Május 24 - Memento a kezdetekre

Először is, megbukott az minden hallott összeesküvés elmélet, vagyis a szuperhold nem generál 10 napon belül mega tsunamit, vagy gigaföldrengést. Háromszoros hurrá annak, hogy a kettő között nincs összefüggés, vagy csodálatos kivételt élünk meg. Viszont én már látom, hogy lassan a kertben fogok "süss fel napot" énekelni, ugyanis már megint egy reggel,amikor az ég összes létező esőcseppje a világnak pont ezen szegletére hullik.Hahó ,odafönn, csak szólok, hogy nálunk már zöld az egész táj,lassan én is , száraz évszaknak ideje jönnie - mármint ha szólhatok az ügy érdekében pár kedves szót.
Ennek  fényében a mai terveim egy része talán másik napra tolódik, úgyhogy örömmel vállalom Safrida (Si Pida, az én kis "Giling galangom") bébiszitterkedését.Nagyon nagyon csöndes kislány igazából, igazi fiús jellem, viszont hatalmas szívvel áldották meg. Elhatározzuk,ha már így alakult,megvarrjuk a ruháinkat, utána ékszereket készítünk. Azonban fordult a kocka,ma ő mutat nekem valami újat,és pár percen belül egy hatalmas bokréta virággal a kezében jelenik meg.Csendben leül,de szigorúan elém, hogy minden mozdulatát lássam, ugyanis a növénykékből kiszívja azt a pici mézet,ami benne rejlik,majd a szálakat egymásba dugdossa, mondjuk úgy,mint ahogy anno én legóztam gyermekkoromban.Először házakat épít belőle, majd megmarad a haj dísznél, és a nyakláncnál.Maminak készíti,aki nekünk éppen gado gadoval(mogyorószószos saláta...nyammiii, később ennek olvashatjátok a receptjét) fáradozik. Imádom ezt az egyszerű tálalási formát, hogy mind a mai napig a plasztiktársadalom mellett,ugyanúgy kimennek az emberek banán levelet vágni,amibe később ételt csomagolnak. Ezzel főzve szerintem egy különleges ízt is ad az éteknek - de lehet,ez csak az én véleményem, az itteniek meggyőződése,hogy pusztán csomagoló anyagnak használják.

