Mivel konkrétan elegem van a betegesdiből ( még a tányért sem hagyják,hogy elmossam),így hát utánam az özönvíz, hallgatok az egyik nagyon kedves helyi ismerősömre és dupla adagot veszek be az egyik helyi Panadol fajtából. Nagy szundi lesz belőle, de teljes mértékben úgy ébredek délután,mintha új ember lennék,mintha kicseréltek volna! Kicsit még gyenge vagyok, de végre a láznak már hűlt helye! Mivel a ma délutánt egyedül töltöm (mindenki lement a partra fürdeni egyet), ezért hatalmas rajzolásba bonyolódom.
Leszögezném, mielőtt Ázsiába vetődtem volna, az életemben nem fogtam ceruzát a kezemben , vagyis semmiféleképpen nem firkálgatás céljából. Valamennyire híve voltam a "csináld magad" technikának, bár ez otthon lekorlátozódott arra,hogyan javítsunk meg mindent egy körömreszelő és egy pillanatragasztó segítségével.
(Hmm...részben a témát érintő alhozzászólás, tavaly a pillanatragasztós szerelési technikámat kiegészítette egy szuper dolog, mégpedig a patkányragacs! Anyu érkezése előtt, hogy csodaszép szobája legyen ezzel a szerrel erősítettem fa tartókat dekorációnak a falra. Az eredmény pár nappal később lehullott dekor, és tömérdek számra leragadt gekkók voltak..akik azután így is haláloztak el.Ja, mellesleg minden lehetséges dolog utána természetesen tapadt erre a felületre - vagy fél éven keresztül. No komment.Azért lássuk be, közel sem vagyok tökéletes, pedig olyan jó ötletnek tűnt.)
Tehát rajzolás. Első áldozatom a zsírkréta volt, sőt,teljesen őszintén, a mai napig nagyon szeretem ezt a fajta skiccelési technikát. Lehet a szabadidő, vagy inkább a rengeteg szín, és inger az,ami ilyen irányba késztet, hogy minél több mindent vessek papírra,olyan Kis herceg módon ( kötelező olvasmányként csak ajánlani tudom mindenkinek: Antoine de Saint-Exupéry : A kis herceg).E mellett vált a másik nagy hobbimmá a gyöngyfűzés. Sőt , inkább gyöngy-és kagyló..és minden más fűzés.Mivel horgászdamilból mindig is szép mennyiséggel el voltam látva, így szinte teljesen kézenfekvő volt, hogy ennek is kiegészítsem a rendeltetés szerinti használatát némi színes üveggyöngy segítségével ( mert abból itt kismillió szín és forma van. csak a hölgyek inkább a ruhájukra varrják, szerintem 5 éves kor felett én vagyok az egyetlen ,aki vígan készít belőle ékszert, no,és még hordja is! )Ezek után szerintem már nem is meglepő, hogy az indonéz kalandjaim során a legjobb barátaim a gyerekek voltak.
így nagy magányomban végre sikerül az egyik kedvenc sárga csónakomat lerajzolnom.Ez egyébként az erre a régióra jellemző "teptep" hajócska (ez itt hangutánzó szó akart lenni , a beépített egydugattyús motorok ugyanis javarészt valami ilyesféle zajt és beindításkor hatalmas fekete füstöt bocsátanak ki).
Mivel számomra is meglepő módon gyorsan elkészülök, ezért mesélnék nektek egy néphiedelmet, ez pedig nem más, mint a "masuk angin" teória. Szóról-szóra fordításnál ez annyit jelentene, hogy beléd megy a szél, de nem kell mögöttes tartalmakat keresni,mindjárt megtudjátok a valós jelentését.( Amerikai barátaink előszeretettel mondják (masuk anjing) " maszuk ándzsingnak" ami a rossz kiejtés után annyit jelentene,hogy beléd bújik a kutya,aminek már csak megértéséhez is legalább egy közepes mértékű fekete humor szükségeltetik acehi barátaink részéről - a toleranciáról nem is beszélve - ismerve barátaink és az említett négylábúk kulturális kapcsolatát)
Lényegében a helyi ember szerint minden betegség alapja a masuk angin.Az indonéz ember teljes mértékben hisz benne, hogy a levegő a testbe kerülve betegségeket okoz, ezért errefelé nem is számít illetlenségnek a nyilvános böfögés, sőt súlyosabb esetekben"kerok" módszert alkalmaznak, hogy megszabaduljanak a bántalmaktól. Ez annyit tesz,hogy egy beolajozott érmével dörzsölik a hát bőrét, egészen addig,amíg az égő vörös színt nem vesz fel.Ezáltal a levegő a felgyorsult vérárammal kikerül a szervezetből,ami újra egészséghez vezet,és olyan kinézethez,mint aki frissen átélt egy tigristámadást.
