Az elmúlt két évben kevés olyan sorminta volt tapasztalható az életemben, mint az átlagosan két havonta visszatérő betegségek. Persze, egészségesen táplálkozom (mivel semmiféle kemikáliát nem használnak a terményekhez, trendi nyelven mondjuk úgy BIO dolgokat veszek magamhoz), gyümölcsök,zöldségek, friss hal...hmmm, mi kell még?
Minden vakcina ellenére azonban valahogy mégis megtalálnak ezek a kóbor trópusi vírusok,akik csak áldozatra várnak.Sajnos 2 évvel ezelőtt azt tapasztaltam, hogy Magyarországon hiába van lehetőség védőoltásokat felvenni, kellő mértékű,vagy ne adj' Isten,pontos és megfelelő információt hónapok alatt sem sikerült otthon begyűjtenem.így megint az lett a sorsom, hogy mindent a nehezebb úton tapasztalok,illetve tanulok meg. Természetesen nem lehet elégszer hangsúlyozni, egészen egyszerűen tilos figyelmen kívül hagyni egy pillanatra azt a tényt, hogy már eleve másik kontinensről,és ezáltal másik éghajlatról, páratartalomról, higiéniai körülményekről beszélünk.Érdemes mindig megfigyelni a helyi emberek átlagos életstílusát, és elgondolkodni miért alakult az ki olyanná,amit ma látunk. Nem lehet skatulyázni,hogy "az ázsiai ember lustább..." - jó hasonlat, ha belegondolunk a magas páratartalmú meleg hosszútávon legalább olyan, mint egy alacsony hőmérsékletű finn szauna. Arról nem is beszélve, ha még hozzáadjuk a nap égető hatását. Nem csoda hát, ha barátaink főként hajnalban,délután,illetve este a legaktívabbak. Nap közben,amikor az összes fehér ember a napon szikkad, vagy jobbra-balra túrázik,ők otthon sziesztáznak,alszanak. Európában, déli éghajlatú területeken ez éppen ugyanígy működik, az ok pedig igen egyszerű: az emberi szívet és szervezetet így lehet a legjobban kímélni.
Anno megérkezésemet követő két hónapon belül elkaptam a dengue lázat,amelyről otthon előtte nekem senki nem mesélt. Kórházba kerülésemet követően kis naívan tájékoztattam az otthon aggódó édesanyamát,aki a hívást követően kiokosította magát az internetről és az otthoni orvosoktól. Kár volt.A kapott információk fényében ugyanis olyan pánikrohamot kapott, hogy majdnem egy repülőn ülve rohant hozzám,ami felesleges lett volna. Meg kell említeni, hogy bennem ennyi idő után sem alakult ki semmilyen rétű bizalom az itteni kórházak és orvosok irányába, vagyis talán azt tudom tanácsolni minden utazónak, hogy ne hagyatkozzon a helyi egészségügyi ellátásra, inkább mindenki fordítson időt a megelőzésre, és az informálódásra.Ha már nagy a baj,akkor az otthoniakat már a betegség teljes tudatában, telefonálgassunk,mert érthető módon az otthon ülő kis család mit csinál? Infót gyűjt.Mindenhonnan.És ők nem tudják,mi az egetverő hülyeség,és mi az,ami valós alapokon áll.
Amúgy a dengue lázat (csonttöréses láz), a maláriát,és a tífuszt azonnal,egy vértesztből ki lehet mutatni,erre az itteni szervek is fel vannak készülve. Azon meg sem lepődtem, hogy gumikesztyűt még véletlen sem láttam az ápolónőn,aki a tűt fogta. Trópusokon a fehér emberre leselkedő legtöbb betegség velejárója a láz,ezért tényleg nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, viszont érdemes az azonnali folyadék-és sópótlás, házilag is akár (errefelé Indonéziában van egy izotóniás ital,Pocari Sweat a neve. Normál esetben lehet az ellenségemnek sem ajánlanám, viszont láz, vagy hasmenés esetén eddig még mindenkinek bevált).A dengue megelőzésére egyelőre még nem találtak fel gyógyszert, mivel a maláriához hasonlóan éppúgy szúnyogok terjesztik, és a magas láz a betegség egyik tünete ( magyar nevét, a "csonttöréses lázat" arról kapta,hogy ténylegesen olyan fájdalmakkal szembesültem,mintha a csontomat tördelték volna - konkrétan nekem a szemem fájt a legjobban) A különbség többek között viszont az,ami még veszélyesebbé teszi, hogy a szerencsétlen beteg ( vagyis anno én is), trombocita száma rohamosan lecsökken.Ennek következménye,hogy a vér nem alvad, az esetleges sérülések nem gyógyulnak - ennek következtében kialakulhatnak egy esés során belső vérzések,amelyek halálosak is lehetnek. De ez itt nem a rohamriadó, némi mosollyal az arcomon elmesélem a két évvel ezelőtti első kórházi történetem, hát mivel mással,mint a dengue lázzal.Egyik reggel eszméletlen émelygésre,hányingerre ébredtem, majd nem kellett atomfizikusnak lenni,hogy rájöjjek,lázam is van. Mértem is gyorsan, 39,5 C fok volt. Ne feledjük,ekkor még a banda acehi árvaházban laktam,és az én akkori indonéz nyelvtudásomat, vagy az ő angol nyelvi képességüket ... hááát... inkább ne minősítsük.Tehát egy röpke Activity showal egybekötve igyekeztem a házinéni tudtára adni, hogy lehet, meg kellene látogatni egy orvost. Nem is értettem,miért akar engem egyből kórházba küldeni - erre később derült fény, mégpedig nem nagyon vannak orvosok, az általános betegellátást is ugyanúgy a kórházak végzik. Elsétáltunk a legközelebb ( kb 20 perc séta - én úgy éreztem,mintha a Kálváriát járnám végig) fekvő iszlám kórházba, ennek megfelelően persze annyi felesleges sálat kellett magamra aggatni,amely a morcos faktoromat nem kevéssé emelte meg.Tehát megérkeztünk, jön a betegfelvétel, majd nemsokára sorra is kerülök.Némi tört angolsággal az orvos a tüneteim felől érdeklődik,amit én az összes számomra ismert angol,indonéz,magyar,spanyol...stb szóval igyekszem a tudtára adni:FÁÁÁÁJ!.A vizsgálat a következőből áll: egy zseblámpával belevilágít a számba,és megmérik a vérnyomásomat. Mindebből azt a konzekvenciát vonják le az asszisztenssel, hogy sok vitamint kell szednem antibiotikummal, és menjek vissza 5 nap múlva."Hát,ha addig életben maradok, feltétlen beugrok egy kávéra..vagy egy toroklámpázásra" gondolom magamban.így jön a hazaséta..de félúttól azért inkább próbálom magam elvitetni magam valakivel.Az árvaházban irány a szobám, és jön az ébrenlétek, alvások gyors váltakozása másfél napon keresztül.Vannak percek,amelyeket sosem tudom már meg,hogy megtörténtek, vagy álmodtam csak őket.Láztánc ez,és az a borzasztó fájdalom.Másfél nap múlva jön értem egy sofőr és elvisznek egy magánklinikára, vérteszt, majd ki sem engednek többet. Kiderül,abban a szerencsében van részem, hogy ilyen rövid idő után megkaphattam a dengue lázat - nem mintha kérte volna bárki is! Bekötik az infúziókat ( kettőt is egyszerre, egy antibiotikumot,és egy sóoldatot), természetesen úgy, hogy én soha többet ne tudjam már levenni a pólómat.Szagriadó...mert ebből így nem lesz fürdés - pár nap magas láz, pancsi nélkül...hmmm, az a barát,aki a bajban is az, vagy inkább a szagban?
Hozatok be magamnak lepedőt (mert azt nem adnak), váltás ruhát (mert a remény hal meg utoljára), és babatörlőkendőt.
Ahogy telnek az ébredések, ébrenlétek, a lakótársaimmal kezdek egy kisebb kapcsolatot kialakítani. Már nem mindig bámulnak rám annyira, sőt nekem is hoznak be gyümölcsöket, próbálnak tanítani indonézul. A mai nap is úgy tartom,hogy az első 100 szót ez alatt az időszak alatt tanultam meg.
6 napot töltöttem el így bent a Harapan Bunda kórház vendégeként, ahol megtanultam, hogy lehet, a dengue láz a mai napig halálos betegségként van számon tartva, de csak akkor lesz egy betegség halálos, ha nem tudjuk leküzdeni.Nekem kétségem nem volt afelől,hogy mielőbb kikerülök a kórházból, és ez így is lett.