Viszont nem titkolom, hogy mostanság igen sokszor jutnak eszembe az első lépéseim ebben az országban , vagy a kiköltözésem.Mivel a mai nap nem sok izgalmat rejt,így most inkább ezekről a dolgokról mesélnék nektek.
Tehát egyszer volt,hol nem volt, régen volt, talán igaz sem volt - kezdődhetne a mesénk.2010 januárjában kerekedett fel kis családunk,aki hatalmas gyógyíthatatlan kelet imádattal a szívében elindult Délkelet-Ázsia felé - nem ,nem világot látni, még nem tartunk ott - , hanem csupán nyaralás céljából.A hosszú vakáció többször is újratervezésbe fulladt ,így kerültünk mi Bali helyett Szumátrára, majd Padang helyett Acehbe.Egész pontosan ez utóbbi módosításhoz két dolog kellett feltétlenül: egyrészt rengeteg eső a szumátrai dzsungelben,amiből a kis társaság egy részének éppen elege volt, a másik pedig egy giccses fehér homokos tenger parti kép a semmiből,ami a megváltást jelentette.Hát ,így menekültünk - szinte szó szerint -, Banda Acehen keresztül Pulau Wehre.Már a kikötőben felfigyelt rám egy dél-afrikai származású beach boy, amiből később egy nagyon jó barátság,illetve egy kisebb kenu túra is alakult. Éppen mielőtt hazafelé indultam volna, Bangkokban töltöttük a kínai újév estéjét, ha még romantikusabb szeretnék lenni,akkor még pontosabban Valentin nap estéjén, egy üzenetet kaptam,kedves távoli barátomat őrizetbe vette a rendőrség. Talán az egész történet így kezdődött...
...Mégpedig gondolom ezt azért,mert ti azt elképzelni sem tudjátok,hogy hány ezerszer és mennyi országba terveztem én költözni, volt abban még Thaiföld is, de ez mindig csak olyan megvalósítatlan álom szinten maradt,annak ellenére, hogy megvolt bennem az az erős érzés, hogy nem jó ez így otthon , a minden napos mókus kerékben a túlélésért kaparva.Elkezdtünk az édesapján keresztül levelezni,és mondanom sem kell gondolom, hogy a levelezésből barátság, a barátságból szerelem kerekedett.Illetve egy véletlen folytán kaptam egy lehetőséget Banda Acehben az International Humanity Foundation árvaházában, hogy gyerekekkel dolgozhassam, és a szívem, az eszem életemben először egyszerre mondta: 'ez az,mire várok még? Ha nem kapok egy ennyire szélsőséges üzenetet konkrétan nekem szólóan, még akkor is, ha börtönről van szó, talán a szívem sosem vesz ténylegesen tudomást arról, hogy hol is van a helyem.Gondolom felmerült bennetek a kérdés, akkor itt az igazság pillanata: a letartóztatás teljesen valós oka nem mást, mint marihuána használat. A bolygónk ezen pontján nem kifejezetten különböztetnek meg könnyű és nehéz drogokat,mindegyiket majdnem egyformán büntetik,és mivel a nyugati világ teljes mértékben támogatja a harmadik országok kábítószerek ellen folytatott küzdelmét, így nem sok segítségre számíthat az,aki a törvényt megszegi.Nem egy országban jár életfogytiglan tartó börtön , vagy rosszabb esetben halál büntetés  ( pl.:Szingapúrban).így hát a hazautazásomat követően teljes mértékben kiműveltem magam Chapelle Corby, és más külföldiek elzártság élményéből,és mondjuk úgy, hogy tényleg a legrosszabbra voltam felkészülve.
Tudni kell, hogy a világ állítólag legjobb minőségű könnyűnek nevezett kábítószerei erről a vidékről származnak,így ez a legsűrűbben előforduló ügy a bíróságokon,és mind a mai napig több,mint száz nyugati ember( férfiak és nők egyaránt) tölti büntetését különböző fegyházakban egész Indonézia területén.Természetesen a legfrekventáltabb ilyen szempontból (is) Bali, ahol nem egy fiatal próbálja meg Ausztráliába csempészni az olcsón vásárolt élvezeti szereket.
De vissza a tündérmesémhez!Az árvaházról nem sok információm volt, mindössze annyi, hogy a gyerekek valamilyen szinten beszélnek angolul,és nagyon várnak egy nemzetközi segítő kapcsolatot,aki a támogatásaikat intézi, a közösséggel kommunikál, megtanítja az alap közeledési fajtákat,nyelvet tanít,tanul velük -vagyis igazi,és kellő figyelmet fordít azokra gyerekekre,akikre már senki, ugyanis a szökőárban  elveszítették az egész családjukat. Ahogy elkezdtem képeket kapni a törpékről,mondjuk úgy első látásra teljes lett a szerelem. Az alapítvány ugyanis könnyen talál önkénteseket Jakartába,vagy Balira, de ide,Acehbe?Egyelőre nem állnak tömött sorokban az emberek ,hogy a világ ezen szegletébe jöjjenek azért, hogy egy héten hat napon keresztül az itteni gyerekekkel legyenek.Ugyebár a mai napig nincs olyan család a tartományban, aki ne veszítette volna el legalább egy közeli hozzátartozóját szökőárban vagy az azt megelőző konfliktus során.
3 hónap felkészülés után (a vagyont érő védő oltások,amelyekért a Magyar Vöröskeresztnek és a GSK-nak mind a mai napig örök hálával tartozom,készülődés,jegy vásárlás), 2010 június végén sikerült újra Indonézia felé vennem az útirányt.A repülőn Bécs és Doha között 4-en utaztunk magyarok,egy pár,akik Balira indultak,én és egy lány,aki ugyanúgy az álmait megélni indult Sri Lankára.Nagyon kellemes élmény volt, hogy a tranzitot együtt tölthettük el, ugyanis késő este érkeztünk,és a csatlakozásra nagyság rendileg mindannyiuknak ugyanannyit kellett várnia ,még ha az ellenkező irányba indultunk is tovább. (Kis kitérő,megint csak, hogy milyen  sors: Orsival, a Sri Lankára igyekvő,nyugodtan mondjuk úgy "lelkitársammal",2010 decemberében a karácsonyi látogatásom során ismételten egy repülőn utaztunk,majd 2011-ben édesanyámékkal ültek egy fedélzeten. A vicces,hogy júniusban csupán két héttel kerüljük el egymást - lehet,ez is jelzi,hogy megszakadt a kör?:) Ugyanis ezeket a közös utakat , soha de soha nem beszéltük meg... - érdekes nem? :)
Mikor megérkeztem egy az árvaházba az első dolog,ami rögvest világos lett számomra, az egész közösségben csupán egy ember beszél angolul, ő Fadly, a társ direktor,aki amúgy idejének java részét az egyetemen tölti,ugyanis jogásznak tanul.Ez a gondolat szüli a másikat, már látom a nagy kalandot, hiszen én meg indonézul nem beszélek. Izgalmas lesz ez így,amikor Fadly suliban van,én meg egy pohár vizet nem tudok majd kérni?De már látom a kiutat, pont ezekre a helyzetekre találták ki a szótárakat, így teljes mértékben örök hűséget fogadok a google fordító programjának.Nemhiába, az egyik leghasznosabb útitársamnak bizonyul.Az első irány mutatás,amit nagyság rendileg az üdvözlés után kapok, egy kis táskába össze kell készítenem az összes fontos dolgomat: pénz, bank kártya, biztosítás,útlevél, ugyanis,ha földrengés vagy szökőár riadó van,ezzel együtt kell rohannom.Javasolják még, hogy mindig legyen a zsebemben egy személyiséget igazoló okmány, ha bármi történik.....Biztató első gondolatok,nemde?

Azt is megtudom, hogy,amikor a falubeli gyerekeknek tanítok, mindenképpen a helyi öltözködést kell követnem, még véletlenül sem lehet olyan mellék zöngéje az önkéntes megjelenésemnek, hogy vallási indíttatás vezérel.Mondjuk úgy forgatom a szemeimet,mert tényleg még soha de soha nem éltem vegyes vallású közegben , és hirtelen nagyon sok mindenre kell odafigyelnem.Minden időt kihasználok,hogy róluk/tőlük tanuljak, szerintem kilométereket fejlődtem ez idő alatt az Activity mutogatás-vagy rajzolás játékában.Lehet ,innen jön a mostani firkálgatás iránti vágyam, hiányoznak ezek a mozdulatok, hogy vonalakban fejezzem  ki magam...

Tehát,hónapokon keresztül telnek így a napjaim, 6 nap Banda Acehben a manókkal, és heti 1 nap irány a szigetre börtön látogatásba. Nagyon bánom,hogy még véletlen sem lehetett semmilyen kütyüt becsempészni a rácsok mögé,ugyanis,ha ez nem az én mesém lenne,hanem példának okáért mondjuk Andersené,biztos jókat mosolyognék. A szigeten lévő fegyház hál'az égnek közel sem olyan, mint amelyre az internetes történetek alapján készültem.És a meglepetés akkor ér,mikor kiderül,hogy egy nő is "ül" bent,ő az egyetlen,aki nem kábítószeres dolgok miatt - ő sört adott el muszlim vallású embernek,és ugyebár a Shariah törvény ezt keményen bünteti.A hölgy amúgy a féléves gyerekét minden nap többször láthatja,sőt vannak lehetőségek,amikor a kicsivel együtt aludhat.Brendan összesen 5 hónapot töltött el itt,abban a szerencsében ,hogy saját cellát kapott,lehet féltek tőle, hogy a fehér majmok más betegségeket hordoznak magukban?

A képet internetről kerestem,én sosem készíthettem képet

Minden randevúnkon,vagyis azt a a pár órát benn, egy sarongon beszélgetve töltöttük,ahová természetesen jobbnak láttam annyi ételt vinni neki,amennyit csak elbírtam.Minden reggel a vizet vödrökben hordták be kintről,ugyanis saját vízrendszerrel az épület a mai napig nem rendelkezik. Rutan Kelas II Sabang.A világ legrosszabb kiszolgálást nyújtó hotelje, de még mindig több csillaggal bír,mint a Hotel Bangkokból megismert épületek.Az izzadtság, rothadó hal,vizelet szag..és még fogalmam sincs milyen bűz keveredik.Az őrök amúgy nagyon kedvesek velem, mivel tudják hol dolgozom,miért vagyok itt,és azt is hogy mikor indul a hajóm visszafelé,így nem sürgetnek,lényegében maradhatok annyit,amennyit csak tudok. Azért megrémisztő,hogy az a beach boy,akit megismertem,most olyan 15 kiloval kevesebb,és nemhogy fehér, de szürke színben pompázik. A legtöbb ember acehi cigarettát szív itt,ez nem más,mint levelekbe csavart helyi dohány ,mivel legalább azzal is telik az idő,amíg elkészítik.Természetesen Brendan összes szomszédja vagy tízszer kér csupán egyetlen dolgot tőlem:ha lehetőségem van,kérjek meg másik fehér lányokat ,hogy őket is látogassák.Augusztusban fordul a kocka,amikor egy bírósági döntés kórházi rehabilitációt ítél meg, vagyis 3 hónapra egy banda acehi kórházba költözik barátunk,elvonó kúra címen. Igazából,ez a hab a tortán,ugyanis a  körülmények hatványozottan cudarabbak,mint amelyekre a börtönben edződtünk.Mind a ketten.Ugyanis jóval többször találkozhatunk elméletben -már amikor beengednek,ugyanis nem egyszer fordítanak vissza az ajtóból különféle kifogásokkal.Brendan ekkor már több,mint féléve nem füvezett,így nyilván erre a bezártságra gondolhatjuk mekkora igény volt,legalább akkorára, mint a helyi pszichoterápiás kezelésekre,amelyből sokat nem értett,így igazából részt venni sem tudott  bennük. Persze ez nem is baj, ugyanis egyszer megpróbáltam lefordítani a "Life Skills"(képességek a mindennapi élethez) órájának anyagát - kár volt. Nyilván a kultúrák közti különbségek miatt, de ezek a képességek a mi ,nyugati,elég furcsa életünkben egyáltalán nem nevezhető képességeknek.Sőt!

Aztán az egyik nap a következőbe botlottunk.Megkértek minket, hogy menjünk ki sétálni a kórház belsejében kiépített tó körül. Furcsa is volt ez,amikor nem voltak körülöttünk ápolók (akik 2-3 éve még ugyanígy függők voltak), de ám legyen. Az egyik ablakból azonban  a következő kép tárult elénk: az egyik beteg fejére vödröt húztak,alsónadrágra vetkőztették,és mindenki előtt a vödröt kezdtél el püfölni ütlegelni.Később,amikor befejezték a nyakába egy táblát akasztottak mindenféle megalázó szöveggel ,amit viselnie kellett minden nap.Kiderült, hogy a családja által beküldött cigarettáját kérte csupán a kedves személyzettől. Ugyanis a dohány árut az ápolók kezelték,és mindenki személyében megvolt, hogy hány szálra jogosultak egy nap,persze az adag fele minden esetben eltűnt.
Többszöri fellebbezés eredményképpen 4 évet ítélt meg a Legfelsőbb Bíróság Jakartában,jelenleg Brendan külső beteg,vagyis egy pszichológust kell minden héten látogatnia, legfőképpen csupán pénzért a tartományt nem hagyhatja el,az összes utazási,és igazoló papírját elkobozták.Nyugati mértékben is vagyonokat költöttünk korrupcióra,aminek természetesen az lett a következménye,hogy majdnem a lélegzet vételért is újabb-és újabb zsarolásnak lettünk áldozatai,sőt Brendan édesapját fél évre ki is toloncolták.A történet felénél kiderült,hogy a piszkos játékok egy részében elég konkrétan az általunk fizetett ügyvéd,aki részt vesz.
De ez ilyen játszma!

Hogy a költségeket fedezni tudjuk,otthagytam az árvaházat, és átjöttem a szigetre,Pulau Wehre az apósjelöltemnek segíteni egy 12 bungallóból álló lodgeba ( www.santai-sabang.com),de mellette mindig megmaradt a nagy szerelem a helyi emberek iránt.így kezdtem el minél többet megtanulni a helyi betegségekről,illetve arról,hogyan motiváljunk gyerekeket a kézimunkára (ha karláncot készítünk,azt később el tudják adni,így lehet egy kisebb zsebpénzük...),mivel a falusi kicsik jelentős százaléka hagyja ott az iskolát azért,hogy besegítsen a háztartásba.
így ismerkedtem meg azokkal a törpökkel,köztük Pidával is,aki most itt van mellettem, nagyobb fiútestvére például egy éve minket keresett meg, hogy nyíltan beszéljünk a kábítószerről.Elmondhattuk a történetünket,láthatta kicsit,hogy mit tesz a családdal igazából az egész procedúra,ha nem időben hagyja abba a függőségét. Megtudtuk, a helyi rendőrök minden egyes emberért,akit kábítószer kereskedésen,vagy használaton fognak. kb 100.000 Ft-nak megfelelő helyi rúpiát kap jutalomként azonnal.Mondanom sem kell,mennyire ki vannak így éhezve a pénz szagára.
Ha nem haragszotok,ezt a történetet folytatom később tovább,de most mennem kell,mert egy szuper kislánnyal szeretnék még egy kis időt tölteni,és nagyon szeretném ezt a virág-legózást megtanulni.