A hiedelmek között van az esti hűsítő zuhany, vagy a hideg üdítő fogyasztása nap közben. Igazából mindennek még valóság alapja is van,tekintve az itteni állandó hőmérsékletet,és az állandóan lesben álló élő-viruló bacillusokra. De lényeg a lényeg, ha van indonéz ismerősöd, majd megtapasztalod, hogy bármit is csinál egy nyugati ember, annak így is-úgy is masuk angin lesz a vége - és vicc nélkül az esetek nagy többségében tényleg már betegek is vagyunk:)
Mint azt már említettem a helyi orvosi ellátással simán versenybe szállok az én kis elsősegély dobozommal és az alap biológiai ismereteimmel. (na jó, a csöppnyi elsősegély dobozom legalább3 kg-ot nyom, amit még én is elő szeretetettel hívok "magic boxnak",vagyis varázs doboznak). A legnagyobb probléma, hogy az orvosok bárkinek, betegségtől és korosztálytól függetlenül,előszeretettel írnak fel antibiotikumokat - de azt marékszámra.Sőt csüggedten tapasztaltam, hogy a gyógyszertárak is ezt a szert adják szinte a legolcsóbban. Ezen felül,ha már a patikákat említjük, hiába rendelkeznek hatalmas készletekkel, ha az ott dolgozó ifjoncok nem kifejezetten állnak a méregkeverés magaslatán.Marad a minden betegségre antibiotikum megoldás....ami mellé persze SOHA nem ajánlanak probiotikumot. A végeredmény hogy is lenne más,mint egy megfázással kezelt kisgyerek 3 nap elteltével már akkut hasmenéssel küzd...De legalább már nem köhög:)Meglepő?Egyáltalán nem. Ezért csaptam én fel anno minden falvak nővérkéjének, vagy ahogy még a kevés indonéz szókincsemmel mondtam régebben :" a hobbim az,hogy embereket szerelek."Ma ezt a hobbimat tovább bővítettem a kedvenc négylábúmra, ugyanis Nachosnak sikerült valamibe beleakadnia a jobb hátsó combjánál,és ezt a délutáni pocisimikor tudtomra is adta.Hát,állatorvos az nincs, de tátááám,magic box viszont van. Ami nekem jó, neki is megfelelőnek kell lennie ( kisebb-nagyobb megkötéssel, ételben is ezt az elvet követjük,most jobb híján,nincs mese kutyadoktor leszek).
Zárójelben megjegyzem,szerintem minél többet foglalkozom mással, mint a saját betegségemmel, valószínűleg annál gyorsabban gyógyulok meg..nemde?
Tehát egy jutifalat, és csücsülünk,majd még egy jutifalat és már fekszünk is...nos, hol is az a csúúúnya bibi?Felveszek egy gumikesztyűt,mert a műtétet kénytelen vagyok a ház előtt végezni, és igyekszem nem lesokkolni az összes elhaladó embert- hiszen ezekkel a szerekkel látom el az ő betegségeiket is. (attól még, hogy én szívesen megosztom a dolgaimat a szőrmókommal, valószínűleg ők nem támogatják az ilyesféle barátias osztozkodásban rejlő örömöket). Tehát, amíg a gumikesztyű szuperizgalmas, teszek egy kis sóoldatot egy gézre és lemosom vele a kilyukasztott blökim sebét.Úgy tűnik,lassan itt az ideje egy újabb finomságnak, mert fertőtlenítőre lesz szükség.Ezen ne múljék,amíg Nachos rágcsál,addig én tisztogatok.Mire befejezem, a kutyám - egyáltalán nem meglepő módon egy ideig nem hajlandó velem mégcsupán szóba állni se.Kapcsolatunk egy kisebb mosoly szünetbe torkollik, de tudjátok mit? Ezt az időszakot nagyon szívesen feláldozom azért, hogy ne egy elfertőződött kutya lábat kelljen néznem,szagolnom,illetve ezen felül ne egy síró ebet kelljen megszakadó szívvel hallgatnom pár nap múlva.
Úgyhogy,amíg a házőrző VÉRebem magában hisztizik én sétálok egyet a köveken, és csak belegondolok, milyen jó, hogy itthon aludtam ki a betegségemet, és nem rohantam vele a legközelebbi klinikára. így ugyanis finomat ettem, szerető környezetben voltam, még ellenkező esetben megint három napig fehér rizzsel tömtek volna egy kis eszméletlenül sós tojással,no meg el ne feledkezzünk az antibiotikumokról,mindenféle színben és méretben! .Itt meg, másfél nap után a tengert nézhetem, és ezt a millió,leírhatatlanul mesés kék árnyalatot.
Hiába,a szeretet gyógyít - és erre lehetek akár én is az élő példa.
(és erősen bízom benne, hogy mire hazaérek ezt végre Nachos is belátja)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése