Május 31-A tündértorta nyomában

Sok mindent el lehetne mondani a ma reggelről,de egy dolgot biztosan nem,mégpedig azt, hogy csak úgy kidobott magából az ágy. Egyre nehezebbé válnak az ébredések, mintha pár másodpercre még megállhatna az idő ezáltal..sajnos ez a csoda még itt is várat magára.Viszont nevetős napsütés,csodaszép idő fogad, így talán felkészülök az egyik legnehezebb csatámra, mégpedig, a saját "búcsú partymra".Már a gondolattól is szívem szerint a takaró alá bújnék...de ez a nap nem is rólam,hanem szóljon inkább a falu legelső szülinapi bulijáról!.Akkor meg mire várok még? A világ legszebb és legjobb kihívása van előttem,megszervezhetek egy olyan bulit,amiről tudom,mindenféleképpen emlékezetes lesz. Lehet,kis barátnőm,Pida majd azon nagyon kevesek közé tartozik,aki első kézből tud mesélni  unokáinak az első saját tortájának ízéről-színéről.Akárhogy is nézem,akkor én most mégis a szerencsések sorában állok, mert ez a feladat azért mégsem mindenkinek adatik meg!

Nos, ahogy azt már Halász Judit is megénekelte,egy ilyen dátumon "másként kel fel a nap",vagyis ha már millió  napsugár ragyog minket végre  körbe,akkor némi alapanyag beszerzés után már indulhat is a móka. Alig érek haza, hát ki áll az ajtóban?Az ünnepelt önmaga. Kicsit feszengek,mert így biztos nem lesz meglepetés,akármit is csinálok, de ha már így alakult,akkor miért ne legyünk rendhagyók,akár ketten is süthetünk együtt.
Hajoljatok csak közelebb,megsúgok valamit: Gombóc Artúr létemre, valahogy a torta készítés soha nem volt a legjobb barátaim egyike.Olyannyira nem,hogy tavaly a saját süteményem első verzióját egy negyed napig az ágy alatt rejtegettem,és feltett szándékom volt a kutyának adni,hogy senki meg ne lássa.Telefonon kértem Brendant végül,mikor anyuékért mentem a repülőtérre, hogy csináljon vele valamit,mert szégyenemben-sietségemben a tepsit ott felejtettem a "rejtekhelyen",és ha nem lép időben ,mialatt távol vagyok, meg is írhatja végrendeletét. Ugyanis az éhes hangyák biztos őt is felfalják...ha már a nyalánkságnak álcázott szörnyűségre még ők sem fanyalodnának rá.(Az anyukám önmaga volt a megmentő,aki átutazta a fél világot ,hogy lásson,és a repülőn még valószínűleg nem is sejtette, hogy érkezését nyomban egy kis sütögetéssel ünnepelheti - a konyhában,mert nekem már első fokú síró görcseim voltak a helyzettől, a kutya meg szigorú diétára vonult).
Úgyhogy ezért az expedícióért,mert képes vagyok szemtanú előtt szerencsétlenkedni kijár vagy a bátor, vagy az egyenesen hülye kifejezés. Bár, ha lehetek kicsit cinikus,mondjuk úgy, az első torta lényege, hogy nincs összehasonlítási alap, vagyis mindent csak kellő önbizalommal kell tálalni.
Egy manó azonban százat csinál, és nemcsak a segítségem mértéke növekszik ezzel, hanem az önbizalmam is. Kiderül, a tojás krém akkor kemény,amikor a turmix gépet két kézzel kell szorítani,vagy az,hogy a tejszínhabnak jégkrémíze van, a vajat meg hívjuk csupán sütemény testápolónak.Színes üvegcsékben előkerülnek az étel színezékek, és innentől kezdve elszabadul a mennyország.-Akinek ez a kifejezés idegennek tűnik, annak el kell mondjam,hogy ennyi angyali kezet nem illethettem más jelzővel. Egy idő után egyikőjüket sem zavarja még az sem,hogy a konyha ajtóba odafekszik hozzánk Nachos is.
És a rossz hír most következik: valami van az én valaha látott legszőrösebb négy lábammal és gomb szememmel..ugyanis nincs játék,csirke kergetés, és a papucsok is hiánytalanul megvannak már egy ideje.Ha így kezdjük elfogadni a tényt, hogy a kutya igenis az ember legjobb barátja,olyannyira, hogy a csempén nyújtózkodik,hát feszítem kicsit a húrt, hogy megnézzem a sete-suta bicebóca kis barátomat..mert ugyanis elnézést,de színészi teljesítményével is teljes mértékben tisztában vagyok. (Az eddigi legjobb alakítása a lábtörlővé  válás volt,jelölést is kapott az erkélyen alvásra,azonban a zsűri nem minden tagja díjazta a játékot,így csupán mellékszerepet kapott a lépcső feljáróban.) Ross dokit meghazudtolva fertőtlenítek,sebet kutatok..no látom,defibrillálni nem kell,azonban kórtörténet hiányában sajnos csonttörést kell megállapítanom. Mondanom sem kell, hogy a körülöttem lévő gyerek sereg azért nemigen tudja mire vélni a helyzetet,miszerint nemhogy etetek-simogatok egy kutyát, de az ölembe fektetve a mancsait vizslatom,miközben minden szuszogásra az "it's okey"-t ,vagyis egy minden rendbent ,pusmogok a kajla fülébe.Szerintük úgysem érti,merthogy csak egy állat,szerintem meg igenis tudja, hogy a maminak minden jobban fáj,mint a kis betegnek.
Úgy érzem, ez az egyik kultúrális küldetésem, hogy megértessem már végre, négylábút tartani igenis hálás dolog. És elkezdődik egy olyan beszélgetés (miközben azt kémlelem,sínbe kell-e raknom Szőrmókot),amire nemhogy felkészülve nem voltam,de határozottan egy meglepetés összes varázserejével csapott le rám. Mint kiderült, a beköltözésünkkor nagyon sok környékbeli nem nézte jó szemmel,a mi közös bandázásunkat az aprónéppel,mert ugyebár én a kutyámat fogdosom,és azzal együtt mindent,még őket is..és ez najis, vagyis tisztátalan dolog.Nyelek kettőt,meg kettőt,hogy erre reagáljak,miközben már jön is a következő gondolat, és  azzal,hogy így készítünk ételeket,őket kínáljuk, az ugyanúgy "nem halal",mintha egy bacon szalonnát nyomnék az orruk alá.(minden boltban vásárolt ételükre,még a vízre is rá van jegyezve a "halal" logó,ami annyit tesz,iszlám vallású ember által fogyasztható,mert nemhogy nem tartalmaz tisztátalan alkotóelemet,de a készítő üzem is mentes mindenféle " vallásilag nem megfelelő" dologtól.)
Igen, jól érzitek, megint itt a hétfejű,tűzokádó ,vérszomjas  sárkány,és párbajra hív,de tüstént!
Hát nesze neked,te sziámisüsü, erre varrjál gombot!Nem fogok itt semmiféle hit vitát rendezni ugyanis, sőt, még csak megsértődni sem fogok,mi több,szó szerint örülök a lehetőségnek,hogy arról beszéljek,miben is vagyok én esetleg kakukktojás meseországban.Elmagyarázom,hogy nem csupán a kéz mosásban,de a kézfertőtlenítőben is hiszek,és ahogy azt ők is látják,bíztatok én lelkesen mindenkit a használatára. Természetesen azt a választ kapom,amire számítottam,hogy itt sokkal inkább a vallási tisztaságról,semmint  fizikairól beszélünk.Hozzátenném,ne felejtsük el, gyerkőcökkel folyik a diskurzus!!Hiszen tudjátok,nem mosok hatszor kezet vízzel ,majd hetedjére földdel.No,talpra magyar,nyitott a kapu ismételten,vagy a változást jelentő gondolkodásra, vagy a teljes megfutamodásra. Megkérek mindenkit,ne haragudjon,távol álljon tőlem,hogy bárkit is megbántsak ,az én hitem szerint azonban a megtisztulás kívül szappantól,belül nem mástól,mint magától ,Istentől jön.Nagy szemekkel néznek(ennyi barna rám szegezett szem pár is ritkán ölel körbe),majd visszakapnak cserébe egy zöld párost arra a reakcióra,ami elhangzik: ugyanis ők ezzel tisztában vannak.Olyan is van,akit az iskolában "kereszténynek"csúfolnak,csupán azért mert velem tanul, de mégis,az éves felmérőben ezek a gyerekek lettek a környék legjobbjai.Most,miközben a csodakrémeket keverjük,jobbra-balra,már nincsen félsz angol szavakat tenni a színek,vagy a számok helyére,sőt egy angol dal is felcsendül.Igaz ez vajon?Éveken át, több ember nem értette, hogy sem bőr színtől,sem vallástól nem lesz jobb vagy rosszabb senki...hiszen mindannyian egyformák vagyunk,és most itt egy maréknyi ember palánta,akiknek sokan esélyt nem adtak eddig, bár hitben igen távol állunk egymástól,ők mégis büszkén vállalják barátságunkat olyannyira, hogy erre mások is felfigyelnek,sőt készek érte kiállni.Lecsordul az első könnycsepp.Ezért érkeztem két éve, és most,egy másik helyen ugyan,de már vannak nyitott elmék arra,hogy tanuljanak a külvilágtól.Nem tagadom, lehet,azt is látják, ha én nem tanulok tőlük,már régen hazáig szaladtam volna, vagy éhen halok a dzsungel szélén.
Már az sem zavar, hogy a torta mindkét rétege,amit egyesével sütöttünk, szó szerint darabokban esik ki a tepsiből, hiszen a földön ülve egy kiváló kirakót képez.Az arcokon pedig azt a vidámságot látni,mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.A törés vonalakra újabb réteget,majd még egyet fabrikálunk.Ha valaki ránk nyitna,állítom szent meggyőződése lenne,hogy morzsakupacot ragasztgatunk Maya piramis alakba.
ígérem,ezt most nem küldöm az ágy alá (már csak azért sem,mert ehhez eszméletlen históriát kellene a vendégseregemnek beadni), hiszen azért vagyunk ennyien,hogy ezt a feladatot megoldjuk.Előkerültek a hűtőben pihentetett kencéink.egy -két zselé kocka, illetve színes drazsé.Ránézek Pidára:"Szeretnél Tündértortát?" a válasz nem sokat várat magára :"úgyis az lesz,mert tündér vagyok.Giling Galang!". Hát elő a kenő késekkel!Becikkezzük azt a valamit,amin pár órán belül gyertyáknak kellene lobogniuk,mindenki kap egy kisebb részt,amit kedve szerint dekorálhat.Olyan is van,aki ezt a mellette ülőre is kiterjeszti,több sem kell hozzá, lesz itt színes máz mindenkin! Elkészülünk a szivárványos " tündérménnyel" (tündéri sütemény),amit valaha errefelé készítettek ( ez már ugyebár biztos ), hát elküldjük a hűtőbe pihenni kicsit,amíg mindenki lefürdik,és előkészülődünk.
Közben megérkezik Kiki is a napi halászatból, a legfinomabb,legkedvencebb halamat hozza, hogy ma este a emlékezetes falatokat ehessek én is.Hozzátenném,hogy ez a szardellafajta,amit itt gergának hívnak ugyan csupán 25 cm hosszúságú, de legalább olyan nehéz kifogni,mint egy hatalmas tonhalat.Tehát ebben a fényben értékelem a vacsorajelöltemet,akire nemsokára a sült hal szerepet osztjuk minden kétséget kizárva.
Ahogy megérkeznek a vendégek,az ünnepelttel karöltve,elénekeljük a szokásos boldog születésnapot dalocskát, indonézül,majd angolul.
A torta határozott falu sikert arat,a sírás és a nevetés könnycseppjei pedig legalább olyan mennyiséget tesznek ki,mint a színes pettyek a tortaképződményen.Talán valahol mindenki most érti meg, vasárnap reggel én már útnak indulok hamuba sült pogácsa nélkül ugyan, de milliónyi emlékkel,nemcsak egy másik kontinensre,de egy teljesen másik világba, amiről tőlem hallottak pár hónapja csupán először.
(Hongaria..nem Nigeria...)
Ahogy telik az idő ,lemorzsolódik a kis csapat,már csak páran kacarászunk,amikor hirtelen áramszünettel lepnek meg minket az égiek.Felhasználjuk az összes gyertyát,de még mindig nem akaródzik visszajönni a világítás,hát jön az ötlet,induljunk le a partra tüzet rakni!
A bátor sereg,aki jobban fél a szellemektől,mint a vaddisznóktól pár elszáradt banán levelet vonszol maga után, hogy legyen némi tüzelőanyag,Kiki pedig krumpliról gondoskodik,ha már így alakult,süssünk is valamit a vacsora mellé.Amit talán legjobban díjazok most az az a nyitottság,és határtalan szabadság, hogy önfeledten megtehetjük,amit szeretnénk,a határ csak az a csillagos ég,ami ránk most éppen milliónyi fénnyel ragyog vissza. Talán otthon már éppen a hatvanadik kifogást hoztam volna fel,miért NE menjünk sötétben sehová, de talán tanulgatom megélni mindazt,amivel anyut már mióta nyugtatgatom kisebb-nagyobb sikerrel..a biztonságom nem tőlem függ.Ha meg van írva az ideje annak, mikor kell majd csillagként tündökölnöm majd nekem is,akkor lehetek én bárhol,csinálhatok bármit, majd máshonnan vigyázok azokra,akik nekem fontosak.Nem ülhetek egy szobába bezárva ugyebár,önként lemondva pont a ma estéhez hasonló pillanatokról...Tehát,irány a part..és a jobbra-balra cikázó parázs szemek,ahogy a szélirány egyfolytában változik,kifogást pedig többet nem keresek.Élni jöttem megtanulni,szeretetet kaptam..és szabadságot.Nem onnan,nem úgy ,ahonnan vártam,de hogyan is számíthattam volna olyan forrásokra,amiről azt sem tudtam, hogy léteznek!Ha  mindig az álmaimat kergetem,lehet észre sem veszem azt a csodálatos mesét,amit életnek hívnak, és mindenki együtt játszik benne.Talán nem kell félni nyitott szemmel,és még nyitottabb szívvel járni.Mert csodák léteznek,álmodni pedig nappal is lehet, legyen erre bizonyíték egy 8 éves kislány,akinek volt lehetősége egy igazi ezerszínű,sok kacajos szülinapi banzájra.Lehet,megannyi embernek ez mit sem jelent,de neki egy napra a minden volt.Mert ma ő volt a legfontosabb..én meg egy olyan eseményen keresztül búcsúzhattam el a legkedvesebb kincsektől,amin minden mosoly és nevetés őszinte volt,és belülről, a kicsi szívek legmélyéről jött.

Május 30 -Mesébeillő valóság,vagyis az élet önmaga

Merdeka királykisasszony faléc palotájának legmagasabb tornyában ébredt hatalmas pihentető alvás után.nem álmodott ő sem királyfiról fehér lovon,sem pedig csókokra váró békákról.Sajnálatos módon most egy kis ideig egyedül uralkodik hétmérföldes álomországban,hiszen a mamakirálynő az Óperenciás tengeren is túlra utazott más királyi sarjakat látogatni - a kúrta farkú malacokról most inkább ne beszéljünk, ugyebár a vallási dolgok miatt.
Ébredés után azonban belenézett az igazmondó tükörbe,aki emlékeztette rá, hogy nemsokára itt az idő,és a hintó ismét tökké változik, és most igenis itt az ideje, hogy Csipkerózsikaként elkezdje a szokásos házimunkát, mert a szárnyasok már hangosan reggeliért állnak sorban, a hét törpe is lassan megérkezik a bányából,vagy inkább az oskolából.Talán,így nem vagyok én hercegnő a valóságban de az álmaimban,amit még szerencsém van megélni mindenki királykisasszony,és királyfi.
Ma reggel ugyanis,amikor a helyi tanítónéni megtudta, hogy ez az utolsó hetem errefelé,elengedte korábban a diákokat, hogy a délutánunkat gondtalanul együtt tudjuk tölteni kagyló gyűjtéssel - mert most ez az igenis komoly projectünk.
Olyannyira az,hogy a part mentén, ha az én 7 törpémen múlott volna,már réges-régen nem lenne sem kagyló,sem korall...hanem csak fehér homok,ameddig a szem ellát.ha egyszer a gyereksereg belelendül - ott nincsen megállás.Lelkesen percenként hozták a színesebbnél színesebb csigákat,kagylókat kisebb és nagyobb méretben egyaránt, hogy vigyem haza mindenkinek.Azt figyeltem meg, hogy velem kapcsolatban egy dologtól félnek, hogy elfelejtem őket.Hogy a jövő héttől nem lesz az,akinek a figyelmét szinte bármivel fel tudják kelteni - így most még jobban odafigyelek még arra is, hogy mindenkitől egyforma mennyiségben fogadjam el a gyűjtött kincseket,mert ugyebár,ahogy az idő telik-múlik,úgy lesz mindenki egyre érzékenyebb.Eszembe jut,hogy mikor megérkeztem,volt egy különös beszélgetésünk Pidával.A laptopomon mindenféle keresők segítségével az interneten utaztunk kicsit.Ez azt jelentette, hogy ő mondott egy országot,és fényképeket kerestünk róla, után a persze mindenféle más rajzok felől is kíváncsiskodtunk.Valahogy talán így jöttek a torták...és akkor az egyik képnél megpillantott egy csodaszép születésnapi tortát.Soha gyermek arcot még ilyennek nem láttam,mert azt tudta, hogy nyalánkságokat nézünk,de az a sok színes marcipánfigura és dekoráció teljesen elkápráztatta még egy icurka-picurka képen is.Meséltem neki a gyermekkori babazsúrjaimról,és akkor láttam a szeme sarkán,hogy egy könnycsepp készülődik..mert neki még sosem volt születésnapja.Semmi probléma,mondom én,hát majd akkor csinálunk egy hetedhét országra szóló banzájt, és már kérdeztem is a neves dátumot.Na,ennek a kinyomozása igazán pontosan 2 napot,és jó pár hivatalos dokumentum tanulmányozását vette igénybe.Ugyanis itt ezt nem tartják számon!Azonban a kicsi lány születésnapja augusztusban van,így kevés esélyt látok rá, hogy a varázs szőnyegem ilyen rövid idő alatt visszarepítsen,úgyhogy úgy döntöttem,nem magamnak csinálok elsősorban búcsúzsúrt,hanem összekötöm a héten a kellemeset a hasznossal,és megtartjuk a falu első születésnapi buliját.Sokkal nemesebb,viccesebb dolog így sütit sütni,mint magamnak, a saját "viszlát,elmegyek,boldoguljatok tovább egyedül" rendezvényemre.Az nem érdemel sütit,de még lehet egy pohár vizet sem.
Emlékszem,az árvaházban láttam először indonéz gyerek partit, ott az sütő híján sült banánokra szúrtunk gyertyákat,és játék gyanánt székek körül táncoltunk,majd az ünnepeltet liszttel fújtuk be..aki ezáltal még fehérebb lett,mint én.Persze az ijedtség először nagyobb volt,mint az öröm,de ez azért kellően megadta az alap hangulatot. Az akkori ünnepeltről ,Asnaniről szóljék egy kis mellék információ.Nagyon kicsi volt,amikor mindenkiit elveszített a szökőárban egy kisebb városban Meulabohban.Valami csoda folytán egy nagyon idős házaspárhoz került, nekik segített 4 -6 évesen a különböző zöldségeket árulni a piacon,illetve kéregetett az utcákon.Egy segély szervezet révén került Banda Acehbe,és ezáltal abba az árvaházba,ahol én is éltem.A lisztbefújós" white partyn" a 9.születésnapját ünnepeltük éppen,és ezúton is kívánom, hogy mesébe illő élete legyen neki ameddig csak él, és az legalább százhúsz évig legyen.
De nem élhetünk a múltba,a mai napnak is megvan a maga hétfejű sárkánya,ugyebár a mai nap szava nem más,mint a megítélés, vagyis szép idegen szóval élve kognító.Kezd egyre erősebb gyanú élni bennem ,hogy az idegen szavak gyűjteménye,ahonnan szemezgetek ugyebár,valamiféle furcsa viccet űz belőlem.Felfogás..hmmm...éppen ma gondolkodtam el róla, hogy amikor azt mondom bárkinek Európából,hogy "magammal viszlek a tengerpartra" mennyire szó szerint így van.Ugyanis minden egyes gondolat,vélemény amit csak hallok igenis hatással van rám,még azokra a pillanatokra is,amikor egyedül vagyok. Lehet ez egy tanács, hogy mit nézzek meg, vagy egy kérdés,amire sosem gondoltam előtte. Had' legyek szerénytelen,és mondjuk úgy mentségemre szóljon,hogy egyre többet kommunikálok Magyarországgal,hiszen odafelé készülődöm.S mivel Európában hiperfelgyorsult élet van,nincsen sajnos idő arra,hogy várjak 1-2 hónapot amíg mondjuk újra megtanulom a nyelvet...sajnos vagy nem,már itt el kell kezdeni - vagy sosem kellett volna ennyire háttérbe szorítani.vagyis egyre több "otthont" hozok,és engedek be a mostani "itthonomba",és sajnos egyre többet használom az ÉN kifejezést az eddig megszokott MI helyett.Ó igen,erre megint csak van egy nyelvi érdekesség.A "mi" szóra két kifejezést ismer az indonéz: egyszer létezik egy olyan verzió,amikor a beszélő a címzettel együtt jelenti e többes szám első személyt ( a mi autónk,vagyis a tied is,és az enyém is),illetve megkülönbözteti azt,amikor pl. "Suzuki a mi autónk"(A mienk anyuval meg apuval..meg Józsi bácsival,de a tied nem).Bár én ezt a másodikat nagyon keveset hallom helyiektől.Ugyanis,itt előbb kínálnak meg másokat,és csak azután esznek,sosem a maradékot ajánlják fel. Vendégnek a legjobb szoba dukál,ha kell a házigazda a portája előtt alszik.Minden a "mienk" vagyis nincs olyan,amiben a címzett nem vesz részt ha tulajdonról van szó. Érdekes ez,nem? Olyan kevés van,de azt is a legnagyobb lélekkel adják tovább,teljes szívvel hisznek benne,hogy csak így áldja meg őket továbbra is Allah.
Amikor megkérdezem a gyerekeket miközben kagylókat gyűjtünk,és tényleg igazán szépeket adnak minden kérdés nélkül nekem,hogy miért nem tartják meg,mert arra gondoltam,hogy mindenki magának nézelődik.a válasz egyszerű,"neked jobban kell."

Tehát,legyőztem a tüzet okádó sárkányt,és levágtam mind a hét fejét?Úgy érzem , mindenképpen . Nagyszerűen érzem magam,és akármilyen indulat is fog el egyelőre még jól gyakorlom,hogy az utamhoz ragaszkodom,nem pedig a szélsőséges érzelmekhez. Borzasztó nagy igazság érzettel áldott (vagy vert)meg a sors engem,amiért 26 évig foggal-körömmel ragaszkodtam,és nem ismertem se Istent,sem embert,hogy harcoljak is érte.De tudjátok,mit?Az élet nem fair..nem is arról szól,hogy igazságos legyen.Viszont,ha azzal foglalkoznánk,és örülnénk,hogy nekünk mi adatott meg,és nem pedig azzal,hogy másoknak mivel van több észrevennék kicsit talán a csodálatos áldásokat a minden napjainkban.Ezt tavaly egy házaspártól tanultam,akik idegen környezetben otthoni iskoláztatással igyekeznek nevelni 3 gyönyörű lányukat, de szerintem igazából csak ezekben a hónapokban kezdtem csak megérteni.Nem az én dolgom,hogy igazságot szolgáltassak,tetszik vagy nem az élettől úgyis megkapom,ami jár előbb-vagy utóbb...jelentsen ez jót vagy rosszat.Tehát erőltethetek én dolgokat,lehet,csak a saját életemet nehezítem meg.Megkérdezem az egyik nénit a faluban,hogy honnan lehet akkor tudni,hogy miért kell harcolni,és mikor nagyobb győzelem az elengedés: "A válasz igen egyszerű.Hallgass a szívedre,mert belülről a jó súg mindig".Érdekes, de éppen ma olvastam egy Kornis Mihály idézetet,amiben pont ugyanez szerepel,hát megosztom veletek:

"A legnagyobb mulasztás az, ha szabadságunkról megfeledkezünk. Leigázhatatlanul szabadok vagyunk, így lettünk alkotva. Senki sem véletlenül tart ott, ahol tart. Aki belső szabadsága szerint választ: teremt. Legbelülről ugyanis csak jót súgnak: legbelülről a Jó súg "

Itt a vége fuss el véle

Május 29 - Az emberré válás hosszú útján

In medias res,vagyis ,csapjunk is mindjárt a lecsóba,és elmondom nektek, hogy ma mibe is fogtam nagy lendülettel. Előtte némi háttér információ szükségeltetik,mint ahogy azt már megszokhattuk, így csak folytatom jó szokásomat.Mivel az elmúlt időszakban(mondjuk úgy, években) szégyenteljes tény,hogy az angol és az indonéz nyelvek után szólaltam csak meg magyarul,ami annyit tesz, hogy az agyam (szégyen,nem szégyen , felvállalandó tény), csupán a magyar nyelvre nincsen "ráállva",gy a nagy döntés megszületett, minden nap "tanulok"egy szót..és , hogy még izgalmasabb legyen a dolog, próbálom az aktuális naphoz kötni -már ameddig ez ép ésszel lehetséges! Az érdekes csupán az, hogy,míg kifejezetten erre a témára léteznek hivatalos oldalak idézetekkel,eredettel, addig magyar nyelven inkább idegen nyelv tanuláshoz köthető az ilyen website-ok megjelenése. Amit én követek az sem feltétlen helyes,ugyanis az idegen szavak szótárból szemezgetek - de azért nyugtassatok meg,az is valami,ugye?
A mai napom szava az exigencia, ami elvárást jelent-legalábbis az általam kiszemelt oldal szerint feltétlen.
Az érdekesség az, hogy amint a jelentéssel szembesülök, mint egy folyó írásként jelennek meg a gondolatok a szememben ehhez kapcsolódóan, ugyanis jellemzően (igen,nevessen mindenki, önkritikát azért én is gyakorlok néhanapján) elvárásokkal főként én rendelkezem a nagyvilág felé.És sajnos, ha valaki,én aztán tudom,mennyire nehéz mindezeknek megfelelni.Ezt a szigorú követelmény rendszert igyekszem most egy fém kalapáccsal porrá zúzni az életemben, hogy az igazi nagy álmok teljes mértékben elférjenek. De kérdem én,és csak elméletben,lehetséges vajon az,hogy utána az álmaim szabnak elvárásokat az engem körülvevő valóságnak? Vagy ez nem baj?
Amióta ugyanis a velem szemben támasztott elvárások absztraktabbak,mint a nyugati világban (nyilván vannak,csak nem annyira definiálhatóak) azóta sokkal felszabadultabb vagyok, a kreativitásom - már amennyire hívhatom annak) is mintha kezdene felszabadulni,rajzolok, gyöngyöt fűzök...írogatok néha-néha,színekben látom a világot,és a fotózást kezdem határozottan nagyon megszeretni,nem mintha egy ilyen csoda helyen meg lehetne lenni kamera nélkül.

FALIKECSKÉT VALAKI?

Délelőtt már madár csicsergésre leszek figyelmes, illetve arra, hogy egyre kevesebb felhő van az égen,sőt,miközben takarítok a nap is egyre gyakrabban bújik elő.Miközben a tegnap kiteregetett ruhákat ellenőrzöm,és rázom át, érzem,a nap még korántsem olyan erőteljes,mint ahogy én azt megszokhattam,de úgy néz ki,legalább élvezhetem egy kicsit a természetet délután!Nagyon sokat beszélgetek Mamival,élvezem,minden gondolatát,szeretetét.Elmeséli,amikor a férje 21 évvel ezelőtt lebénult,és 4 éven keresztül ápolgatta úgy,hogy hajnalban süteményt készített,amit reggel 5-kor a vitt a piacra és a kávézókba eladni,majd déltől ebédet,majd vacsorát készített ismételten eladásra, hogy a gyógyszereket finanszírozni tudja. Nyilván egészségügyi szempontból,de errefelé szokás a halottakat 1-3 napon belül eltemetni ( Mamika keresztény,így a három nap még éppúgy megengedett),így a négy év alatt fel kellett készülni  a halálra, illetve arra, hogy gyereknek-unokának szüksége lehet pénzre, hogy megjelenjenek a temetésen,hiszen ha 3 napot nézünk is,ez egy elég szűkös idő,az ország pedig HATALMAS.Már ez a történet is számomra valamilyen szinten felfoghatatlan.Pár hónapja csak arra, hogy az ország másik feléből(de még ugyan nem a szegletből) eljussunk háztól-házig haza másfél napot vett igénybe - repülővel.Ha tényleg a legtávolabbi pontot nézzük,szerintem gondolkodás nélkül 2 teljes napot nyugodtan számolhatunk csak a repülőzésre, átszállásokra. Arról nem is beszélve, hogy ezen a történeten keresztül megértem, hogy,amit mi otthon főzni tudásnak hívunk (elnézést) az inkább javarészt az előre összedarabolt ételek, húsok egy edénybe helyezése maximum.Hozzátenném, én mindig azt hittem,hogy én aztán konyhaművész vagyok. Hát,szerintem,amit itt láttam bármelyik háztartásban,ezek után csak pusmogva merem mondani,ha bármit is "összedobok" a konyhában. De vajmi kevés fogalmunk van már arról, hogy kell különböző állatokat kibelezni,megtakarítani, hogyan kell zöldséget szedni,és mind emellett mondjuk minden receptet elkészíteni.El vagyunk mi kényeztetve a Tescokkal,és más szupermarketekkel. Ezért nem volt régebben szükség konditermekre, hiszen egy óra házimunka nagy valószínűséggel több zsírt éget el,mint a legtrendibb futópad...és sajnos,lehet az a sok gép ,ami ugyanúgy a MI háztartásunkban is Szegeden megtalálható, igazából a munkára fordítható időt növeli,nem pedig a családdal töltjük el mindezt.Bár,tisztelet a kivételnek - de sajnálatos módon a kivétel meg csak a szabályt erősíti.Errefelé nincsen bevásárló központ,a napi program része, hogy megtaláljuk,hova rejtette a tyúk a tojást,vagy az, ahogy a kecskét évente egyszer vágni kell.Lehetséges, hogy következő alkalommal mindezt megtanulni kell visszajönnöm? Bár minderre lehet, nekem már egy élet is kevés lenne,persze nem kifogást,hanem megoldást kell keresni, szokták ugyebár mondani,nagy igazsággal.

Nos, a költői gondolatok után süti készítésre fel, mégpedig olyanra,amit nagyon nagyon egyszerű megcsinálni, és nagyon nagyon finom!!!(recept alul,ajánlom mindenkinek kötelező olvasmány gyanánt, még kötelezőbb főzésnek).Ez a helyi kókusz golyó,amelyet miden itteni népcsoport más és más néven ismer, nehogy megkönnyítsük szegény turista dolgát! Mivel a nagymamim javai, így mi csak nevezzük javai néven,vagyis "onde-onde"-nak.(az indonéz nyelv érdekessége, hogy azok a szavak,amelyek kétszer egymás mellett vannak leírva,nem véletlen ismétlődés ,hanem a többesszám jele.Persze vannak kivételek,amelyek eleve duplázott szavak,de ezen felül itt ez ezt jelenti..Vagyis ez a név is,mint láthatjuk,többesszámban van!)
Csak ma sikeresen legalább hat gombócot tüntettem csak úgy el,és gondolom mondanom sem kell, hogy szerintem többre is képes lennék,de illik gondolni azért másokra is.
Délután úgy döntök,irány a part, egy kis napozás sosem árt, de mire leérek(értsd, az alatt a 3 perc alatt,és ebben legalább 2 perc Nachos terelgetése,és lelki ápolása,akit egy útszéli macska pofoz fel,hozzáteszem,jogosan) ismételten beborul.Ez már így marad, ha itt vagyok,olvasok kicsit. De tényleg csak egy picit, ugyanis Pida megjelenik egy másik kis tündér lánnyal.Fiúk,megsúgok nektek egy titkot.Mi lányok errefelé a barátnőimmel (akik átlagosan 8 évesek) nem vásárlással vagyunk veszélyesek...hanem a homokkal!Ugyanis, ha már nincsen hó,mi homok csatát rendezünk.Nedves homokból ugyanúgy lehet gombócot gyúrni,és egymás bástyáját dobálni.Szinte észre sem vesszük, hogy csepereg az eső, de mivel tiszta homok mindenünk,és úgysincs már hűvös, irány a víz.Nos, a le nem higgadt csajoknak ,mint mi,ez csak olaj a tűzre egy kis pacsálásra. Szó szerint kifáradva ballagunk haza,amint újra eláll a zuhé,azért ez egy igazi móka volt.

Egy kis törölközés,ruha csere, és elindulok felfedezni a közeli dikeranast, vagyis kókusz gyárat,mert ahol sok kókusz van,ott a fából,illetve a héjából is készítenek dolgokat.Bútor,pohár,tányér,kulcstartó,amit csak el tudtok képzelni,és minden gyönyörűen megmunkálva.nemcsak a munkájuk pontos és precíz,hanem a fantáziájuk is, ugyanis akármit szeretnénk csináltatni,újabb és újabb ötletekkel állnak elő hozzá.

Mivel újra gyönyörűen, sőt ,mondjuk úgy határozott forrósággal süt a napocska, így új kedvenc partomon gyűjtök ismételten csiga házakat,kagylókat,nem viccelek, tucat számra.Bár nem a mennyiség,hanem a szépség a lényeg, de mostanság errefelé rengeteget találok!Meg is tudom az egyik helyi kislánytól,hogy mindenféle hiper-szuper szerszám fúrógép nélkül hogyan kel kilyukasztani a házikókat ( holnap fogom csak kipróbálni,de elmesélem még most,"frissiben" a trükköt).Be kell mindegyik kincset áztatni forró vízbe,miután eleget fürödtek,utána egy élesebb tűvel, vagy kisebb szöggel  lehet nyomással,forgatással tetszés szerint lyuggatni. Ha nagyon biztonsági játékosok vagyunk,érdemes egy vastagabb ragasztóval a kívánt helyet megerősíteni,mondjuk mártott ,két oldalas ragasztóval,de szerintem lehet egy cellux is megteszi,vagy szigetelő szalag,ha nincsen más."Meglássuk",ahogy a vak is mondaná(bocsánat,morbid voltam), de holnap beszámolok a praktika eredményességéről.
Ma este ismételten visszajön a mondjuk úgy,talán "karma szavam"?Hiszen egy olyan helyzettel szembesülök,amellyel már régóta nem, és rájövök, most már igenis magammal szemben követelmény,hogy a múltat pont oda tegyem ahová az való...az emlékek közé.Nem a pillanatot kell túlértékelni,mint ahogy azt mindig elszúrom,és ugyebár naaaagy drámákat rendezek ezáltal,vagy szélsőséges,eksztatikus nevetéseket, hanem talán ennyi idősen itt a lehetőség, hogy gyakoroljam,az élet egy folyamat,amiben vannak rosszabb,nehezebb,és könnyebb, boldogabb percek,és egyik igenis folyománya a másiknak.Végre el kellene hinnem hogy a kemény pillanatokból jó dolgok fognak kisülni,mert ugyebár amennyire nem könnyű egy fejezetet lezárni magunkban,annál  tovább halogatjuk,de ne felejtsük (felejtsem!!)el, hogy ez csupán meghosszabbítja majd,hogy új lapokat kezdjünk meg.Megtapasztalom most is,mint ma már annyiszor, hogy azok az emberek,akikkel lakom, teljes szívükből szeretnek,és elfogadnak olyannak,amilyen vagyok.Elmondhatom,bevallhatom félelmeimet,sőt összehasonlítjuk tényszerűen a kontinenseinket.nem értik, hogy miért költöznek az európai gyárak Ázsiába,és levonjuk gyorsan azt a kicsit vicces-kicsit szomorú kivetkeztetést, hogy sajnos,mi nyugati emberek,nemcsak külföldön vagyunk drágák,hanem még a saját országunkban is.Megint csak kitérő következik.Kiky (mami fia,aki látogatói pár hónapját tölti itt,egyébként Manadoban lakik,Sulawesi-szigetén,maradjunk annyira fényévekre innen) hobbi szinten,de profi módon zenél, és egyben tanít gyerekeket énekelni.A mostani tanítványok bejutottak az országos döntőbe,így Aceh tartományból 37 diák és 5 tanár utazik Mataramba,ami igen, a másik szeglet innen nézve. Az nemzet fizeti az összes költségét ennek az útnak,összesen 400 millió indonéz rúpiát,vagyis közel 10 millió Forintot.Állami iskoláról és országos ének versenyről beszélünk.Azért,nem tudom,hogy ezt Magyarországon milyen mértékben támogatnák? Igen,mielőtt vitába szállnánk, az oktatás ebben a tartományban gimnázium elvégzésééig ingyenes.Ennek apropóján eltervezem, hogy holnap meglátogatom a kis manóim iskoláját, megnézem,ők milyen környezetben tanulnak, hol telnek minden napjaik.Szeretnék egy ilyen versenyről beszélni velük, hogy elhiggyék,nekik is van esélyük,nem kell életük végéig a legkisebb falu legkisebb gyereke kategóriában maradniuk.Egyikőjüknek sem. Csodálatos ember palántákról beszélünk,akik előbb állnak a szikla szélére horgászni,semhogy egy fillért is ellopjanak.Enek örömére, zárszóként, mutatnék egy képet, a szomszéd 3 éves kisfiúról,aki ma este látogatott meg, büszkén viselve a tőlem kapott sapkát.Legyen ez a végszó mára, zár Merdeka írástára :)

Május 28 - Nagymami segítő balkeze

Vannak néha olyan,hogy is mondjam, szükség napok az életben,amihez a mostani esőzés lehet,hogy csak még kellemesebb aláfestő zene. Egy kicsit későbbi ébredés után valahol megnyugtat az eső kopogása, így nem érzem úgy,hogy bármiről is lemaradtam volna. Azonban szinte fájdalomként nyilal belém az,amilyen gyorsan váltják a napok egymást a naptárban,így ma szeretnék annyit segíteni a ház körül,amennyit csak lehetséges -vagy amennyire képes vagyok (mivel ez valószínűleg egy szűkebb tényező).Ha csupán a fekete-fehér tényeket nézzük:Mami 70 éves, a látogatóban lévő fia,Kiky ,aki szintén itt lakik velünk egy-két hónapra,ő olyan ötvenes, úgyhogy már csak a korra való tekintettel is ez az én feladatom,még ha hercegnőként is kezelnek ilyen téren.Szerencsém ,ma egyikőjük sincs a közelben,így süröghetek-foroghatok kedvemre.
A reggeli kávézós társam Nachos, együtt etetjük a csirkéket,és ha már így ücsörgünk,felaprítjuk az összes öreg kókuszt a ház körül,ugyanis ez a szárnyasok eledele errefelé.Azért nem kis munka,meg kell hagyni, a szó szerint beleszáradt fehér húst kiszedni ezekből a gömbölyded gyümölcsökből,majd azt hatalmas erővel mini falatokra kaszabolni. A külső, barna-szőrös héja pedig összegyűjtöm,ugyanis kiváló tüzelő eszköz,faszén helyett.Ezután a ház környékének felsepregetése van soron, hiszen,mindenki a maga portáját takarítja,legyen szó sárról, homokról,szemétről,bármiről. És "egy-két,seperj még"  aerobic mozdulatokkal, minden kifejezés szerint izommal próbálom felcsutakolni a leragadt mocsok maradványokat. Összegyűjtöm egy kupacba a szemetet és a lehullott leveleket,ágakat,amint szárazabb idő lesz, mindenféleképpen el kell mindezt tüzelnünk. Már csak azért is, ugyanis a kecskét errefelé hihetetlen mi mindent képesek a feneketlen bendőjükbe tömni, úgyhogy nyilván a különféle plasztikszemetetet is magukévá tennék.
Amíg csepereg, megtalálom azokat a fiatal kókuszokat ,amelyeket a minap kaptam Wahyutól (sőt,használjuk rá a megfelelő piaci kifejezést, MEGVÁSÁROLTAM), most jön az,ami még sosem volt: egyes-egyedül próbálkozom felnyitni a kedvenc termésemet. Ezt az állapotot pont úgy képzeljétek el,amikor a dió még a fán van, vagyis a zöld burkában. Követem lépésről -lépésre,amire a helyiek tanítottak,vagyis egy hatalmas macsetével ( aceh renjong,vagyis a felniből készített dologról beszélünk..hívjuk késnek,kardnak - bárminek)neki állok, kicsit döntve a kókusz alját vagdosni. Eszméletlenül nehéz,mire itt körben le tudom szedni a burkot, az beletelik egy kisebb ínhüvely gyulladásba,és egy jó negyed órába.
De nem adom fel, ha itt ez mindenkinek természetes, én miért ne tudnám megoldani! Most jön az,amikor a belső részt kell körbenyitni, hogy hozzájussak a hőn áhított nedűhöz!Ez kifejezetten olyan,mintha követ püfölnék egy késsel,lehet nem vagyok elég bátor, de nem ezzel a szerszámmal a kezemben nőttem fel, és nemhogy a körmeimet, de az ujjacskáimat is féltem.Nagy nehezen leesik végre a "kupak" és kezdődhet a víz kicsöpögtetése, majd a kitartó munka gyümölcseként beülök a konyhába kikanalazni a fehér, még javarészt folyadékot tartalmazó husit (mindezt azért kell a konyhában végrehajtani,mert ugyebár szőrös lábú kis barátom úgy érzi a munkából kellő mértékben kivette a részét,így nyilván a finomságból sem elég annyi,amennyit magamtól szánk neki.Látom a szemében,hogy a megfelelő osztozkodási arány legalább 60%-40% lenne...a javára - és persze akkor,ha a jussomat elég gyorsan tudom enni. Mint láthatjátok, a kutya legalább annyira szereti a kókuszt,mint lökött gazdája, vagy mint a háztáji baromfik.Kezdem mondjuk megérteni,miért mondja a gyermek mondóka,hogy" irigy kutya".Ha így jobban belegondolok ő még soha nem hozott nekem csontot,vagy bármit,hogy osztozkodjunk.na,nem mintha megkívántam volna,csak ugyebár a szándék...
Amint betelik a 3 decis bögre, a többi levet olyannyira magamnak szánom,hogy a kókuszból iszom ki csak természetesen. Úgyis Tarzanként küzdöttem meg érte, hát akkor már ez a hangulat dukál a lefetyeléshez.
Valamelyik nap azt olvastam, hogy ez a nektár minden izotóniás sport italt kenterbe ver, most el is kél az energia,mert mosás következik.Még mindig kézzel,és hideg vízzel.Próbálkozom kicsit bal kézzel is dörzsölgetni,mert ha így haladok olyan bicepszem lesz fél karomon,hogy nosza, no de a másik kezemen? Igen,megint a külsőségek.panaszkodtam én bőr színről,meséltem ruháról, most már ez is. Igen,kérem, városi lány vagyok, és mind a mai napig próbálom lépésenként kiírtani a felesleges sallangot az életemből..de annyi van, hogy őszinte vallomás legyen,de ez bele fog telni egy jó pár száz évbe...
Mint ahogyan már ódákat zengtem, még mindig csak pozitívan tudom megemlíteni az itteni egyszerű tisztító szereket,ugyanis nem olyan vészes egyik foltocska sem,mint ahogy tűnik első ránézésre.Már csupán azért kell izgulni, hogy megszáradjanak,mielőtt elcsomagolnám őket - mert ez az állandó eső nyilván a szárító kötélnek sem kedvez.
Fogadott nagymamám is lassan hazaérkezik, és szó szerint könnyekig meghatódik azon,amit lát. Bár egy kicsit mérges mert ő ezt nem engedte volna,meg is jegyzem neki,hogy azért csináltam akkor ,amikor jó messze van a saját házától.Szuvenírként és késői ebédként hozott nekem a városból martabakot - mivel kellemetlenül érzi magát, mert nem volt itthon ebéd...hát ilyen jó dolgom van nekem-, ez,ha nagyon egyszerűen akarom lefordítani, mondjuk úgy, hogy az omlett helyi megfelelője,ráadás bónuszként kapok hozzá egy kevés édes-savanyú lila hagymát.Szokásos csomagolás: banán levélbe van tekerve,ami pedig egy papírba, és mindez egy NEJLON ZACSKÓBA. Ki hitte volna,persze?
Gyorsan belakmározom a finomságot, ugyanis nagyon nagyon szeretem a martabakot,mint a legtöbb helyi ételt, úgy kézzel,ahogy errefelé divat enni.

Délután teszek egy sétát még a csepegő esőben,ezért nem is tart velem senki,a kutyámat kivéve persze. Észreveszem, hogy tőlünk nem is olyan messze,ahol a szomszédaim hajói állnak, van egy homokos tengerpart,ahová lejáró is van az útról! 2 év után még mindig érnek meglepetések.Tudjátok,mi a jó a homokos tengerpartban? Nos,az, hogy ez Nachos kedvenc,és első számú játszótere.hiszen azt a tucatnyi szellem rákot,amit üldözni lehet,csak itt találjuk meg. Amíg ő ide-oda rohangál,és fúrja bele az orrát a homokba,addig én nekilátok kagylókat gyűjteni.Pontosabban csigákat! Úgy tűnik,itt minden parton más kincseket lehet felfedezni,errefelé a kisebb,nagyon díszes csiga vázak partja van.Kagylóhéjből sokkal kevesebbet találunk,de az előbbi leleményekből többet is, lenyűgöző szépségben!Egyszer csak a semmiből odalép hozzám egy bácsika, egy kosár sült banánnal,és megkínál belőle,amiért egy fillért,egy petákot sem fogad el ellenértékként.
 Leülünk a homokba, beszélgetünk,halászatról,ételekről,mindenki a maga helyhez fűződő sajátos szerelméről.Mert valahol igenis egy vonzalom ez,ami ehhez a szigethez , élethez köt.Ahogy itt ülök a bácsika mellett, igazából rájövök, hogy a legnagyobb kincseket az életben itt szereztem,azzal ,hogy megtanultam az életben értékelni másokat,és egyben magamat.Emlékszem, mielőtt kijöttem,még bátran mondtam, hogy az a néni,aki festékkel virít,és lendülettel fut a busz után az állni is tud. Szerintem én most azt élem át , vagyis még annak is a könnyített verzióját,amiben talán nagyanyáink élték napjaikat,és nem győzöm hangsúlyozni azt a tiszteletet,amit ezek az emberek az egész világon mindenhol megérdemelnek.lehetnek gonoszak, házsártosak,büdösek, vagy bármelyik más jelző,amit rájuk aggatunk,de higgyétek el akármilyen mogorvák is tudnak lenni,valahol azt mondom megtehetik.persze,nem kell egyetérteni azokat a gondolat foszlányokkal,amelyek bennem születnek, de ezek a napok itt minden másodpercben megmutatják, hogy mekkora szerencsénk is van bizonyos szempontból,sok más részből talán pont ezek a dolgok miatt meg elfelejtettünk élni.
 így, ezt viszem ma haza a kisebb kincseimmel, és a legnagyobbal, mert nemcsak tudom, hanem érzem,és értékelem is azt a dézsányi szeretetet és törődést, amit az élettől kapok egy naplementében,egy beszélgetésben,barátoktól,idegentől,vagy családtól.

Még most is,amikor ezeket a sorokat írom,amikor egy hatalmas tokke gyík mászik végig a falamon,ugyanis mg sosem láttam ekkorában.Lassan kezdek rájönni,ha nyitott vagyok a külvilágra mennyi szép,érdekes  és különleges dolgot tapasztalok vagy kapok - és csak remélni tudom,hogy én is képes leszek ennyi minden pozitívat nyújtani a külvilág felé. Ez volt életem eddigi leghasznosabb,legkuszább,és legkiegyensúlyozottabb időszaka egyben,a legtöbb nevetéssel és sírással, hiszen a tanulás egy hosszú és érzelmes folyamat..és van egy kedves ismerősöm,aki nagyon jól tudja,hogy én mindent a legnehezebb úton kell, hogy megtapasztaljak,ahhoz,hogy felfogjak és megértsek.Tanulás az életről,az alap értékekről, a túlélésről,önmagamról..és még sorolhatnám.De ,aki nem hiszi,járjon utána! :)

Május 27 - Egy nagy túra a kis szigeten

Vannak az életben olyan napok,amikor semmi nem úgy alakul, mint ahogy terveztük...és az a legjobb,amikor ennek csak örülni tudunk - hát a mai nap ilyenre sikeredett.
Reggel 9-kor még hatalmas viharral és dézsányi esővel köszöntöttük a vasárnap reggelt,azonban egy órával később,mindez ahogy jött,úgy ment is tovább.nem mondom, pár felhő azért tovább mosolygott az égen a szürke és a kék összes árnyalatában - de a fene bánja,hiszen végre ki lehet mozdulni!
Nos,vége a tunyulásnak, nagyon szeretnék egy hosszú sétát tenni a város irányába ( ez olyan 1 óra hegyen-völgyön keresztül),és kiülni a kedvenc partomra  (Pantai Kasih),ahonnan ideális kilátás nyílik a távoli Pulau Rondora és a környező kisebb sziklákra.Sajnos a nagy halakat nem látni innen, de én mindet odaképzelem!Nem vágyom nagyra, nem a pancingom végére, csak azt,ahogy egy vitorlás hal felugrik,vagy ,ahogy egy hatalmas óriásteknős komótosan ellapátol mellettünk.Ha jobban belegondolok, igazából olyan dolgokról álmodozom,amihez már volt szerencsém az életemben.Mert tudom,hogy itt,amikor a kis szobámban a napomat tervezgetem,ezek a csodálatos lények éppen úgy teszik a dolgukat ott is nap,mint nap,akár van szerencsém őket látni,akár nem.
Egy hatalmas tejeskávé után útnak is indulok,természetesen mami nagy aggodalmára,hogy nem ettem meg a reggelire készített sült rizsemet (Azt mondják,az indonéz ember addig nem lakik jól,amíg rizst nem eszik,vagyis minden étkezéshez illik tálalni belőle), de végre lehetőség nyílik egy kis mozgásnak, és kitudja,mikor lesz a következő ég szakadás, így egy pillanatos sem szeretnék vesztegetni.

Ahogy elindulok, egy nagyon kedves javai ismerősöm,Rial motorozik szemben velem.Mint kiderül,ő is a csapadék mentes napot ünnepli a maga módján,hát,miért ne tennék ezt együtt?

Ez a fiú,annak ellenére,hogy ugyanebben az országban nőtt fel, legalább olyan kívülálló,mint én.Nem beszéli az acehi nyelvet,de még a vallási felfogása is eltérő.Sok barátja nincs,és mindig gyorsan megtaláljuk  a közös hangot.Bár,ez igazán jellemző véleményem szerint a javai származású emberekre.

Áthaladunk a városon,azonban úgy döntünk,addig megyünk,ameddig csak út van alattunk,vagyis elindulunk az ország ( és egyben a sziget )legészak nyugatibb pontja,vagyis a nulladik kilométer felé, ez körülbelül 30-40 perc motorozást jelent,minden túlzás nélkül mondhatjuk,festői szépségű tájakon! Balról hegyek,dzsungel,míg jobbról tengeröblök,és mesés kilátás kísér minket végig.Annak ellenére,hogy minden esetben csupán felső fokban tudok beszélni arról a területről,ahol ebben a pillanatban is hajtom minden este álomra a fejem,motoros túrának mégis ez a dimbes-dombos út északon a határozottan vadregényesebb. Házakkal is egyre ritkábban,míg út mentén ücsörgő,vagy tetvészkedő majmokkal annál sűrűbben találkozunk.Út közben kedves sofőröm kitalálja, hogy ha már úgyis ismételten lóg az eső lába,akkor miért ne fürödjünk egyet a leginkább a hátizsákos turisták révén megismert Iboh-n?Nos,akkor megint csak emlékeztetnék mindenkit, hogy egyrészt kedves barátaimnak nem okoz gondot a ruhában pancsikolás, másrészt nekem mégiscsak fenntartásaim vannak a nyilvános tengerpartok habjaival - vagy inkább a pásztázó tekintetekkel.Mondjuk úgy,hogy az itteni évek,lehet a szemérmességi szintemet növelték,mert már néha én is éppen ugyanúgy megbotránkozom bármelyik turistán adott esetben egy sokat mutató ruha vagy bikini láttán.Aztán,lehet,hogy csupán ismerve a hely hátterét,csak nekem idegen a dolog, és nem kizárt,hogy otthon ugyanolyan ledéren öltözködöm majd,mint azok a lányok,akiknek itt kedvesen próbálom felhívni a figyelmét a visszafogottságra.Ki tudja?!
Minden esetre nagyon szívesen maradok a parton,és válaszolgatok a szokásos,állandóan előforduló pár kérdésre, de igen,ismételten turista lehetek - mármint egy másik,indonéz turistával szemben mindenképpen.Aztán persze itt már találkozom pár ismerőssel, köztük Ekával,a szabad szájú acehi nővel,aki teljes mértékben származása ellenére vállalja a nyílt kritikáját a területről.December elején ismertük meg,sőt,mondjuk úgy,azóta nem is láttam,mégis ugyanott folytatjuk a beszélgetést,ahol akkor abbahagytuk, hihetetlen memóriája van!Hozzátenném, a sziget ezen oldalán az emberek sokkal nyitottabbak,mint azon a vidéken,ahol én lakom.Mivel Iboih gyönyörű lagúnájába azért hatványozottan több turista érkezik az ár miatt,ezért sokkal több ember beszél angolul,illetve szinte minden helyi előszeretettel kezdeményez csevejt az itt megjelenő külföldiekkel.Na most,sok partra azért nem kell számítani,elég rövidecske a homokos rész,illetve azon is egy-egy kikötő hajóval kell osztozni - bár mondják a partot követve is millió hal van.Innen indulnak csónakok a szemközti Rubiah-sziget felderítésére,amely elég mulatságos tud lenni fő szezonban,amikor a megszámlálhatatlan mentő mellénytől a sziget körvonala szó szerint "narancs sárgállik" - ugyanis ázsiai szomszédaink preferálják az snorkelezés ezen módját,vagyis mellényben - csak a biztonság kedvéért,hiszen sokuk csak kissé,vagy egyáltalán nem tud úszni.
A 2004 -es szökőár,ellenben a sziget túloldalával,igenis jelentős kárt okzott errefelé, amelynek leginkább a tengeri élő világ, a korallok, illetve bizonyos halfajták estek áldozatul. A mai napig van egy búvárközpont,aki minden héten egyszer gyakorlati merülésként fogkefével takarítja végig a megmaradt korallokat,illetve jelentős mértékben koordinálja a tengeri élővilág rehabilitációját.így természetesen a lagúnán belül a halászat tilos, amit nem bánok egy pillanatig sem , de halkan jegyzem meg, a néha 5 percenként köröző üveg fenekű hajók mennyire ártalmasak ennek a környezetnek? Sajnálatos,amíg egy helyi cég ennyire lelkesen tesz a környezetért,addig más emberek,ezt szinte semmibe veszik...
Viszont az mindig nagy örömmel tölt el,amikor hasonlóan a mai naphoz,hiszen vasárnap van,sok sok gyerek indul a vízbe önfeledten játszani egyet, vagy éppen tintahalra,kis halakra horgászni.Csapkodnak, nevetnek, tényleg , majd kicsattannak az élet imádattól.
Megebédelünk, bár sajnálatos módon itt inkább a nyugati ételek a divatosabbak, kókuszt nem tartanak különféle kifogásokra hivatkozva,viszont abszolút pozitív,hogy majdnem minden kisebb étterem maga süti kemencében ( vagy sütőben,ugyebár) a maga saját kis kenyerét,vagy chapattiját.
A legtöbb "vendéglátós" még a sziget városába is hajóval jár vásárolni,ugyanis egyszerűbb a rakodás,és a szállítás,ugyanakkor még gyorsabb és olcsóbb is.

Tovább folytatjuk utunkat az északi csücsökbe, ahol már tapasztalatból tudom, hogy inkább a kilátás a lényeges,semmint a 0.Kilométer kő - ugyebár a Clark Ádám térhez sem tervezünk egetverő zarándoklatokat , úgyhogy ez az analógia feltétlen érvényes.A hely fény pontját amúgy a látogatók által az évek hosszú során megszelídített vaddisznó emeli, de sajnos, nekünk ismételten ezekhez a lopós, nem félős, megtámadós,senkit nem szerető makákókhoz van szerencsénk,így pár kép elkattintása után,már ülünk is robogóra, hogy visszafelé még megtekintsük az ugyanúgy backpacker Gapang beachet.Ez kifejezetten a helyi turizmus célpontja, ugyanis rengeteg helyi kisebb warung ( étterem)található itt,és talán Iboih után valahol,valamilyen egyezmény következtében,ez vált a "helyi" parttá - amin szintén búvár hajókkal kell osztozni,amely gondolom valamelyest nyilván állandó jelleggel felkeveri az összes homokot a vízben,rontva ezzel a láthatási távolságot és minőséget szegény pipásainknak.Innen egyébként éppen rálátni Sabang város öblére.

Érdekességképpen belebotlunk pár béka emberbe,akik ma 60m mélyen merültek,egy roncsnál, a Sophie R. nevezetű hajónál,amelyet 1940-ben süllyesztett el a saját legénysége,nehogy a brit flotta elkobozza.

Lassan hazafelé igyekszünk, bár csak igen lassan,mert ez a táj még ilyen,szürkés eső láb -lógós időben is a leggyönyörűbb oldalát mutatja.Meg is állunk egy teára a Khla-szigettel átellenben,ahol egy fán egyébként az egyik kedvenc élőlényemet is megpillantom: ez pedig egy nagyon érdekes gyíkfajta,akinek a nyakén egy sárga lebeny mozog minden lélegzet vétel következőében.Talán ő lenne a repülő gyík más néven,de én csak tokás gekkónak becézem( bár feltételezem,kis állatunknak éppen mindegy,nem hiszem hogy bármelyik elnevezésre is kifejezetten hallgat,vagy éppen reklamálna érte).

És természetesen a végszó sem marad el, hazafelé úton,ránk szakad ismételten egy gyors zápor.így késő délután kicsit fáradtan,bőrig ázva érek haza, ahol a kisgyerekek már millió nyaklánccal várnak,és még több gyönggyel, hogy itt az ideje együtt is cselekedni. A dolog azonban egy dolog nehezíti csak meg gazán,hogy kedves Nachos is be van zsongva egy nagyobb anyás szeretetrohamra,így miközben a földön ülve beszélgetek kis barátaimnak, és mesélem az élményeimet,addig a kezemmel egy banántörzs csonkot dobálok a világ legszebb" 4 lábának egy helyen".És meglepődve tapasztalom, hogy kutyusom vissza is hozza,és a lábamhoz ejti, gondolom azért, hogy ezt a kört megismételhetjük.A körülöttem levő gyerekek csak ámulnak, hát,én sem kevésbé,mert ilyet én neki tudtommal még tanítani sem mertem,és tessék.

Lehetséges,hogy a szigeten létezik önképzőkör szőrmókoknak?
Sötétedésig együtt nevetünk mindezen a kis falu lakókkal,majd lassan mindenki aludni igyekszik.Páran itt alszanak el nálunk a TV előtt a hatalmas szőnyegen,és éppúgy,mint a tengert,édes őket is nézni,amilyen nyugodtan,szinte mosolyogva szundiznak egymás mellett az én repülő szőnyegemen,amint éppen álomország irányába igyekeznek.

Május 25 - Egy lányos nap

Most jöttem rá, hogy még ennyi idő után sem fogok kiigazodni az itteni időjáráson.Teljesen abban a hitben voltam,hogy két évszak az csupán két évszak..De nem.Most átmeneti hónapot élünk,vagyis nem meglepőek az akkora zuhék,mint ami most is van.És ugyan üdvös a helyzet,mert kora este kevesebb a moszkitó,de azért no...-igen még mindig a csoki színért aggódom :)
Viszont ,az így felhalmozódott időmet próbálom hasznosan eltölteni,hiszen a gyerekek is ezen a pénteken oskola után naji-n, vagyis vallási oktatáson vannak. Ez tulajdonképpen annyit tesz, hogy megtanulják a Korán dalait arabul,helyesen hangsúlyozva énekelni,illetve elmagyarázza a helyi imam-vallási vezető-,hogy pontosan mit is jelent a szöveg. Természetesen ez már egy nézőponton keresztül megy, úgyhogy sajnos elég sok félreértelmezést oktatnak mind a mai napig. Tehát,ismételten eső nap, így elmegyünk Chi Chikával,egy helyi kedves ismerős lánnyal anyagokat nézni,ugyanis nagy rajongója vagyok a helyi batik selymeknek,és őszintén megvallva imádnék egy ruhát készíttetni valamilyen tipikus acehi anyagból.A nagyon exkluzív anyagokat egy-két helyen még mindig kézzel készítik (tulis batik),de magától értetődő módon a boltban megvásárolható textíliákat géppel festik.Minden régiónak megvan a maga jellemző mintái és színei, a történelmi háttér és a nemzetközi kapcsolatokon keresztül a javai anyagok sokkal híresebbé váltak,mint pl. az acehi társaik,de most maradjunk meg ennél a régiónál. Mondják, a tradícionális díszítő elemek errefelé mind a történelmi,mind pedig a természeti örökséget igyekeznek visszaadni. Mint az láthattátok már ( de,ha nem,akkor most megsúgom),hogy előszeretettel használják ezt a kedves matériát még akár esküvői szertartásokon is.A jellemző színek főként az okker sárga-barna,piros-fekete (fehér),zöld,és az elmaradhatatlan arany.Mint más kézműves tárgyon,így az anyagokon is nagyon sokszor láttam visszaköszönni a stilizált acehi ajtó szimbólumot,amely nem más,mint egy szűkös kapu.Ez azt reprezentálja,hogy a helyi ember alapvetően zárkózott lélek,de hosszabb ismeretség során egy igaz,tiszta szívű barátra lehet lelni, csak sok türelem kell a folyamathoz.És ez mennyire igaz.Hozzátenném, hogy magát a jelképet gyönyörűen ábrázolják,nagyon tetszetős és egyedi a kapuról készült kép.
Végül megtalálom a nekem való anyagot,és remélem pár nap múlva megmutathatom nektek a szép új ruhámat. Az elmúlt idők során azt tapasztaltam,hogy az ázsiai (leginkább az indiai)szabók lenyűgöző szépséggel,és gyorsasággal képesek a munkájukat végezni, az egyetlen félreértési forrás igazából a kulturális különbségeken alapszik - nem feltétlenül készítenének errefelé például miniszoknyát, hacsak nem kérdeztek rá idegesítően sokszor.Persze a végeredmény feledtet mindent, még mindig úgy gondolom, egy saját varró úriembert mindenféleképpen haza kellene vinnem magammal.
És még mindig esik! ( nem tudom,ezt pontosan hány alkalommal  írtam le nektek már, de gondolom, nyilvánvalóvá kezd válni mindenkinek, hogy nem vagyok kibékülve a helyzettel).Minden nap egyszer áll el hosszabb időre,és ez este van... szigorúan az esti ima,magrib után.Én meg nem vagyok elég bátor az éjszakában mászkálni a kihalt utakon - a közbiztonság ugyan meglepően kiváló errefelé ( mint azt említettem, bűnügyekből az egyetlen,ami előfordul errefelé az a kábítószerrel hozható összefüggésbe), hanem sokkal inkább a vaddisznókkal kapcsolatban vannak negatív érzéseim. Most már csak kibírom ezt az alig 10 napot még egy konfrontáció nélkül.
Miután hazaérkezem, mentségemre legyen talán szólva,NŐ vagyok, folytatódik a divatnap,ugyanis észrevettem, hogy minden viccet félretéve ,legalább 3 Kg kagylót gyűjtöttünk anyukámmal novemberben, amit lelkesen költöztettem eddig jobbra-balra magammal - ,de úgy érzem most már itt az ideje valamit kezdeni velük. Úgyhogy a hatalmas ötlet Mamitól jön,miszerint ruhákra kellene felvarrnom őket.Mivel előszeretettel készítünk a gyerkőcökkel csigákból, vagy gyöngyökből ékszereket,mennyire csudijól passzolna hozzájuk egy-két egyedi ruhadarab.És mennyire igaza van!Eddig sem volt kérdés,hogy az újdonsült nagymamámat az ég küldte, de mostmár szinte még biztosabbá vált ez a feltételezésem. Kicsit talán akkor bizonytalanodom el,amikor lelkesen megjegyzi,hogy mennyit "kerekedtem"mióta vele lakom.Az én mosolyom pedig ebben a pillanatban fagy az arcomra!Talán a kötelező üldözési mániámat a témával kapcsolatban még a nyugati világból cipelem magammal.mert ugyebár nem stresszelek,eszméletlen finom ételeket eszem,és (még) nem vagyok kövér, úgyhogy nem kell egy pillanatig pejoratívan értelmeznem ezt a meglátást.De higgyétek el, hogy jól sem esik!!
E mellett most már nyugodtan mondhatom,természetesen,megy a munkakeresés,ez annyit jelent, hogy interneten keresztül próbálom eldönteni,hogy milyen pozíció lenne számomra megfelelő egy olyan világban,amelyről igazából több,mint két éve nem sok fogalmam van.Mint azt már nagyon sokszor mondtam, most éppen egy új álomra készülök, és lássuk be ez mennyire nem könnyű,amikor egy hideg-rideg kritérium rendszer szerint osztályozzák az embereket.Persze , azért már van egy-egy foszlányocska,merre lehet esetleg a következő lépés, de nyilván fel kell ülni arra a repülőgépre,nincs mese, hogy megtudjam,merre is kanyarog tovább az én utam.
Az este hatalmas pizzapartyba torkollik, nem ,nem azért mert az olaszok errefelé is hódítanak, de a szigeten NINCS pizzéria, én meg úgy gondoltam,megkímélem Mamit a vacsorakészítéstől és meggyúrom az olaszok egyik leghíresebb nemzeti eledelét. Köszönettel édesanyámnak,aki tonnaszámra hozott ki nekem zöldfűszereket,isteni olasz öntetet tudok készíteni, nem szenvedek hiányt semmiben.Hiszen  semmilyen, általunk ismert zöld fűszer nem található meg, tehát bazsalikom,oregánó,kapor,rozmaring...és még ezernyi nevet sorolhatnénk - hiánytermék. Van helyette megannyi más levélke,növényke,magocska, de annyira bátor nem vagyok,hogy ezekkel dobjam fel az én ízvilágomat.
Jaj,a sütő! Egész pontosabban sütődoboz - hihetetlen találmány, mondjuk szerintem legalább annyira veszélyes is.Nagyobb, külföldi éttermeken kívül ebben a tartományban szinte sehol nem találni  a konyhákban sütőt, viszont ezt az alumínium tákolmányt annál inkább.

Az elv a következő: a dobozt a gázlángra helyezik,és kellő hőmérséketre hevítik - ezt viszont ( gondolom sejtitek) elég nehéz hosszú ideig fenntartani, ugyanis itt a fém melegítésével érik el azt,hogy belül az étel átsüljön,vagyis a gázzal kell játszani,kisebbre venni,majd erősíteni,hogy a hatás legalább valamelyest ugyanazt az eredményt produkálja. Főzésre leginkább wokot használnak, a rizst pedig egy külön erre kitalált rizspárolóban (kozmosznak is hívják az egyik legfelkapottabb márka után) készítik el.Ezen pár dolog segítségével bűvészkedik az asztalra az összes  finomságot: süteményt,levest,tésztát-vagyis tényleg mindent,hiszen kevés háztartás ennél felszereltebb. Az édességről mami már reggel gondoskodott,amíg mi anyagot néztünk Chikával,ő addig kókuszos gombóccal,vagyis bolu kokusssal bíbelődött.Csak nekünk.


Igen,már megint kókusz. Merthogy nekünk itt ebből van sok, no meg banánból ,rizsből, orchideáól, magnóliából ..és nevetésből - de a sütibe csak ez a barna dió kell.A magyar boltokban is fellelhető szárított kókuszunkat igazából öreg kókuszból (vagyis kelapa tuaból) nyerik, miután félbe vágják, szó szerint kidarálják a fehér részt - és ez már csupán egy kevés nedvességet tartalmaz. Ezt a gyümölcsöt már a földről lehet összeszedni, hiszen ez lényegében egy elszáradt termés. Az a gyümi,amit inni-enni szoktunk, még zöld burokkal rendelkezik,és csupán a fákon található,hiszen még nem érett túl,nem rohadt el, vagy nem rágták meg a férgek.Ez sokkal több vízzel rendelkezik (kb fél literrel),és csupán pár kanálnyi hússal,és állagát tekintve ez utóbbi nem is igen szárítható meg. Most az idősődő dió reszelékére van szükségünk, úgyhogy Wahyu, a szomszéd fiú ment el hajnalban begyűjteni nekünk párat. Ő a mi gyümölcsfelelősünk, hiszen pillanatok alatt mászik fára, és van egy egyezségünk vele, minden termés után pénzt adunk neki ( egy kisebb összeget),mert 10 éves kora ellenére tudjuk, nagyon sokat segít a családjának,mi meg neki szeretnénk.
Az est végén a következő a megállapításom: ha ringbe kellene állítani a desszertet és az általam készített főételt, büszkén állíthatom, helyt álltam....de az édesség magasan nyert. A bolu kokusnak ugyanis valami teljesen leírhatatlan légies állaga van. Oké,most már értem,mit értett a drága Mamika azzal,hogy kezdenek gömbölyded formáim lenni,meg is értem ,miért...

Május 24 - Memento a kezdetekre

Először is, megbukott az minden hallott összeesküvés elmélet, vagyis a szuperhold nem generál 10 napon belül mega tsunamit, vagy gigaföldrengést. Háromszoros hurrá annak, hogy a kettő között nincs összefüggés, vagy csodálatos kivételt élünk meg. Viszont én már látom, hogy lassan a kertben fogok "süss fel napot" énekelni, ugyanis már megint egy reggel,amikor az ég összes létező esőcseppje a világnak pont ezen szegletére hullik.Hahó ,odafönn, csak szólok, hogy nálunk már zöld az egész táj,lassan én is , száraz évszaknak ideje jönnie - mármint ha szólhatok az ügy érdekében pár kedves szót.
Ennek  fényében a mai terveim egy része talán másik napra tolódik, úgyhogy örömmel vállalom Safrida (Si Pida, az én kis "Giling galangom") bébiszitterkedését.Nagyon nagyon csöndes kislány igazából, igazi fiús jellem, viszont hatalmas szívvel áldották meg. Elhatározzuk,ha már így alakult,megvarrjuk a ruháinkat, utána ékszereket készítünk. Azonban fordult a kocka,ma ő mutat nekem valami újat,és pár percen belül egy hatalmas bokréta virággal a kezében jelenik meg.Csendben leül,de szigorúan elém, hogy minden mozdulatát lássam, ugyanis a növénykékből kiszívja azt a pici mézet,ami benne rejlik,majd a szálakat egymásba dugdossa, mondjuk úgy,mint ahogy anno én legóztam gyermekkoromban.Először házakat épít belőle, majd megmarad a haj dísznél, és a nyakláncnál.Maminak készíti,aki nekünk éppen gado gadoval(mogyorószószos saláta...nyammiii, később ennek olvashatjátok a receptjét) fáradozik. Imádom ezt az egyszerű tálalási formát, hogy mind a mai napig a plasztiktársadalom mellett,ugyanúgy kimennek az emberek banán levelet vágni,amibe később ételt csomagolnak. Ezzel főzve szerintem egy különleges ízt is ad az éteknek - de lehet,ez csak az én véleményem, az itteniek meggyőződése,hogy pusztán csomagoló anyagnak használják.

Viszont nem titkolom, hogy mostanság igen sokszor jutnak eszembe az első lépéseim ebben az országban , vagy a kiköltözésem.Mivel a mai nap nem sok izgalmat rejt,így most inkább ezekről a dolgokról mesélnék nektek.
Tehát egyszer volt,hol nem volt, régen volt, talán igaz sem volt - kezdődhetne a mesénk.2010 januárjában kerekedett fel kis családunk,aki hatalmas gyógyíthatatlan kelet imádattal a szívében elindult Délkelet-Ázsia felé - nem ,nem világot látni, még nem tartunk ott - , hanem csupán nyaralás céljából.A hosszú vakáció többször is újratervezésbe fulladt ,így kerültünk mi Bali helyett Szumátrára, majd Padang helyett Acehbe.Egész pontosan ez utóbbi módosításhoz két dolog kellett feltétlenül: egyrészt rengeteg eső a szumátrai dzsungelben,amiből a kis társaság egy részének éppen elege volt, a másik pedig egy giccses fehér homokos tenger parti kép a semmiből,ami a megváltást jelentette.Hát ,így menekültünk - szinte szó szerint -, Banda Acehen keresztül Pulau Wehre.Már a kikötőben felfigyelt rám egy dél-afrikai származású beach boy, amiből később egy nagyon jó barátság,illetve egy kisebb kenu túra is alakult. Éppen mielőtt hazafelé indultam volna, Bangkokban töltöttük a kínai újév estéjét, ha még romantikusabb szeretnék lenni,akkor még pontosabban Valentin nap estéjén, egy üzenetet kaptam,kedves távoli barátomat őrizetbe vette a rendőrség. Talán az egész történet így kezdődött...
...Mégpedig gondolom ezt azért,mert ti azt elképzelni sem tudjátok,hogy hány ezerszer és mennyi országba terveztem én költözni, volt abban még Thaiföld is, de ez mindig csak olyan megvalósítatlan álom szinten maradt,annak ellenére, hogy megvolt bennem az az erős érzés, hogy nem jó ez így otthon , a minden napos mókus kerékben a túlélésért kaparva.Elkezdtünk az édesapján keresztül levelezni,és mondanom sem kell gondolom, hogy a levelezésből barátság, a barátságból szerelem kerekedett.Illetve egy véletlen folytán kaptam egy lehetőséget Banda Acehben az International Humanity Foundation árvaházában, hogy gyerekekkel dolgozhassam, és a szívem, az eszem életemben először egyszerre mondta: 'ez az,mire várok még? Ha nem kapok egy ennyire szélsőséges üzenetet konkrétan nekem szólóan, még akkor is, ha börtönről van szó, talán a szívem sosem vesz ténylegesen tudomást arról, hogy hol is van a helyem.Gondolom felmerült bennetek a kérdés, akkor itt az igazság pillanata: a letartóztatás teljesen valós oka nem mást, mint marihuána használat. A bolygónk ezen pontján nem kifejezetten különböztetnek meg könnyű és nehéz drogokat,mindegyiket majdnem egyformán büntetik,és mivel a nyugati világ teljes mértékben támogatja a harmadik országok kábítószerek ellen folytatott küzdelmét, így nem sok segítségre számíthat az,aki a törvényt megszegi.Nem egy országban jár életfogytiglan tartó börtön , vagy rosszabb esetben halál büntetés  ( pl.:Szingapúrban).így hát a hazautazásomat követően teljes mértékben kiműveltem magam Chapelle Corby, és más külföldiek elzártság élményéből,és mondjuk úgy, hogy tényleg a legrosszabbra voltam felkészülve.
Tudni kell, hogy a világ állítólag legjobb minőségű könnyűnek nevezett kábítószerei erről a vidékről származnak,így ez a legsűrűbben előforduló ügy a bíróságokon,és mind a mai napig több,mint száz nyugati ember( férfiak és nők egyaránt) tölti büntetését különböző fegyházakban egész Indonézia területén.Természetesen a legfrekventáltabb ilyen szempontból (is) Bali, ahol nem egy fiatal próbálja meg Ausztráliába csempészni az olcsón vásárolt élvezeti szereket.
De vissza a tündérmesémhez!Az árvaházról nem sok információm volt, mindössze annyi, hogy a gyerekek valamilyen szinten beszélnek angolul,és nagyon várnak egy nemzetközi segítő kapcsolatot,aki a támogatásaikat intézi, a közösséggel kommunikál, megtanítja az alap közeledési fajtákat,nyelvet tanít,tanul velük -vagyis igazi,és kellő figyelmet fordít azokra gyerekekre,akikre már senki, ugyanis a szökőárban  elveszítették az egész családjukat. Ahogy elkezdtem képeket kapni a törpékről,mondjuk úgy első látásra teljes lett a szerelem. Az alapítvány ugyanis könnyen talál önkénteseket Jakartába,vagy Balira, de ide,Acehbe?Egyelőre nem állnak tömött sorokban az emberek ,hogy a világ ezen szegletébe jöjjenek azért, hogy egy héten hat napon keresztül az itteni gyerekekkel legyenek.Ugyebár a mai napig nincs olyan család a tartományban, aki ne veszítette volna el legalább egy közeli hozzátartozóját szökőárban vagy az azt megelőző konfliktus során.
3 hónap felkészülés után (a vagyont érő védő oltások,amelyekért a Magyar Vöröskeresztnek és a GSK-nak mind a mai napig örök hálával tartozom,készülődés,jegy vásárlás), 2010 június végén sikerült újra Indonézia felé vennem az útirányt.A repülőn Bécs és Doha között 4-en utaztunk magyarok,egy pár,akik Balira indultak,én és egy lány,aki ugyanúgy az álmait megélni indult Sri Lankára.Nagyon kellemes élmény volt, hogy a tranzitot együtt tölthettük el, ugyanis késő este érkeztünk,és a csatlakozásra nagyság rendileg mindannyiuknak ugyanannyit kellett várnia ,még ha az ellenkező irányba indultunk is tovább. (Kis kitérő,megint csak, hogy milyen  sors: Orsival, a Sri Lankára igyekvő,nyugodtan mondjuk úgy "lelkitársammal",2010 decemberében a karácsonyi látogatásom során ismételten egy repülőn utaztunk,majd 2011-ben édesanyámékkal ültek egy fedélzeten. A vicces,hogy júniusban csupán két héttel kerüljük el egymást - lehet,ez is jelzi,hogy megszakadt a kör?:) Ugyanis ezeket a közös utakat , soha de soha nem beszéltük meg... - érdekes nem? :)
Mikor megérkeztem egy az árvaházba az első dolog,ami rögvest világos lett számomra, az egész közösségben csupán egy ember beszél angolul, ő Fadly, a társ direktor,aki amúgy idejének java részét az egyetemen tölti,ugyanis jogásznak tanul.Ez a gondolat szüli a másikat, már látom a nagy kalandot, hiszen én meg indonézul nem beszélek. Izgalmas lesz ez így,amikor Fadly suliban van,én meg egy pohár vizet nem tudok majd kérni?De már látom a kiutat, pont ezekre a helyzetekre találták ki a szótárakat, így teljes mértékben örök hűséget fogadok a google fordító programjának.Nemhiába, az egyik leghasznosabb útitársamnak bizonyul.Az első irány mutatás,amit nagyság rendileg az üdvözlés után kapok, egy kis táskába össze kell készítenem az összes fontos dolgomat: pénz, bank kártya, biztosítás,útlevél, ugyanis,ha földrengés vagy szökőár riadó van,ezzel együtt kell rohannom.Javasolják még, hogy mindig legyen a zsebemben egy személyiséget igazoló okmány, ha bármi történik.....Biztató első gondolatok,nemde?

Azt is megtudom, hogy,amikor a falubeli gyerekeknek tanítok, mindenképpen a helyi öltözködést kell követnem, még véletlenül sem lehet olyan mellék zöngéje az önkéntes megjelenésemnek, hogy vallási indíttatás vezérel.Mondjuk úgy forgatom a szemeimet,mert tényleg még soha de soha nem éltem vegyes vallású közegben , és hirtelen nagyon sok mindenre kell odafigyelnem.Minden időt kihasználok,hogy róluk/tőlük tanuljak, szerintem kilométereket fejlődtem ez idő alatt az Activity mutogatás-vagy rajzolás játékában.Lehet ,innen jön a mostani firkálgatás iránti vágyam, hiányoznak ezek a mozdulatok, hogy vonalakban fejezzem  ki magam...

Tehát,hónapokon keresztül telnek így a napjaim, 6 nap Banda Acehben a manókkal, és heti 1 nap irány a szigetre börtön látogatásba. Nagyon bánom,hogy még véletlen sem lehetett semmilyen kütyüt becsempészni a rácsok mögé,ugyanis,ha ez nem az én mesém lenne,hanem példának okáért mondjuk Andersené,biztos jókat mosolyognék. A szigeten lévő fegyház hál'az égnek közel sem olyan, mint amelyre az internetes történetek alapján készültem.És a meglepetés akkor ér,mikor kiderül,hogy egy nő is "ül" bent,ő az egyetlen,aki nem kábítószeres dolgok miatt - ő sört adott el muszlim vallású embernek,és ugyebár a Shariah törvény ezt keményen bünteti.A hölgy amúgy a féléves gyerekét minden nap többször láthatja,sőt vannak lehetőségek,amikor a kicsivel együtt aludhat.Brendan összesen 5 hónapot töltött el itt,abban a szerencsében ,hogy saját cellát kapott,lehet féltek tőle, hogy a fehér majmok más betegségeket hordoznak magukban?

A képet internetről kerestem,én sosem készíthettem képet

Minden randevúnkon,vagyis azt a a pár órát benn, egy sarongon beszélgetve töltöttük,ahová természetesen jobbnak láttam annyi ételt vinni neki,amennyit csak elbírtam.Minden reggel a vizet vödrökben hordták be kintről,ugyanis saját vízrendszerrel az épület a mai napig nem rendelkezik. Rutan Kelas II Sabang.A világ legrosszabb kiszolgálást nyújtó hotelje, de még mindig több csillaggal bír,mint a Hotel Bangkokból megismert épületek.Az izzadtság, rothadó hal,vizelet szag..és még fogalmam sincs milyen bűz keveredik.Az őrök amúgy nagyon kedvesek velem, mivel tudják hol dolgozom,miért vagyok itt,és azt is hogy mikor indul a hajóm visszafelé,így nem sürgetnek,lényegében maradhatok annyit,amennyit csak tudok. Azért megrémisztő,hogy az a beach boy,akit megismertem,most olyan 15 kiloval kevesebb,és nemhogy fehér, de szürke színben pompázik. A legtöbb ember acehi cigarettát szív itt,ez nem más,mint levelekbe csavart helyi dohány ,mivel legalább azzal is telik az idő,amíg elkészítik.Természetesen Brendan összes szomszédja vagy tízszer kér csupán egyetlen dolgot tőlem:ha lehetőségem van,kérjek meg másik fehér lányokat ,hogy őket is látogassák.Augusztusban fordul a kocka,amikor egy bírósági döntés kórházi rehabilitációt ítél meg, vagyis 3 hónapra egy banda acehi kórházba költözik barátunk,elvonó kúra címen. Igazából,ez a hab a tortán,ugyanis a  körülmények hatványozottan cudarabbak,mint amelyekre a börtönben edződtünk.Mind a ketten.Ugyanis jóval többször találkozhatunk elméletben -már amikor beengednek,ugyanis nem egyszer fordítanak vissza az ajtóból különféle kifogásokkal.Brendan ekkor már több,mint féléve nem füvezett,így nyilván erre a bezártságra gondolhatjuk mekkora igény volt,legalább akkorára, mint a helyi pszichoterápiás kezelésekre,amelyből sokat nem értett,így igazából részt venni sem tudott  bennük. Persze ez nem is baj, ugyanis egyszer megpróbáltam lefordítani a "Life Skills"(képességek a mindennapi élethez) órájának anyagát - kár volt. Nyilván a kultúrák közti különbségek miatt, de ezek a képességek a mi ,nyugati,elég furcsa életünkben egyáltalán nem nevezhető képességeknek.Sőt!

Aztán az egyik nap a következőbe botlottunk.Megkértek minket, hogy menjünk ki sétálni a kórház belsejében kiépített tó körül. Furcsa is volt ez,amikor nem voltak körülöttünk ápolók (akik 2-3 éve még ugyanígy függők voltak), de ám legyen. Az egyik ablakból azonban  a következő kép tárult elénk: az egyik beteg fejére vödröt húztak,alsónadrágra vetkőztették,és mindenki előtt a vödröt kezdtél el püfölni ütlegelni.Később,amikor befejezték a nyakába egy táblát akasztottak mindenféle megalázó szöveggel ,amit viselnie kellett minden nap.Kiderült, hogy a családja által beküldött cigarettáját kérte csupán a kedves személyzettől. Ugyanis a dohány árut az ápolók kezelték,és mindenki személyében megvolt, hogy hány szálra jogosultak egy nap,persze az adag fele minden esetben eltűnt.
Többszöri fellebbezés eredményképpen 4 évet ítélt meg a Legfelsőbb Bíróság Jakartában,jelenleg Brendan külső beteg,vagyis egy pszichológust kell minden héten látogatnia, legfőképpen csupán pénzért a tartományt nem hagyhatja el,az összes utazási,és igazoló papírját elkobozták.Nyugati mértékben is vagyonokat költöttünk korrupcióra,aminek természetesen az lett a következménye,hogy majdnem a lélegzet vételért is újabb-és újabb zsarolásnak lettünk áldozatai,sőt Brendan édesapját fél évre ki is toloncolták.A történet felénél kiderült,hogy a piszkos játékok egy részében elég konkrétan az általunk fizetett ügyvéd,aki részt vesz.
De ez ilyen játszma!

Hogy a költségeket fedezni tudjuk,otthagytam az árvaházat, és átjöttem a szigetre,Pulau Wehre az apósjelöltemnek segíteni egy 12 bungallóból álló lodgeba ( www.santai-sabang.com),de mellette mindig megmaradt a nagy szerelem a helyi emberek iránt.így kezdtem el minél többet megtanulni a helyi betegségekről,illetve arról,hogyan motiváljunk gyerekeket a kézimunkára (ha karláncot készítünk,azt később el tudják adni,így lehet egy kisebb zsebpénzük...),mivel a falusi kicsik jelentős százaléka hagyja ott az iskolát azért,hogy besegítsen a háztartásba.
így ismerkedtem meg azokkal a törpökkel,köztük Pidával is,aki most itt van mellettem, nagyobb fiútestvére például egy éve minket keresett meg, hogy nyíltan beszéljünk a kábítószerről.Elmondhattuk a történetünket,láthatta kicsit,hogy mit tesz a családdal igazából az egész procedúra,ha nem időben hagyja abba a függőségét. Megtudtuk, a helyi rendőrök minden egyes emberért,akit kábítószer kereskedésen,vagy használaton fognak. kb 100.000 Ft-nak megfelelő helyi rúpiát kap jutalomként azonnal.Mondanom sem kell,mennyire ki vannak így éhezve a pénz szagára.
Ha nem haragszotok,ezt a történetet folytatom később tovább,de most mennem kell,mert egy szuper kislánnyal szeretnék még egy kis időt tölteni,és nagyon szeretném ezt a virág-legózást megtanulni.