Május 8- Kutya egy élet

„Anyu,anyu,akkor most tényleg én is írhatok egy bejegyzést?”

„Igen, Nachos, a mai a Te napod”

Reggel korán ébredtem mint mindig, sokkal korábban, mint körülöttem bármikor. Persze reggel 5 óra körül az itt élő kétlábúaknak imaidő (fajr) van, de itt ebben a kis utcában ezt nem igen tartják be. Engem meg valami macskaféleség ébresztett, aki így, közel egy hónap után sem hajlandó barátkozni velem. Akárhányszor is ugrálom körbe, mindig pofon lesz a vége,aminek én a rosszabbik oldalán állok. De nem adom fel! Úgyis pajtások leszünk,előbb vagy utóbb, hiszen gondolom ennek a nyávogós masinának is csak van már szíve?

Nachos vagyok, az a  hat hónapos kisfiú ,akit a a mamim, az a kétlábú fehér lány két hónapja fogadott örökbe, mert szerinte olyan kis elesett voltam. Egy hat babakutyás alomból én voltam a legcsenevészebb, természetesen ennek következtében az összes bátyám boxzsáknak használt. A fehér lány nagyon nagyon szeretett volna egy kiskutyát, mivel tervezték, hogy egyedül fognak lakni, és nem szeret egyedül a dzsungel közelében lenni,mert nem hallja,ha vaddisznók jönnek – ő nem tudja, hogy én is csak azért ugatok,mert félek, és tudom,hogy az emberpajtások megvédenek.

Ezek teremtmények (nyugati emberek...bár nem tudom,mi az a nyugat ) így egyszer csak megfogtak, és kivettek az kennelemből, ahol szinte alig ettem,mert sosem volt mit.Mindig féltünk a sötét bőrűektől, nem egyszer bottal vertek minket,nem csak a nyomunkat, nem is értem miért.Biztos ez itt valami keleti állatmasszázs? Ha igen,én nem szeretem a masszírozásokat,kérem.De olyan is előfordult, hogy sörétes puskát fogtak rám..Rám.Igen.pedig én aztán tényleg egy léleknek nem ártottam soha.Itt ez a két furi lény pedig mindig ad enni, friss vizet,párnácskát a fejem alá ,no meg játékokat készítenek...ezek itt angyalok, és én a kutyamennyországban vagyok? Mindegy,nyugodtan hagyom,hogy etessenek, akár még azt is, hogy tanítsanak olyan ebtelenségekre, hogy ülj le,meg feküdj..nem mintha magamtól nem tudnék ülni,amikor én akarok, de legyen jó napjuk, akkor is ülök,amikor ők akarják,végülis miért ne.Biztos nehéz dolguk van háziblökivé varázsolni egy olyan fajtát,mint én,aki egyáltalán nincsen hozzászokva a kétlábúak közelségéhez, de én igenis meghálálom nekik, sőt már hajót is segítettem nekik javítani.

 Igen,nézzétek a képen,az ott én vagyok,munka közben!

Aztán egyszer csak emberpapit már nem láttam többé, és én az embermamival költöztem tovább...csupa fekete bőrűekhez.jaj,most mi lesz. Lehet megint meg akarnak majd masszírozni azzal a furcsa fa dologgal? De most itt az én albínóm,aki remélem megvéd, hiszen ő játszik velem.

Nézd csak, egyre több kismanó vesz körül, és valami furcsa világi nyelven a nevemet mondogatják...sétálni akarnak velem!VELEM!

Rohangálok ide-oda, úgy ahogy én azt már jól megszoktam..próbálok, hozzábújni ezekhet a sötétkékhez is..de néha sikítozni kezdenek." Miért csináljátok ezt velem, hívtok aztán meg ricsajkodtok? Ti lennétek az embergyerekek?"

Mami elmagyarázza,amit nagyon nehezen értek meg, hogy ők másféle Istenben hisznek, és furcsa szabályaik vannak,amiket nekünk be kell tartani. Azt tanítja valami bácsi nekik, valami érdekesen szép, és mindenféle új illattal belengett épületben, hogy mi kutyafélék csak harapni tudunk, de még tisztátalanok is vagyunk. Én nem tudom,hogy ez mit jelent, anyu szerint ne foglalkozzak vele, csak tartsam tiszteletben.Na,mesélek egy történetet,ami pár napja esett meg a kutyavilágban. Elvitt az egyik kis manó sétálni, rohangásztunk, mindenféle kacatot dobált elém, mire én a kis blöki eszemmel szerettem volna hozzádörgölődzni kicsit. Csak úgy,szeretetből.Hát, megtettem! Erre a manóka elszontyolodott, majd hatszor földdel, hetedjére pedig petróleummal dörzsölte végig az érintett centimétereket.Különös néphiedelmeik vannak,nemde?

Sajnos mi itt csupán egy picivel vagyunk megbecsültebbek mint a disznók, sok ember annyira fél tőlünk, hogy kövekkel dobálnak minket. Társaim így kifejezetten vad jellemek, ha akarnék,sem tudnék velük játszani.Mindent és mindenkit megugatnak,mert tartanak a támadásoktól, leginkább a mukik támadásaitól. Néha-néha mérgező ételeket tesznek az út szélére, hogy még kevesebben legyünk, ebben pusztult el a mamim előző négylábúja,Taco is,valahogy a születésem környékén. Sokat mesélnek róla a bajtársak, hogy nem egyszer kiúszott a papi hajójához megnézni, hogy mit csinálnak arrafelé, vagy úszni ment a mamival.Egyszer én is szeretném megtanulni mindezt, de most egyelőre a meleg elől menekülök a tengerbe.

Vannak ugyan ebtartó családok errefelé is, de nem adnak nevet a társaimnak, csupán anjingnak,vagyis kutyának szólítják őket, akik jóformán ételt sem, hagyják csupán, hogy szemetet rágjanak. ( a helyi ember állítólag nem káromkodik, a legkeményebb szavak egyike ,amivel egymást illetik,az pont a "kutya"..hmm...vaúúú)Hozzánk nem érnek, de ez még a jobbik eset, mert néha bottal egyengetnek minket. kicsit furcsán is néznek az anyukámra,aki minden nap többször ad enni,sőt,mivel néha szófogadó is vagyok,jutalomfalatot is kapok, és vigyáz rám,mert tudja,hogy a hangjára-szavára hallgatok.Ezért a mostani kicsi falu befogadott,látják,milyen kis jámbor lélek vagyok.Építettünk még együtt homokvárat is, naná,hogy együtt ástuk a hatalmas medencét az aprónéppel!Ugyan , a mai napig be kell bizonyítanom, hogy a csirkék kergetése az csupán sport, nincsen mögötte vadászösztön,mivel főtt vagy sült ételek kerülnek a pocimba. ha jól látom,errefelé leginkább a macskákat tartják így,mert az valami Mohamed kedvenc állata volt valaha - biztos híresebb lehetett,mint Garfield, ha már így számon tartják azóta is.

Tudtátok,mekkora mozgásigénye van egy ilyen parti keveréknek,mint én? Sajnos,nem sok barátom van, így újabban "itt a papucs,hol a papucsot"játszom,és összegyűjtöm a falu kint felejtett lábbelijeit, de gondosan mindenből csak egyet.Ez a gazdinak is jó sport, nem fog elhízni,ha tényleg el tud kapni, és vissza tudja szerezni a kincseimet. Jó kis móka ez!Látom, anyu is nevet,amikor ezt látja, de ezt a sötét bőrűek nyilván nem vehetik ezt észre, nem is vennék jó néven.

Azonban egy dologra kell vigyáznom, nem nagyon kóborolhatok egyedül, ugyanis a sárga bőrűek eszik az olyan szőrösöket,mint én. Van egy Isten,aki még rám is vigyáz,mert,ha mégis túl sok illatot éreznék, és messzebbre mennék,mint lehetne, a falubéli aprónép már szól is a mamimnak,hogy elkóricáltam.

Nagyon szeretem ezt a környéket,azonban néha elég furcsa dolgokkal szembesülök, pár hete ugyanis egy hatalmas RÁKTÁMADÁSBAN volt részem.Bizony...és én voltam a sértett fél. Egy hatalmas rák rohangált, én úgy gondoltam,végre van egy játszótársam.Majd feltartotta az ollóit,amit a Szent Ebkönyv tanításai alapján meg kívántam szaglászni, hát nem megcsípett, sőt az a csúnya fegyvere kitört a testéből,és beleállt a számba.Ti még nem hallottatok úgy kiskutyát sírni,ahogy én nyafogtam.Viszont egy idő után ügyesen kiráztam a számból...büszke is voltam magamra - lehet lassan igazi véreb leszek. Sajnálatos módon errefelé nincsen doktor bácsi,aki velem is foglalkozna,már megint abból a vallási,vagy milyen okból kifolyólag,és kicsi kutya baba ételt sem lehet venni. Nekem olyan kiváltságom van,ami errefelé ritka dolog: a mami főz nekem minden alkalommal - vagy olyan is volt, hogy az ő ételét eszem,mert én imádok ám enni.

Amit viszont nem szeretek,nagyon nem, az az, hogy az anyukám mindig kiköt,ha elmegy valahová. nem is értem,miért teszi.Pedig én úgy szeretnék vele menni. Ezt már többször be is bizonyítottam,amikor a motor vagy az autó után rohantam,és követtem őket egészen a másik faluig. Sosem értem,én miért nem mehetek? Úgy szeretnék én is piacon járni, mindent megszagolni! Erre a mami meg hazavisz és megköt! Persze meg tudom neki bocsátani, feltéve,ha nekem is hoz valami finomságot ,mikor visszatér. Eddig ezt még sosem felejtette el...Tudom,sok bajba kerül azért miattam, de én még csak pici kutyuli vagyok,és mindig megígérem, hogy jó leszek, de olyan nehéz ez. 

A közös séták alkalmával ott loholok körülötte, ezért elgondolkodtató,hogy miért próbál hozzászoktatni ehhez a fémlánchoz,aminek a másik végén ő van, Azt akarja,hogy én vigyem sétálni őt?

Nagyon nagy szerencsém van,hogy fehér anyukám van,mert ügyel arra, hogy sétáljak, egyek,tanuljak, de még szeretgetést is kapok. Senki nem is hiszi ezt el errefelé, de ez az én tündér életem, és nem is zavar,hogy egy kétlábú a mamim, a papim,és a barátom egyben,mert én így háromszor annyi szeretetet kapok,és egyben  adok viszonzásul neki.

De nem értem viszont, mi ez a rengeteg utazós történet,amivel a fejemet tömi.Lehet,messzi földre indulunk innen? Ha igen,akkor segítsetek, hogy a mamival tartsak,mert félek nélküle...