Május 23 - WEHssza a szigetre (back to Pualu Weh)

Egyszer minden álom véget ér, de ugyebár egy befejezés esélyt ad egy új dologra is egyben..és még sorolhatnám a közhelyeket. Ha kinézek az erkélyen,és a tengerre nézek,eszembe jut,hogy ezen a parton már nem sétálok többet,vagyis egy ideig sajnos biztos nem. Látom magam,ahogy két évvel ezelőtt egy júniusi hétvégén,a megérkezésem után pár nappal ,egy árvaházi fiúval bringázunk ide a városból,akkor és itt úgy éreztem először, hogy szárnyaim nőttek.Különös ez,mintha csak tegnap lett volna, reggel 8 volt,és eszméletlen párás reggel, Fadlyval a világ egyik legkellemesebb társaságával mindenféle hülyeségeket írogattunk a homokba,mielőtt tovább tekertünk volna a hegyeken át vissza a városba...hogy ténylegesen kiköphessen az út alatt a tüdőmet - nem mintha teljesen lusta lennék,csak mentségemre váljék,a trópusok magas pára tartalma igenis megnehezíti az összes erőnléti feladatot.Imádtam azt a napot,mint ahogy a mait is,csak ámulok,nemhogy eltelt,de elröpült ez az idő,és már csak azért is visszaforgatnám az idő kerekét, hogy mindent még egyszer ugyanígy megélhessek.

Ugyanez a pár kilométer volt a tanúja az első hétvégémnek,amelyet az összes amerikai barátommal töltöttem tavaly, a hatalmas "ultimate frizbi"meccseknek,amelyet képesek voltunk nemhogy kifulladásig,de egészen sötétedésig játszani,mert minden péntek estét itt töltöttünk együtt, húszan-harmincan is néha,mi környékbeli fehérek.Hát ezekért a pillanatokért esett a választás erre a búcsú helyre, hogy megint beleírhassam a homokba, hogy "merdeka"mint ahogy azt anno is tettem,amikor csak az első indonéz szavaimat tanulgattam a világ legcsodálatosabb 8 gyereke,és még nagyon sok árva manó mellett.Itt éreztem igazán,amit azóta nagyon a szívembe véstem, hogy az egyik legnagyobb dolog,amit valakinek adhatok,az a figyelmem,és a törődésem,amivel én itt úgy érzem,néha köveket mozgatok meg.

A nap is kisüt ezekre a képekre, ahogy felidézem az összes árvaházi és banda acehi élményemet,úgyhogy talán itt az ideje, hogy egy hatalmas laktató reggelinek. Ahogy az étlapot böngészném,igazából csak az ösztöneimet követem, és autentikusan egy Aceh coffee shakere esik a választás,ami nem más,mint a helyi erős kávéból készített jeges turmix ,némi cukorral persze. Hogy azért jól induljon a nap,nem maradhat el a kókusz szürcsölés és egy kis zöldséges omlett sem. Megjegyzem sok mindenki,aki errefelé utazik, előszeretettel használja az "egged out",akarom mondani, a "tojás túladagolásban szenvedő" címet. Mivel a tartományban a húsok beszerzése igen nehézkes,így a költség kímélés kedvéért sok helyen minden ételt tojással kínálnak  - hogy mi, nagy belű fehérek is jól lakjunk.A kávé elég erővel bír ahhoz, hogy akár egy

hadsereget is felrázzon,nemhiába világhírű a szumátrai kávé, úgyhogy induljon a mai nap!

Összeszedem minden bátorságom, és nekivágok egy kisebb dzsungel túrának a sziklák mögött,ami egy lakatlan partra,Pantai Momongra vezet.Az érdekesség,hogy majdnem pontosan egy évvel ezelőtt ezen a szakaszon volt a felnőtt kori újrakeresztelésem,ahol majdnem félszáz barátom ünnepelt velem egy közös fürdéssel, és beach piknikkel.Ha memóriám nem csal,itt próbáltam ki először a nyárson sült mályacukrot,ami azóta is az egyik kedvenc édességem,olyannyira, hogy amikor novemberben anyu meglátogatta szülinapos kicsi pujáját,vagyis engem, követeltem, hogy a táskájába még gond nélkül tömörítsen be pár zacskó pille cukrot - természetesen a másik 20 Kg hasonló lét szükségleti értékkel bíró vacak-kacat mellé.(mert nekem igenis a legnagyobb szükségem 6 tábla rendes csokira, zöldfűszerekre, egy üveg Bock borra..és még sorolhatnám,hogy mire volt.


Fogjátok csak nyugodtan a fejeteket..ide érzem az összes fej csóválást,talán jogosan, de egy olyan Gombóc Artúrnak ,mint én,ez kardinális kérdés kört jelent.
Tehát,Momong part..én és a szellem rákok...és a békesség.
Visszafelé szükségem is van az előbb felszippantott energiára,ugyanis észreveszem, hogy tőlem pár méterre majmok rohangálnak a fák között.Azok a makik,akikre a Vadasparkban mondom,hogy milyen édesek,itt nema barátaim,ugyanis nem kifejezetten tartanak az emberektől,sőt újabban nem egy turistát támadnak meg a legkülönfélébb dolgokért. Kis erdei rablók,akik vihetnek üveg víztől,fényes nyakláncon át,szárongig,kameráig..mindent.Tehát gyors léptek vissza a fű útig,és gyorsan már veszem is ki a fülbevalóimat, illetve minden fényes,lógó dolgot a táskámba préselek.nemrég még a békéről és a félelem hiányáról, a tökéletes pillanatról meditáltam, most meg nyusziként osonok a bokrok mentén.

Visszaérkezve a nyílt,homokos tengerpartra azért hálát adok ismételten a sorsnak, hogy nem lett egy majom fog nyom tetkóm a lapockámon.Sokan mondják a hullámok,amelyre kitűnő kilátásom van (ugyanis szinte a táskámat mosta át) kiválóak szörfözésre, bár arra nem mernék megesküdni, hogy teljesen biztonságos-e,ugyanis nagyon sok ember lelte vesztét a habok között .így pihenésre feltétlen, viszont úszkálásra vagy deszkázásra már nem ajánlanám senkinek nyugodt szívvel.
Kora délután kisétálok a fűuton 2 Km-re fekvő Lhok Nga településtre,ahonnan a Labi-labik,vagyis a nyitott hátuljú buszok indulnak a város,Banda Aceh irányába. ( ha már szóba jöttek az első napjaim,akkor tudjátok meg,volt 3 kifejezés,ami hónapokig feladta a leckét:a fent említett labi-labi,a laki-laki(ami fiút jelent),és a laba-laba (ez pedig pókot).nem egyszer kerestem én az utcán fiút vagy pókot,amikor a piacon volt dolgom éppen.Az árvaházban egyszer még azt a kérdést is feltettem ezen szavak fél ismeretében,hogy mennyire tudom jól, a Pókember "laki-laki laba-laba"lesz?A válasz ennél sokkal egyszerűbb,ugyanis a maszkos úriembert itt Spidermannek hívják,csak úgy,angolosan.

Út közben egy árustól tempeht veszek, ez nem más,mint magas fehérje tartalmú fermentált szója,amelyet rudakban, banán levélbe csavarva árulnak. Mivel ez itt Ázsia alkudni kötelező.Ez a "dolog"megsütve ugyanis eszméletlenül finom,vagyis mondjuk úgy,sok íze nincsen,de ezért lehet mindenféle fűszerben átsütni,vagy bármilyen ételhez adni.Egészséges,finom,olcsó.meglepődnék,ha nálunk is lehetne kapni, pedig biztos vagyok benne,egyszerűsége miatt a hazai konyhákban is nagy népszerűségnek örvendene.Úgyhogy szója barátaimmal együtt szállok fel a 25-30 perces dobozos autó túrámra egészen a belvárosig,ahol átszállás következik.Érdekes figyelni a helyiek arcát,amint beszállnak,és egy fehér ember mellett találják magukat.

Mire a banda acehi kikötőbe,Ulee Lheue-be érek, nagyság rendileg nemhogy az eső lába lóg, de a következő éves monszun egybe szakad rám.Szép befejezése a nyaralásomnak,mondhatom!így bőrig ázva cígelem magamat és a cuccaimat a gyors hajó belsejébe, ahol kedvességből már egy ideje puszta kedvességből a "nagyon fontos osztályra ültetnek",ahol a légkondícionálót a fagyasztóval cserélték szerintem össze egy kiárusítás során.Magamban kicsit aggódom,hogy így kevés eséllyel fogok megszáradni,de valószínűbb,hogy mindez rám fagyni fog.Legalábbis nem lennék meglepődve.hazaérkezve nemcsak Mamikám vár,hanem Nachos is,aki izgalmában csak a hallását felejtette el használni,viszont ellenben tökéletesre fejlesztette az elmúlt 2 napban a felugrálás pozíciót,mintha élvezné,hogy tele a kezem,és minden egyes ugribugrival rajtam csak még több sárfoltos kutya tappancs lesz.Ez volt az első alkalom, hogy ilyen hosszú időre a baba kutya ön szeretgetésre volt szorulva,és mondhatom,jól kiállta a vizsgát. Állítólag,azon kívül,hogy az ajtónál állt őrt,és csupán három pár papucsot fogyasztott el, nem volt vele semmi gond - eddig a pillanatig sem értem, hogy Mamin egy csepp fokú idegesség nem látható ebből az ügyből kifolyólag.Sőt, a legérdekesebb az, hogy vacsoránkat a legkedvesebb módon fogyasztjuk el, ő az egyik ajtóban ül a csirkéket figyelve, még én a másikban az ázsiai kisborjúmat babusgatva,és így beszélgetünk az élet nagy dolgairól,hogy melyik szárnyas rakja a tojását a ház tetejére, vagy arról, hogy milyen emlékek törnek fel benne most, hogy  a portugál elnök Jakartában teszi tiszteletét.Ugyanis fogadott nagymamám portugál felmenőkkel rendelkezik, talán innen is a néha észrevehető temperamentum - amit én egyáltalán nem bánok.
Vacsora végén pedig a nap fény pontja vár,ugyanis,mint egy vérbeli nagyszülő, a kedvenc nassolni valómmal (na jó, egyik kedvenc,mert itt sok első számú létezik) lep meg,ez nem más,mint a "Telur Gabus",vagyis "sajtos-sós gilisztarágcsi".Ötletem nincsen hogyan lehetne magyarra lefordítani,de elkészítése annyira egyszerű, gyerekeket, pasikat is be lehet vonni a gyurmázgatásba,úgyhogy lehet,családegyesítőnek is kiváló.
Legyen ma estére ez a recept a megjegyzések között, hétvégén ajánlom mindenkinek az elkészítését,ugyanis filmezéshez öt pontos rágcsálni való.
(Amiről viszont mami nem tud,és jobb ez így,maradjon ez most így,Barátok közt,hogy ez a falat Nachosnak is legalább akkora kedvence,mint nekem, ha ezt használom jutalom falatnak még nem volt olyan dolog,amire ne lehetett volna megtanítani,örömében a szőréből majd kiugrik...de ez maradjon a mi titkunk.)