A következő nagyobb orvosi fordulópont már tavaly volt, egy valahol egészen vicces, érdekes helyzetben. Fürdést követően éreztem,hogy szó szerint fáj a bőröm,majd kis idő elteltével rohamosan nőtt a testhőmérsékletem (egészen majdnem 40 C fokig), és bocsánat a kifejezésért,de kb. 20 percenként küldtem a kis rókát sétálni.Este meglátogattuk a sziget kórházat (akik inkább kedvesek és viccesek,semhogy szakértők), de kifejezetten jó döntést hoztak,kaptam egy injekciót,ami megszüntette az összes hányingert.Egy nappal később derült ki, hogy a kiváltó ok nem volt más,minthogy a fürdővizet tároló medencébe belefulladt egy biawak( nagyobbacska sárkánygyík),és a rajtakapás pillanatában épp egy kígyó próbált belőle lakmározni. Igen,gusztustalan...mi ezt elneveztük vízfertőzésnek, hogy nézzük az örömöt az ürömben.(megjegyezném,ez a sziget egyik legjobb szállodájában történt meg - vagyis a körülmények bárhol utolérik az embert).
Visszatérve a sziget egészségügyi ellátására, súlyosabb betegek esetében, a turisták által is használt,napi kétszer indított gyors kompokon küldik át a betegeket Banda Acehbe. Ami azért kicsit megdöbbentő,hogy az utasok sorai között fekszik a beteg, semmi elkülönített sor, vagy ilyesmi. Ramadánkor (vagyis a 30 napos böjt idején) az sem ritka hogy holttestesteket szállítanak ugyanígy...
Pár nappal később találkozom a tífusz elleni védőoltás forgalmazójának indonéz értékesítőjével,és nekiszegezem a kérdést, hogy én vagyok a csodabogár, vagy hogyan lehetek beteg védőoltás mellett?
A válasz elgondolkodtató. Mivel a dengue láz teljes lábadozási ideje akár fél év is lehet,nagyban befolyásolta szervezetem immunitását. vagyis ilyen komolyabb betegségeknél, vagy bármely más vérre is hatást gyakorló fertőzések esetében konzultálni kell a védőoltás forgalmazójával.
És hogy most mi ez a nagy kórházi és betegségekkel teli blog memento? Nos, az a helyzet, hogy a nagy túránkat követő reggelen eszméletlen izom-,csontfájdalommal és magas lázzal ébredtem. Ha jól nézzük, követem a periodicitást....tehát..megint beteg vagyok!Sajnos a nap folyamán, tőlem jól megszokott módon mindenféle láz esetében,az "alszom-ébren vagyok-alszom " váltakozást játszom.Az a furcsa,hogy még az ücsörgés is fáraszt, viszont most kifejezetten hálát adok a hideg vizes fürdőnek, és a sorstól ajándékba kapott indonéz nagymamimnak,aki kb. óránként lep meg valami újabb finomsággal (ahogy ezeket a sorokat írom,éppen jeges-avokádó tejturmixot szürcsölök,ugyebár a gyógyszerek nehogy kikészítsék a pocimat, így tejet is inni kell - mire nem gondol ez a néni?:)) Szégyenlem magam,olyan beteg szagom van , de ez sem tántorítja vissza a falu összes gyerekét,hogy ne lepjenek meg legalább egy cukorral.Én azt hittem, azzal, hogy ideköltözöm,majd én segítek az itt élőknek, ha másnak nem,legalább a Maminak, és a gyerekeknek. Hát tévedtem - de mekkorát! Én bármit is teszek,bármit amire nyugati fejjel azt mondom,hogy "megtettem mindent",ők azt legalább tízszeresen adják vissza,minden percben. Sokszor annyira korlátoltnak érzem itt magam ebben a közösségben, mert azt kell,hogy mondjam,a kicsiny falum kicsiny embere minden helyzetben ember tud maradni - ahogy ballagáskor egy Arany János versben tanultuk :
Anno megérkezésemet követő két hónapon belül elkaptam a dengue lázat,amelyről otthon előtte nekem senki nem mesélt. Kórházba kerülésemet követően kis naívan tájékoztattam az otthon aggódó édesanyamát,aki a hívást követően kiokosította magát az internetről és az otthoni orvosoktól. Kár volt.A kapott információk fényében ugyanis olyan pánikrohamot kapott, hogy majdnem egy repülőn ülve rohant hozzám,ami felesleges lett volna. Meg kell említeni, hogy bennem ennyi idő után sem alakult ki semmilyen rétű bizalom az itteni kórházak és orvosok irányába, vagyis talán azt tudom tanácsolni minden utazónak, hogy ne hagyatkozzon a helyi egészségügyi ellátásra, inkább mindenki fordítson időt a megelőzésre, és az informálódásra.Ha már nagy a baj,akkor az otthoniakat már a betegség teljes tudatában, telefonálgassunk,mert érthető módon az otthon ülő kis család mit csinál? Infót gyűjt.Mindenhonnan.És ők nem tudják,mi az egetverő hülyeség,és mi az,ami valós alapokon áll.
Amúgy a dengue lázat (csonttöréses láz), a maláriát,és a tífuszt azonnal,egy vértesztből ki lehet mutatni,erre az itteni szervek is fel vannak készülve. Azon meg sem lepődtem, hogy gumikesztyűt még véletlen sem láttam az ápolónőn,aki a tűt fogta. Trópusokon a fehér emberre leselkedő legtöbb betegség velejárója a láz,ezért tényleg nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, viszont érdemes az azonnali folyadék-és sópótlás, házilag is akár (errefelé Indonéziában van egy izotóniás ital,Pocari Sweat a neve. Normál esetben lehet az ellenségemnek sem ajánlanám, viszont láz, vagy hasmenés esetén eddig még mindenkinek bevált).A dengue megelőzésére egyelőre még nem találtak fel gyógyszert, mivel a maláriához hasonlóan éppúgy szúnyogok terjesztik, és a magas láz a betegség egyik tünete ( magyar nevét, a "csonttöréses lázat" arról kapta,hogy ténylegesen olyan fájdalmakkal szembesültem,mintha a csontomat tördelték volna - konkrétan nekem a szemem fájt a legjobban) A különbség többek között viszont az,ami még veszélyesebbé teszi, hogy a szerencsétlen beteg ( vagyis anno én is), trombocita száma rohamosan lecsökken.Ennek következménye,hogy a vér nem alvad, az esetleges sérülések nem gyógyulnak - ennek következtében kialakulhatnak egy esés során belső vérzések,amelyek halálosak is lehetnek. De ez itt nem a rohamriadó, némi mosollyal az arcomon elmesélem a két évvel ezelőtti első kórházi történetem, hát mivel mással,mint a dengue lázzal.Egyik reggel eszméletlen émelygésre,hányingerre ébredtem, majd nem kellett atomfizikusnak lenni,hogy rájöjjek,lázam is van. Mértem is gyorsan, 39,5 C fok volt. Ne feledjük,ekkor még a banda acehi árvaházban laktam,és az én akkori indonéz nyelvtudásomat, vagy az ő angol nyelvi képességüket ... hááát... inkább ne minősítsük.Tehát egy röpke Activity showal egybekötve igyekeztem a házinéni tudtára adni, hogy lehet, meg kellene látogatni egy orvost. Nem is értettem,miért akar engem egyből kórházba küldeni - erre később derült fény, mégpedig nem nagyon vannak orvosok, az általános betegellátást is ugyanúgy a kórházak végzik. Elsétáltunk a legközelebb ( kb 20 perc séta - én úgy éreztem,mintha a Kálváriát járnám végig) fekvő iszlám kórházba, ennek megfelelően persze annyi felesleges sálat kellett magamra aggatni,amely a morcos faktoromat nem kevéssé emelte meg.Tehát megérkeztünk, jön a betegfelvétel, majd nemsokára sorra is kerülök.Némi tört angolsággal az orvos a tüneteim felől érdeklődik,amit én az összes számomra ismert angol,indonéz,magyar,spanyol...stb szóval igyekszem a tudtára adni:FÁÁÁÁJ!.A vizsgálat a következőből áll: egy zseblámpával belevilágít a számba,és megmérik a vérnyomásomat. Mindebből azt a konzekvenciát vonják le az asszisztenssel, hogy sok vitamint kell szednem antibiotikummal, és menjek vissza 5 nap múlva."Hát,ha addig életben maradok, feltétlen beugrok egy kávéra..vagy egy toroklámpázásra" gondolom magamban.így jön a hazaséta..de félúttól azért inkább próbálom magam elvitetni magam valakivel.Az árvaházban irány a szobám, és jön az ébrenlétek, alvások gyors váltakozása másfél napon keresztül.Vannak percek,amelyeket sosem tudom már meg,hogy megtörténtek, vagy álmodtam csak őket.Láztánc ez,és az a borzasztó fájdalom.Másfél nap múlva jön értem egy sofőr és elvisznek egy magánklinikára, vérteszt, majd ki sem engednek többet. Kiderül,abban a szerencsében van részem, hogy ilyen rövid idő után megkaphattam a dengue lázat - nem mintha kérte volna bárki is! Bekötik az infúziókat ( kettőt is egyszerre, egy antibiotikumot,és egy sóoldatot), természetesen úgy, hogy én soha többet ne tudjam már levenni a pólómat.Szagriadó...mert ebből így nem lesz fürdés - pár nap magas láz, pancsi nélkül...hmmm, az a barát,aki a bajban is az, vagy inkább a szagban?
Hozatok be magamnak lepedőt (mert azt nem adnak), váltás ruhát (mert a remény hal meg utoljára), és babatörlőkendőt.
Felvisznek a második emeletre,ahol csupán egy szobatársam lesz. Persze, én csak ezt hittem egy pillanatra, mert a szokás a következő: amennyiben a család egy tagja kórházban van, úgy a teljes pereputty 3-8 fő beköltözik hozzá. Szó szerint! A földön alszanak szőnyegen, ott esznek,isznak vele.Vagyis 1 betegtársam, és legalább még 6 szobatársam van.Ez annyit jelent, hogy ennyi emberből biztos mindig van 2 ébren, hogy menjen a susmus,szegény fehér beteglány hátrányára,aki ALUDNI AKAR!!
Megint csak megjegyezném,ugye emlékeztek, említettem,hogy ez a betegség szúnyogcsípésen keresztül terjed. Vagyis minél többen fecsegnek körülöttem, annál több embernek van esélye arra,hogy megfertőződjön.Hiszen ezért nem jöhetnek az árvák be látogatni!
Az élményt tovább fokozva,minden ébredésemkor ott egy nővér,aki már csapolna is vért belőlem.Egy dolgot tudni kell rólam: kemény lány vagyok én, de két dolgot nem bírok:az egyik az injekció, a másik a beteg gyerek látványa. Konkrétan mind a kettőtől bébimódra tudok sírni.
Ahogy telnek az ébredések, ébrenlétek, a lakótársaimmal kezdek egy kisebb kapcsolatot kialakítani. Már nem mindig bámulnak rám annyira, sőt nekem is hoznak be gyümölcsöket, próbálnak tanítani indonézul. A mai nap is úgy tartom,hogy az első 100 szót ez alatt az időszak alatt tanultam meg.
6 napot töltöttem el így bent a Harapan Bunda kórház vendégeként, ahol megtanultam, hogy lehet, a dengue láz a mai napig halálos betegségként van számon tartva, de csak akkor lesz egy betegség halálos, ha nem tudjuk leküzdeni.Nekem kétségem nem volt afelől,hogy mielőbb kikerülök a kórházból, és ez így is lett.
A következő nagyobb orvosi fordulópont már tavaly volt, egy valahol egészen vicces, érdekes helyzetben. Fürdést követően éreztem,hogy szó szerint fáj a bőröm,majd kis idő elteltével rohamosan nőtt a testhőmérsékletem (egészen majdnem 40 C fokig), és bocsánat a kifejezésért,de kb. 20 percenként küldtem a kis rókát sétálni.Este meglátogattuk a sziget kórházat (akik inkább kedvesek és viccesek,semhogy szakértők), de kifejezetten jó döntést hoztak,kaptam egy injekciót,ami megszüntette az összes hányingert.Egy nappal később derült ki, hogy a kiváltó ok nem volt más,minthogy a fürdővizet tároló medencébe belefulladt egy biawak( nagyobbacska sárkánygyík),és a rajtakapás pillanatában épp egy kígyó próbált belőle lakmározni. Igen,gusztustalan...mi ezt elneveztük vízfertőzésnek, hogy nézzük az örömöt az ürömben.(megjegyezném,ez a sziget egyik legjobb szállodájában történt meg - vagyis a körülmények bárhol utolérik az embert).
Visszatérve a sziget egészségügyi ellátására, súlyosabb betegek esetében, a turisták által is használt,napi kétszer indított gyors kompokon küldik át a betegeket Banda Acehbe. Ami azért kicsit megdöbbentő,hogy az utasok sorai között fekszik a beteg, semmi elkülönített sor, vagy ilyesmi. Ramadánkor (vagyis a 30 napos böjt idején) az sem ritka hogy holttestesteket szállítanak ugyanígy...
A harmadik lépcsőfok számomra a teljes hihetetlen kategória volt, mégpedig,amikor idén márciusban tífuszt diagnosztizáltak nálam
( vigyázat! A tífusz és a dengue láz mutatója egymásra hamis értékeket tud mutatni az Indonéziában használatos vértesztben- de más országokban is javasolt, amennyiben egy tesztnél ezen két értékből akár egy is fertőzést mutat,érdemes újrateszteltetni).Na,ez itt most mindennek a teteje, ugyanis,amikor kijöttem, igenis megkaptam minden védőoltást,így a tífusz ellenit is.A diagnosztizálást követően ismételten nyerek 3 nap bezártságot egy gyógyintézetben. Közben utánaolvasok az interneten, amit itt tífusznak hívnak,azt nálunk talán salmonellaként tartják számon.Ugyanis halálra unom magam! Szerencsére több ismerős is jön látogatni (nem...még nagyobb szerencsére,nem beköltözni! ), így annyi gyümölcsöt halmozok fel,amiből egy kisebb piacot már nyitni is lehetne. 72 óra után (mintha előzetesben lennék)..jééé...kiengednek...persze,szerintem mind végig egészséges voltam.
Pár nappal később találkozom a tífusz elleni védőoltás forgalmazójának indonéz értékesítőjével,és nekiszegezem a kérdést, hogy én vagyok a csodabogár, vagy hogyan lehetek beteg védőoltás mellett?
A válasz elgondolkodtató. Mivel a dengue láz teljes lábadozási ideje akár fél év is lehet,nagyban befolyásolta szervezetem immunitását. vagyis ilyen komolyabb betegségeknél, vagy bármely más vérre is hatást gyakorló fertőzések esetében konzultálni kell a védőoltás forgalmazójával.
És hogy most mi ez a nagy kórházi és betegségekkel teli blog memento? Nos, az a helyzet, hogy a nagy túránkat követő reggelen eszméletlen izom-,csontfájdalommal és magas lázzal ébredtem. Ha jól nézzük, követem a periodicitást....tehát..megint beteg vagyok!Sajnos a nap folyamán, tőlem jól megszokott módon mindenféle láz esetében,az "alszom-ébren vagyok-alszom " váltakozást játszom.Az a furcsa,hogy még az ücsörgés is fáraszt, viszont most kifejezetten hálát adok a hideg vizes fürdőnek, és a sorstól ajándékba kapott indonéz nagymamimnak,aki kb. óránként lep meg valami újabb finomsággal (ahogy ezeket a sorokat írom,éppen jeges-avokádó tejturmixot szürcsölök,ugyebár a gyógyszerek nehogy kikészítsék a pocimat, így tejet is inni kell - mire nem gondol ez a néni?:)) Szégyenlem magam,olyan beteg szagom van , de ez sem tántorítja vissza a falu összes gyerekét,hogy ne lepjenek meg legalább egy cukorral.Én azt hittem, azzal, hogy ideköltözöm,majd én segítek az itt élőknek, ha másnak nem,legalább a Maminak, és a gyerekeknek. Hát tévedtem - de mekkorát! Én bármit is teszek,bármit amire nyugati fejjel azt mondom,hogy "megtettem mindent",ők azt legalább tízszeresen adják vissza,minden percben. Sokszor annyira korlátoltnak érzem itt magam ebben a közösségben, mert azt kell,hogy mondjam,a kicsiny falum kicsiny embere minden helyzetben ember tud maradni - ahogy ballagáskor egy Arany János versben tanultuk :
"Nemes önbizalom, de ne az önhittség
Rugói lelkedet nagy célra feszítsék,
Legnagyobb cél pedig,itt,e földi létben,
Ember lenni mindég,minden körülményben"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése