviccesebb mondata a 8 éves Syahroltól,aki a többiek első vonásaira vár,"ő egyelőre havat rajzol"...mert ugyebár fehéren hagyta a lapját.Én meg csak ülök, és nem is értem, hová tűnnek ezek az érzések, gondolatok belőlünk az évek során?

Az ebéd nem más, mint az én Mamim által készített Rendang...hiszen ez a kedvenc ételem.Az az érdekes, hogy mamika nem tesz bele javai piros cukrot, hanem egészen egyszerűen csak nagyon friss kókuszban főzi,amitől önmagától édes lesz. Pedig elhihetitek,ez itt sincs másképp ,mint otthon a nagymamák valahogy tényleg mindent jól főznek. Már le is jelentettem otthon, hogy, ha nem megyek 10 Kg túlsúllyal haza,akkor tényleg eggyel sem - és ez utóbbira pedig szinte semmi esély sincsen.
A főfogás mellé kókusztejet iszunk - most sziruppal és jéggel elkészítve. A városokban így készítik el,ezt az amúgy önmagában is finom és hűsítő italt..mert ugyebár édesíteni ezt is kell, ne feledjük. Lehet itt a boldogságot a napi elfogyasztott cukor mennyiségében mérik? Akár így van , akár nem, azért jól esik,ez az erősen pink színű..hmmm...lötty.Én elhiszem,hogy sok kókusztej maradt vissza a főzés után,de én önmagában is szeretem...na,mindegy.A szándék a lényeg,és az teljes mértékben kizárólag jó.


A melegre való tekintettel késő délután nyakunkba vesszük a környékbeli emelkedőt, és túrázni indulunk. Lelkes társam Dewi,aki ugyan félúton próbál kifogásokat keresni,miért ne másszunk felfelé, végülis csatlakozott a mini dzsungeltúrámhoz, amelynek célja a szép kilátásról készített fotó.Mint kiderül,amerre túrázgatunk vaddisznókat,sőt majmokkal lehet elvétve látni, most szerencsére egyikben sincs részünk. Csak mi ketten,és Nachos a négylábú kalandorom - őszintén,ezekkel a sétákkal valahol mindig célom, hogy kifáraszzam, ugyanis új hobbija van a kedvencemnek,ami nem más,mint az"itt a papucs, hol a papucs"játék.
Viharok esetén helyi barátaink közel sem tartanak annyira a villámoktól,mint mi Európában, ugyanis itt házakba nem, javarészt ezekbe, a néha akár 30 méter magas fákba csapogat bele Zeusz nyila. Amúgy a környék egyik leghasznosabb növénye, fáját, termését, olaját..stb teljes mértékben felhaszálják. A sziget legnagyobb részét is mind a mai napig pálmadzsungel borítja, otthont adva ezáltal olyan különleges állatoknak, mint egy,amúgy teljesen ártalmatlan kígyófajnak, vagy skorpiófajnak.Vicces, hogy barátaim közel sem félnek annyira egy kígyótól, mint mondjuk egy hernyótól, amiből, ha egyet is meglátnak, kisebb tömeghisztéria alakul ki.Biztos e mögött is áll valami ősi hiedelem,amit nem akaródzanak megosztani velem, de annyit tudok,hogy a hernyó is képes megmarni...de itt,Észak-Indonéziában,ahol mérges kígyók élnek, illetve minden rovar HATALMASRA akaródzik nőni ( a tenyérnyi nagyságú rain spider - amelyből egy díszpéldány nálunk is lakik, vagy a még annál is nagyobb web orb spider pókok egyátalán nem ritkák..sőt, nagyon is mindennapos jelenségek),a vadállatok nem is beszélve,...egy hernyó hol is van ebben a sorban?

A túránkat a kedvenc szikláinkon fejezzük be, a tenger felett, és iszunk egy finom, otthonról hozott kávét.
Szumátra (vagy talán egész Indonézia) a kávé földje.Ugyan Starbucks tőlünk csupán 600 Km-re fekszik,de a helyi kávézókban mindenféle különlegesség nélkül is nagyon finom kávékat szolgálnak fel, rövid kiadásban.Vagy inkább dupla presszó, mert több is...és erősebb is.
A helyi kávébabok pörkölésére jellemző,hogy igen erős kávét készítenek belőle, így nem ritka a 40-50 éves férfiak körében a mindenféle belső szervi fájdalom. Talán ezért is tud a Luwak kávé ( tudjátok, a cicakaki mese,amit már említettem) teret hódítani,mert elmondás szerint,az ebből készült fekete leves nemhogy nem irritálja a hasat, de még jótékony hatással is van rá. Ez esetben nálam sem jobbra,sem balra nem dől a mérleg,és őszinte leszek, én Bali kávét iszom (ami sokkal gyengébb kávé, kakaóval,szegfűszeggel, fahéjjal őrölve),amit házilag a kis aeropressemen készítek el,mindenféle áram nélkül, tejjel bolondítva.Persze, erről Psszt mindenkinek, teljes mértékű árulásnak minősül,ha más terület kávéját kortyolgatom titokban. Nem lennék meglepve,ha lassan külön szeparált tömlőcöt építenének az olyan területárulóknak,mint most én...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése