2012. április 30., hétfő

Április 30 - Csak egy hétfő

A hétfők valahogy sosem voltak a kedvenceim. Mivel ezt a betegséget mind a mai napig nem sikerült kihevernem, szerintem egészen egyszerűen át fogom nevezni ezeket a napokat. Nekem pszichésen problémám van a hét első napjától.
De természetesen nem hagyjuk, hogy egy ilyesféle kis szócska bele köhécseljen a levesünkbe, így az alábbi nótával  indítjuk a napot: http://www.youtube.com/watch?v=bL6pl6IFS8o
Erről a dalról a következőt kell tudni, a zsűri,még a beválogató körbe megvette a zeneszerzőtől (aki az előadó is egyben) a szerzői jogot, a világon először történt ilyesmi a tehetségkutatók történetében. Ja,hol máshol,hát itt,Indonéziában!
Amúgy a jó öreg napi rutin ( vagy inkább délelőtti torna? ) sem tud kizökkenteni, hogy ma kicsit szentimentálisabb vagyok a kelleténél. Jó ma kicsit begubózni, egyedül lenni.
Eszembe jut az a szó,amit akkor találtam,mielőtt júniusban visszaköltöztem volna ide a szigetre, és ez nem volt más,
mint B Á T  O  R S Á G. Ez a szó talált rám Banda Aceh városának parkjában séta közben - elcsúsztam a márvány lapon,amin ez szerepelt,magyarul. Most úgy érzem,megint bátornak kell lennem. Kiülök a kövekre és végiggondolom ezt az elmúlt két évet...érzem,még mindig vannak olyan sebek,amelyekkel csak nem törődöm..de haza mégsem vihetem őket,ugyebár? És ilyen kilátás mellett ki ne szeretne elmélkedni?Merthogy, nézzétek kik járnak errefelé...
Hmm...ha delfint látok, konkrétan egy kisgyerek tör elő belőlem. Mindig addig figyelem őket, amíg teljesen el nem tűnnek. Amióta ezen a szigeten lakom, egy egész furcsa kapcsolat van közöttünk. Akármikor kezdtem el benne kételkedni, hogy én meg mi a manót keresek itt, jöttek a delfinkőcök. Mindig akkor jelennek meg, amikor visszacsatolásra van szükségem ( vagy,amikor erre van dolguk - de ez most inkább legyen mellékes, a történet kedvéért maradjunk az első meglátásnál).Tudtátok, hogy a delfinek vezetik el a helyi halászokat a tonhalakhoz?  Viszont ,amit nem értek, hogy a helyi becenevük " babi laot", vagyis tengeri malac- persze nekik mégsem terrárium, hanem akvárium kellene , vagy inkább egy fél tropicarium.
Visszanyomkodom a sebtapaszt a lelkemre, hátradőlök, élvezem a napsütést,és előveszem a Bibliát, hogy olvassak pár sort.megjegyzem, szuper kis Bibliám van...(New International Version Study Bible - vagyis  tényleg keresztreferenciákkal magyaráz mindent, igaz ezáltal legalább 3 Kg-osra becsülendő, de még így is szívesen cipelem magammal). Ma újra elolvasom Eszter könyvét,amelyet körülbelül tavaly pont ilyenkor tanulmányoztunk legalább egy hónapon keresztül. Néha jó elővenni, átlapozni, hogy tudatosuljon bennem, hogy én ennek a kornak vagyok az Esztere, hogy értékeljem,hogy nő vagyok, ami néha kicsit nehéz itt az iszlám világban.Az ebben a vallásban élők ugyanis egy biztonsági szociális hálóban élnek egymással, amit a vallásuk pillérei erősen össze is fonnak. Nem nehéz kiszámolni, ha egy átlagos családban ( vegyünk például egy 3 gyerekkel megáldott pereputtyot) csak a férfi dolgozik ( a tegnapi bejegyzés után szerintem érthető,ha a nő kissé elfoglalt), keres havi 1 millió indonéz rúpiát ( mai nap olyan 23500 Ft-nak felel meg),és elszív napi 2-3 doboz cigarettát (egy doboz átlagos ára Rp10.000), havi 100.000 rúpiával kellene a családnak gazdálkodnia. De akkor azt még nem is említettem,mivel itt a ma létező házasságok többségében elrendezett házasság, ezért a férfiak nem szívesen mennek haza,vagyis , ha tehetik kávézóról-kávézóra járnak - sorstársaikkal. Ez itt nem a szerelemről szól, még a mondásuk is úgy tartja, a házasság jellemerősítő, az arra nemes emberek az idővel megtanulnak együtt élni. Kérem, hol itt a romantika, meg minden ilyesmi, ami a zenéikből folyik? És, akkor még meg sem említettem,hogy a lánykérés akkor válik hivatalossá, ha a vőlegény családja kifizet legalább 8 egység (mayam : 3,4 gr) aranyat a lányos háznak.
Mondjuk ki, a havi kereset így teljes mértékben az erősebbik nem szórakozását fedezi- vagy még azt sem. Ilyenkor jön a szociális háló, a szegények eltartása,illetve a keresztbe segítség a faluban...
A nő szava sokat nem ér, hiszen a férfi az,aki dolgozik, a nő ugyebár csak otthon ül. Kéééérem széépen, nem vagyok én feminista-de...
Mivel sem fórum nincsen rá, sem pedig anyagi keret a falvak női nemigen mozdulnak ki a házaikból, és a megszokott családi köreikből. Amennyiben meg is teszik természetesen fejsálat, vagyis jilbabot öltenek, a tengerben fürdést is ruhában , sőt néha jilbabban teszik meg.Akkor itt az ideje megemlítenem, Indonézia a világ legnépesebb muszlim vallású országa a világon, de csak és kizárólag Aceh tartományban,azaz nálunk uralkodik a shariah vallási törvény.Véleményem szerint ugyan embereket már nem köveznek, vagy botoznak meg, de pénzbírságot és börtönt ugyanúgy kiszabnak még mind a mai napig,amennyiben a Könyv ellen cselekszik valaki. (és azt a komoly szabályrendszert ember legyen a talpán,aki érti...).Ezért is érdekes, és kettős, hogy egy ilyen környezetben vagyunk mi most kettecskén, az én Mamimmal keresztények, a falu kellős közepén. Vagyis egy szónak is száz a vége, remélem most már értitek, miért is olyan nagy kincs ténylegesen a mindennapokban a Biblia számomra. Úgy érzem, mindig megmutatja,hogy ki vagyok, és olyan értékekre tanít,amelyeket -földrésztől függetlenül- hajlamosak vagyunk elfelejteni, vagy kicsit hajlítgatni kedvünk szerint.

Beteg a szomszéd kisfiú! Alig két és fél éves, és egyik betegségből a másikba esik. Most éppen a hasa fáj,és lázas. Nincsen orvosi végzettségem, de ez azért kicsit több a soknál. Átmegyek,kifaggatom anyukát, hogy  a doktor mégis mit mond mind ezekre. Kiderült az összes eddigi betegségét a gyereknek egy nagyon erős antibiotikummal kezelték ( még egy bőr allergiát is!), arról viszont nem világosították fel a szülőket,mi is az antibiotikumok  mellékhatása, hogyan kell őket szedni..stb.Viccesen lázat mérünk, és viszek át tejet, és banánt, hogy megnyugtassuk a pici pocit, illetve egy kis házi joghurtot.Ez a hely egyik nagy hátránya: nincs megfelelő és megbízható orvosi ellátás. Minden túlzás nélkül állíthatom, a kis kék "magic boxommal" (otthoni gyógyszerekből összeállított elsősegély dobozkám,ami azért nyom pár Kg-t) és egy általános iskolai biológiai tudással a legtöbb betegséget  kezelni tudjuk házilag- najó, azért Dr.Google is nagy segítségünkre van.

Mami is hazaért végre valahára. Ma fogalmazódott meg bennem,hogy állítólag ugyan portugál felmenőkkel büszkélkedhet, nekem valahogy mégis inkább olasz..mondjuk szicíliai temperamentum köszön a viselkedésében vissza. Látszódik rajta,hogy kicsit zavart, este felé törik meg a jég- el kezd mesélni. Kiderült, az egyetlen lánygyermeke válni akar a férjétől. A válás sem keresztény, sem iszlám körökben nem divat errefelé, mondjuk úgy, szégyen ( Kedves válóperes ügyvédek, ti itt konkrétan éhen halnátok..).Nagy hallgatás, erre most azt sem tudom,mit mondjak. Jól kereső VÁROSI családról van szó, 4 gyerek, gyönyörű ház...és igazából nem értem a miértjét,azt meg nem tudom,meg illik-e kérdezni...úgyhogy inkább hallgatok.
majd a történet folytatódik.A férj rendőr, korrupt rendőr, aki ugyanúgy kábítószereket használ,mint itt szinte mindenki,aki a börtönben van...de ő nincs, hiszen a kábítószerek java része rendőrtulajdonban van.A kiváltó ok pedig ennek a következménye, a férfi féltékeny az amúgy gyönyörű feleségre,és fizikailag egyre durvábban bántalmazza. Ezért ismételten börtön járna, ha...más lenne a szituáció. Most nem egy brazil szappanoperába szerettelek volna benneteket beavatni, hanem megmutatom egy pillanatra, hogy a paradicsomban is vannak árnyalatok, és mint olyan, sajnos sötétebbek is léteznek. Az én mamimnak most pont ezzel kell szembesülnie, hogy nem törődve  a közmegítéléssel, semmilyen jó érzéssel nem tud a gyerekének olyan tanácsot adni,hogy ne hagyja ott a házasságát..

A beszélgetés után kicsit kiszellőztetem a buksimat, séta közben egy igen érdekes rovarra leszek figyelmes.
Ezt a valamit angolul Stick Bugnak hívják (Phasmida),vicces nevükön "walking sticks"- vagyis sétáló pálcikák...A vicces az,hogy nemcsak pálcika kinézettel áldotta meg őket a sors, de úgy is viselkednek-vagyis a szélben hintáznak,ha úgy kell,sőt van olyan fajtájuk, amelyek egészen egyszerűen színt is képesek változtatni, mint a kaméleon. Nem tudom,érzékelitek-e mennyi érdekes dolog vesz minket körül!Biztos vagyok benne, hogy ez a világon bárhol így van , de ugyebár egy idegen országban mi sokkal könnyebben vesszük észre őket. Csodálatos világban élünk!!


Tudom,ez a bejegyzés kicsit..."másmilyenre" sikerült, de szeretném nektek őszintén leírni a gondolataimat,és bemutatni az eseményeket,amelyek érnek, még ha azok nem is mindig a világ legizgalmasabb dolgai. ma kicsit kuszák voltak a gondolataim...de néha ilyen napok is kellenek. Zárásképpen megmutatom,melyik a kedvenc napszakom, és ez nem más,mint a naplemente, az állandó több ezer színével. Szerintem az ilyen képekre nincsenek is szavak, az ilyen pillanatok azok,amikor csak felnézek az égre,akárki legyen is velem,megbököm,de egy szót sem szólok...ha kamera van nálam,azonnal kattogtatok...és egy mosoly ül az arcomra.Szerencsés vagyok,hogy erre a 40 napra így le tud lassulni az életem, és egy olyan környezet vesz körül, hogy ezt még jobban meg tudjam élni.
                                                                            Köszönöm!





2012. április 29., vasárnap

Április 29 - Cuci,Nyuci,Bersih--vagyis suvickolunk

Egyszer hallottam egy csodálatos idézetet,miszerint "Nem azért alszom sokáig,mert lusta vagyok, hanem mert sok álmom van.."( akinek esetleg így jobban ismerős, hiszen egy ilyen kanapé még emlékezetesebbé tehet egy ilyen mondatot: http://www.demotivalo.net/view/73647 ). Az ilyen napokra,mint a mai ez nagyon is igaz,mivel a felébredés több részben (sem ) sikerült egészen fél kilencig. Láttam,kissé borús az ég, így olyan jó volt csak a tenger morajlását hallgatni, és szundizni méééég egy picit.

Akkor jöjjön a mai nap az,amit már olyan régóta halogattam az elmúlt napokban: a takarítás - mégpedig helyi módra. Amit legelőször is leszögeznék, semmiféle elektrotechnikai eszköz nem áll rendelkezésemre ebben a feladatban, vagyis nyugodtan felfoghatjuk az egészet némi természetes aerobic edzésnek.

Első lépés: mosogatás. A falu egyik háza ( még egyszer a megnevezés: pondok) sem rendelkezik bekötött vízzel. Városi gyerek, itt nem csak a meleg vízre gondolok, hanem egyáltalán, bármilyen hőmérsékletű,folyékony halmazállapotú H2O atomra).Vagyis a vizet házon belül, vagy egyes esetekben kívül felállított kisebb-nagyobb medencékben (bak) tárolják. A vizet vagy vízzáró réteg alól pumpálják fel, vagy tonnánként veszik, így jut el a medencékbe. Előbbi esetben a víz ívóvíz minőségű s akár, de sajnos sem a tárolás,sem a csövezés nem teszi lehetővé a későbbiekben a fogyasztását.A mosogatáshoz ( és minden máshoz) a vizet így vezetik egy csapon keresztül a vödörbe a konyha mosogatásra kinevezett részébe, ahol nincs mosogatótálca, az egész folyamatot a földön végzik, guggolva ( hozzátenném,olyan egyenes háttal,amilyet bármikor megirigyelnénk), esetleg lavórók segítségével. Ismételten megjegyezném,sem forró,sem meleg víz nincs, vagyis az olaj..és minden más hisztérikus cucc eltávolítása igenis a kézügyesség és a türelem játéka.Valahogy mégis meg lehet oldani hatalmas mennyiségű víz, villamosenergia... - vagyis mosogatógép nélkül is!
Akkor ez most már nem képzi kifogás tárgyát,ugye?
Utána jön a lecsöpögtetés, és az elpakolászás. Nekem ez a folyamat a legkevésbé szimpatikus. Ha nem lennék olyannyira ellene a gyerekmunkának, már régen fizettem volna valamelyik kis szomszédomnak, hogy tegye meg ezt nekem,mivel az összes edény a földön van egy bivaly nehéz ibrikben, és természetesen mindent olyan másfél méter magasságban kell különböző polcokra elhelyezni. Az egész olyan általános iskolás torna óra feeling, guggolás-felállás. Mondjuk úgy,akkor ma ledolgozom a felesleges plusz kalóriát a tegnapi plasztik brunch-unkból ( tudjátok, a pattogatott kukorica és a mű milk shake).

Következő etap, kedves versenyzőink, a ruhamosás. A víz...még mindig nem bekötött - így a mosógép 1 szilvi-erővel működik. ( amúgy hozzátenném, még ha lenne is víz bekötve, az áram a szigeten olyan mértékben ingadozik, hogy minden létező technikai dolog rövid életű errefelé - igen , a 2 év alatt én pont a második laptop akksimat gyilkolom , a jelenlegi max időtartam ,amit egy feltöltéssel bír 45 perc. No comment.) Természetesen pont annyira voltam élelmes szennyesek terén,mint egy banán, vagyis az egész heti ruha adaggal van randim.Akkor vegyük a hozzávalókat:
1 nagy vödör
1 adag öblítő (mindenféle kokkolínó macit K.O-val hazaküldő illattal)
1 adag folyékony mosószer ( kifejezetten kézimosáshoz)
1 dörzsi szivacs
NAGY ADAG KITARTÁS

A folyamatleírástól megkímélek mindenkit, mondjuk annyit, sokban nem tér el attól,amit nyugodtan a fantáziátokra bízhatok.

És hipp-hopp, már lassan dél is van, úgyhogy akkor gyorsan elkészítek egy mie gorenget, vagyis sült tésztát.
Az egész étel elkészítéséhez nem kell egy Stahl Juditnak lenni, semmi ördöngösséget nem igényel...deeee, a főzésig most nem is jutok el,mert a sütéshez előkészített olajat sikerült kiöntenem a konyha csempéjére.
Jaaaaaj.
A csillagok állása szerint ez nem jelent többet,mint egy konyha felmosást.
( a víz és az olaj takarításának hátterét már ismertettem...itt ne feledjük, lényeges szempont).
Akkor babám, térdre-imára, vagyis suvickolásra. Ugye,milyen érdekes az,amikor az olaj és a víz még véletlen sem keveredik egymással, bármiféle habzó cuccot próbálok elegyíteni hozzá.
Miután legalább már csak az olaj foltokkal küzdök 20 perc után, eszembe jut egy jó kis magyar trükk, az ecet - hát ide vele. Bár, így már úgysem úszom meg az egész konyha feltakarítását, akkor már miért ne legyen tényleg szép és csilli-villi? merthogy a jó öreg praktika beválik!!!
Fáradtan ugyan,de mi tarthat vissza egy gyors ház-átsepregetéstől?
Mivel a porszívó ugyanúgy a kihalt állat fajok közé tartozik,mint bármi ,amire ma szükségem lett volna,így a szőnyegek is a kézi masszázst élvezik.És még áramszünet is lett hirtelen. Még jó, gy nincs porszívó..mihez kezdenék áram nélkül egy porszívóval?

Akkor, új kör, új izgalom, enni-kék, vagyis hol van a sült tésztám? Másodjára végül sikerült elkészíteni, már majdnem befejeztem,amikor hatalmas csirkekrákogásra lettem figyelmes. Kinyitottam az ajtót, és azt látom, a kertünkön keresztül vonaglik egy hatalmas biavak (watermonitor lizard, vagy magyarul a sárkánygyíkok egyik fajtája), még csibe pelyhekkel a szája szélén. Vagyis, már ő is túl van az ebéden. Álljon meg a menet!EGY SÁRKÁNY VAN A KERTÜNKBEN!!!Ennek is egy feje van,de valahogy nem úgy tűnik,mintha ő lenne Süsü - vagy itt ennek a szörnyinek a marketingje a rosszabb? És.. elkezdett hezitálni. Mi van?? Nem akar továbbmenni??
Még jó, hogy megérkezik a szomszéd egy légpuskával...megjegyzem, van olyan ember errefelé, aki örömmel fogyaszt egy ilyen...lényt.Hmm..mindenkinek gusztusa kérdése - én meghagyom az én részem az ínyenceknek.

A délután folyamán banánt és kókuszt keresünk. Végre kihasználva a dzsungel közelségét,kis barátunk, Wahyu kérdés nélkül mászik fára, hogy ledobáljon pár kókuszdiót nekünk. Kövekhez dobáljuk a gyümölcsöket,hogy megrepedjenek, így szürcsöljük ki a friss kókusztejet.Amikor kiürült, megint földhöz dobálás, hogy szétnyíljon, és kézzel kaparjuk ki az ízes fehér húst.Persze, valahonnan előkerül egy hatalmas macete kés is (Pisau Aceh, az érdekessége az,hogy , ha jól értettem felniből készítik...) , de addigra már túl vagyunk a rágcsáláson. Mivel errefelé az a fiatal kókusz,amelynek még rengeteg teje van, sajnos kevés hússal rendelkezik. Nem lehet minden tökéletes...de a friss kókusz majdnem az:)

Banánt hazafelé jövet, vicces módon a házunkhoz legközelebb eső pálmáról vágunk, körülbelül vagy ötvenet egyszerre. Ekkor még zöld színűek, az általunk ismert ragyogó sárga színt vágás után érik el ... remélhetőleg pár napon belül itt a konyhánkban:) ( na jó, a fán is megsárgulna, ha nem jönnének olyan fehér majmok,mint én,hogy türelmetlenül leszüreteljék...). Viszont nézzétek,milyen szép virága van a      banánpálmának, helyi neve "jantung pisang" Állítólag még ezt is felhasználják főzéshez: szószokat készítenek vele kókusztej alappal, vagy egészen egyszerűen megsütik a virágot. Ki hallott már ilyet?

Ezek után, nem meglepő módon élvezem a lassú vasárnap minden percét,és készítünk Dewivel egy gyümölcs salátát.Vagyis én gyümölcs salátát, ő papaját eszik cukorral és lime-val. Olyan isteni ez,amikor úgy érzem,hogy a nyár van a számban (igen , nyár..nemcsak nyál..)!! Úgy érzem,mintha  a gyümölcsöknek nemcsak teltebb ízük lenne,hanem illatuk is.Egyszerűen leírhatatlan.
Nachos, az öt hónapos szívDOGlesztő is csatlakozna a délutáni vitamin partihoz, ha megenné bármelyik gyümölcsöt is, de nyilván más tálján minden sokkal érdekesebbnek tűnik Hosszas tesztelés után a banán az egyetlen ,amelyet ímmel-ámmal megeszik.Amúgy az helyi iszlámok a kutyát kafírnak, vagyis tisztátalan állatnak tartják - ez annyit jelent, hogy a malacnál talán eggyel jobb csak a szemükben.( A helyi hiedelmek nem mindig teljesen egyeznek az iszlám vallás tanításaival. Más tájakon nem ritka, hogy iszlám vallású nők vagy férfiak kutyákat tartanak nem csak haszonállatnak,hanem házi kedvencként. Itt nagyon sok a köznépi hiedelem, illetve a kutyáktól való általános félelem) Nem érhetnek hozzá, ha ez mégis megtörténik hatszor kell mosniuk az érintett területet, hetedjére pedig földdel kell átdörzsölniük.
Ezért is meglepő és furcsa, hogy Nachost velem együtt kérdés nélkül befogadták.Nem viszik természetesen túlzásba  a nagy kutya-ember barátságot, de szerintem magukhoz képest igenis hatalmas lépést tettek meg ezzel,amit nem győzök értékelni. Azért akkor mindig sokat nevetek,amikor hívják a kis bolhabuszt, aki erre fejvesztve rohan, neki csúszna a lábainknak, úgy ahogy hozzám szokott rohanni, szomszédaim meg hirtelen a kutya megérkeztével rohanni kezdenek, nehogy hozzájuk érjen Nachos:)

Mamikám ma sem jön haza sajnos, talán holnap....


2012. április 28., szombat

Április 28 - Virágnap és gastrotúra

Még nem is tudjátok. A kis paradicsomi szigetemet Pulau Wehnek, vagy más néven Sabangnak hívják,és ez egyben Indonézia legészakibb pontja, a 2004-es tsunami által híressé vált Aceh tartományban található.Ezen belül is egy parányi halász faluban, Ujung Kareungban élek, ami neve alapján annyit tesz,"korall zátony". Most próbálok pontos adatokat gyűjteni,hogy lelket számlál kicsiny helyi otthonom..de senki nem tud ebben nekem segíteni. Mivel a falu egész nagy területen helyezkedik el, de kisebb csoportokban épülnek a házak,így az én valóságom errefelé egy pár házból álló "közre" korlátozódik.
A sziget főként halászatból él, hiszen a világ egyik leghíresebb, és legszerteágazóbb horgász helye, így ez a terület mind export igényeket, mind pedig az ország hal piacára termel - azonban még így is bőven rengeteg raj úszkál a tengerben minden fajtától a ritka bálnafajtákon át egészen a rájákig minden megtalálható errefelé.
Habár Sabang egykor vámmentes kikötő volt, jelenleg a sziget fő bevétele a halászat után a turizmus és a búvárkodás,ám ennek ellenére is egy csendes szigetről beszélhetünk,ami mind a mai napig megőrizte vissza fogottságát és autentikus mentalitását. Velünk átellenben, az Andamán-tenger túloldalán valahol Malajzia és Thaiföld határa néz velünk farkasszemet, vagyis csak nézne, ha nem a Malakka-szoros hajó forgalma jönne-menne óránként.Kis falumban én vagyok az egyetlen "bulek" , vagyis fehér ember, angolul pedig senki nem beszél, bár ez az arány a sziget egészére vetítve sem sokkal jobb.
A szó "bulek" annyit tesz, hogy albínó, ami azért vicces,mert pár kilométerre tőlem, egy másik faluban ténylegesen laknak albínó emberkék.Mondanom sem kell,ők sokkal fehérebbek,mit én...de ez most már így marad,minden nyugati emberre a fehér bőrű,vagyis albínó nevet ragasztják. Ezáltal bármerre megyek, hatalmas ordítással üdvözölnek "Bulek,Bulek!".Gondolom, ebből is látni, hogy itt a bőr színre utaló megjegyzés nem pejoratív,és semmiféleképpen sem rendelkezik negatív konnotációval - vagyis effektív rasszizmusról nem beszélhetünk.
 A másik ilyen , a "Hey Mr.!", hiszen az ő nyelvükben , az indonézben , hasonlóképpen a magyarhoz az egyes szám harmadik személy (ő) megnevezése nem tér el a férfi és a nő esetében.
Vagyis nem engem néznek pasinak, hanem csak szimplán nekik mister a férfi és a nő is. Mondanom sem kell, az elmúlt közel 630 napban mekkora erőfeszítéssel javítgattam ki mindenkit kedvesen, illedelmesen, hogy azért mister már mégsem vagyok.Természetesen próbálkozásaim java része kudarcba is fullad az öt másodperces sikerélmény után. Talán akkor ezt már így kell elkönyvelnem, a türelem küszöböm alá besöpröm,hogy amennyiben mister vagyok az utca emberének, hát mister vagyok.
így indulunk el ma reggelt fél 9-kor a piacra a városba,én a bulek, és Dewi egy becakkal, vagyis egy oldalkocsis motorral - igen ,van ilyen:) Az élményt tetézi,hogy a város határához érve minden motoros lelassít és sietve veszi fel a bukósisakot,így a mi sofőrünk is. Megint csak az árral szemben úszva,próbálok viccesen a tárgyra térni,hogy baleset nemcsak a városban , azon az egy úton lehet, hanem bárhol és a bukósisak nemcsak a büntetés ellen véd meg.Vagyis nem feltétlen ez az elsődleges funkciója.Mit nem adnék egy tér figyelő kameráért a városba vezető úton,hogy szemléltessem az emberek láncreakcióját nektek. Kicsit olyan,mintha valami belső GPS mondaná, "Kövesd az utat, fordulj jobbra, tarts balra , vedd fel a bukósisakot,amit amúgy a leglehetetlenebb helyen tartasz..."
Tehát piac.Friss illatok, tömeg, mindenféle zöldség és színesség jobbra balra, kisebb zűrzavar. A bevásárló lista végén szerepel a sütő olaj, hát,mi azt is itt vesszük meg,amit nem literben mérnek ... hanem kilóban. Mert itt sem hiper-,sem szupermarket nincs, a legnagyobb bolt is kisebb,mint a szegedi sarki közért. Nem panaszkodom ( vagy mégis), hogy rendes csokit, sajtot, joghurtot, zöld fűszert, kenyeret, alkoholt...stb egyik boltban sem lehet venni -persze ez a lista még bővíthető, így az ember a kreativitására támaszkodva sok mindent inkább maga készít el..( na, itt nem az otthoni pálinka főzést értettem,hékás!).A sajttal pedig bevállalom,hogy túloztam. Mert igazából van....csak műanyag.Olyannyira az,hogy felmelegített sütőben 30 perc alatt sem olvad el - úgyhogy maradjunk annyiban,hogy amit Te otthon sajtnak hívsz,az itt nincs.
Mivel Mami ma a tartomány fővárosában, Banda Acehben unokát látogat, úgy határoztam, kicsit "elengedjük" magunkat, na,nem mintha bármi gátja lenne ennek a mindennapokban. Ahogy hazaértünk, kifundáltam,hogy lehet a Jakartából kapott mikrós popcornt elkészíteni gázlángon. Mint kiderült, Dewi most evett életében először ilyen dolgot,és teljesen viccesnek találta azt, ahogy levettem a fedőt a magok még továbbra is pattogtak ide-oda ( én ezt a humort veszítettem el utána,mikor feltakarítani kellett..). A mozis pattogatott kukoricához helyi tejes turmixot készítettünk, Pop Est. Szerintem az egészben a víz volt a legtermészetesebb anyag, ugyanis a por,amit felhasználtunk a vaníliás shake-hez, egy ilyen hupikék löttyöt generált.Ja,mielőtt elfelejtem: tejet tej porból. Tudom, csapongok, de gyorsan hozzá is tenném,hogy a tej por tejéből kiváló házi joghurtot lehet készíteni,pedig a mai napig kételkedem benne,hogy tehén közelében létezett-e egyáltalán ez a dolog.NA,mindegy.
A shake tasakján az összetevőket már nem is voltak bátrak feltüntetni. Szerintem ezzel a menüvel az eddig folytatott lúgosító diétámat körülbelül a holdig küldtem,és itt üzenek nektek,ha bármi bajom lesz, ez a reggeli-ebéd vágott haza, de hát egy igazi albínó néha igenis albínós kajákra vágyik. (lesz még itt mindenféle helyi rágcsi-vacsi, türelem....de ennek a házi gyors kajálásnak igenis most jött el az ideje...).

A délután lassan telik, magas pára tartalom,és fülledt meleg van.Délután elindulunk, a falu gyerek serege és én egy kis felderítő túrára egy érdekes kis öbölbe. Ugyan fürdésre még jó indulattal sem alkalmas, de felderítéses G.I Jane túrára annál inkább. Mivel Intan, az egyik kis szomszéd lány tintahalra szeretne horgászni - amikor ezt a szót használom, itt ne gondoljatok pecabotra, hanem egy kézi műanyag keretre csavart damilra..), ezért visszafordulunk a már ismert szikláink felé. Valahogy az út mentén azonban mindenkinek a színes virágokon akad meg a szeme, hát akkor már miért ne szedjünk virágot?!
Úgy szeretem ezt az érzést, hogy itt tényleg mindenki meg akar élni minden pillanatot teljesen.
Ahogy ez lenni szokott a virág nevetést, a nevetés pedig fényképeket szül, nem volt ez másként most sem.
Naplemente előtt még eleredt az eső,amit én egy cseppet sem bánok.

Visszahúzódott mindenki a kis cölöp házába ( pondok ), Dewit pedig az édesanyja átküldte,hogy aludjon itt,hogy ne legyek egyedül. Cserébe felajánlottam, hogy készítek egy mie baksot (mieso) - vagyis halas gombócos tészta levest. Az összes reggel vásárolt zöldségfélét beleaprítottam, és magamat meghazudtolva még a chillivel sem bántam csínján.Ahogy az egészet főztem,olyan ingerenciám volt beletenni egy lime-t, hogy olyan igazi frissítő csípős-savanyú érzése legyen. Szuper ötlet lett, Dewi is oda volt tőle, ami igazán nagy elismerés,ha az ember egy másik kultúra ételét készíti el. Lehet, kezd az ízlésem teljesen erre a régióra átállni??Hmmmm......
Szombat este van ,amit errefelé vasárnap estének mondanak már. Az esti fő ima után (naplemente , itt olyan 19:00 körül - Magrib)tart a köznép ugyanis napfordulót. Vagyis,amit mi a szombati parti estnek mondunk az a helyi felfogásban vasárnap estének mondatik... Ez ugyebár mondanom sem kell,hogy a félreértések tárháza rám nézve.
Minden esetre akár szombat, akár vasárnap este, jó kis mozgalmas napunk volt, amit egy közös filmezéssel zárunk lányos hangulatban.



2012. április 27., péntek

Április 27 - A visszaszámlálás elindul



Itt van ez a furcsa érzés, ami először,legyünk őszinték,nyomasztott, most valahogy felszabadít: a repülőjegy Jakarta és Budapest között. Kicsit olyan érzés ez,mint amikor tudod,hogy valami jó dolog véget fog érni..de nem tudod mikor. Hát én már tudom. Nos, nézzük a jó oldalát, még ha meg is vannak számlálva itt a perceim, legalább én osztom be őket:) Ismét egyedül vagyok, úgy értem a szívemben is elengedtem a múltat,és lefogadtam, hogy minden, ami volt az formált azzá,aki vagyok,és minden egyes pillanatnak csak hálás vagyok,és nem kérdés, hogy ugyanígy élném meg..még a fájdalmat, a kételyt és az őrületet is. Ekkora béke már régen töltötte el a szívemet.Furcsa érzés is ez. 
Eredetileg kényszermegoldásból egy hete egy idősebb nénihez,Mami házába költöztem, aki a környéken az egyetlen nemhogy nem iszlám, hanem keresztény néni. Aki még emlékszik, párhuzamot vonhatnánk a régvolt Szupermami, és az "én Mamim" között. Mert úgy érzem,életem egyik legjobb útja volt,ami ide vezetett. Egy pici falurészecske, még kisebb utcácskájában lakik,ahol elvétve néhány másik ház, a tenger , és a dzsungel vesz minket körbe. A ház autentikus, de még az én szemszögemből is mondhatjuk, hogy tiszta...
És ugyebár a társaság. Mami portugál felmenőkkel rendelkező jakartai temperamentumos hölgy, a fia, az 52 éves Kiki, aki az ország másik feléből van errefelé hosszabb látogatóban,és ő az is ,aki férfiként hetente többször halászni megy a tengerre nekünk.Itt az ideje,hogy megemlítsük a többi házban lakó gyereket ( összeszámolni sem tudom mennyit),akiket, ha tehetném,mind örökbefogadnék.Mindannyiuk a mi mércénkkel mérve szegény, hátrányos helyzretű gyerek, de higgyétek el, többet lehet tőlük tanulni,mint a legtöbb XI. századi lifecoachtól - bocsánat, senkit nem szándékozom ugyan pejoratíven megítélni.
Mivel az én időm ( ugyebár - szép nyugati életmérce: IDŐ )  már nem oly sok errefelé, így kezdek én is visszabújni a magyar szilvibe. De nem hiányzott nekem! Már viszket a talpam, hogy jaj, mennyi mindent KELL csinálni,mielőtt visszamegyek. 
A mai nap, péntek az itt iszlámok "szent" napja,vagyis a hét legfontosabb napja. Egyben a mai nap az is,amikor az éves felmérések után végre megérdemelt szünidejüket kezdhetik a felső éves diákok - az én kis cimboráim. így Dewivel elindulunk fél 7-kor napfelkeltét nézni a sziklákra. Eszméletlen meleg van...lehet, a nap legforróbb pontja hajnalban,vagy az én tolerancia szintem alacsony még ebben az időpontban? A napot sokáig pára és felhő takarja, azonban egyre több halat látunk így közel 10 m magasból a kristálytiszta vízben.
Mint ahogy mindig, most is elámulok,mennyi szín van errefelé!Csoda kis álomvilág ez, a maga lelassult életével.A furcsa az,hogy ugyan már világos van, mégis hébe-hóba lehet látni plaktonokat, mint foszforeszkáló buborékokat úszni a víz tetején.


Mindent az élet tölt be. Még a temetést is  - még ha igen morbid módon is hangzik. Míg mi sipsz-supsz eltemetjük,megsiratjuk szeretteinket, addig helyi barátaink nemcsak a temetéskor (amely szélsőséges esetekben akár hét napig is tarthat) , de a temetés utáni 40. napon is összegyűlnek és emlékeznek,imádkoznak az elhunytért. Együtt esznek, de mégsem a sírásról,hanem az életről és az élet méltatásáról szól mindez.Nem is tudom,hogy ez hogyan jutott eszembe mindez.
Ahogy hazaérünk, édes drága mamink krumplikrokettel vár minket - ez nem sokban tér el az otthon fellelhető hasonszőrű versenyzőtől, csupán annyiban, hogy a néni zöldségekkel turbózta még fel nekünk. Értem én, hogy híznom kell, de ha így haladok,minden viccet félretéve túlsúllyal érkezem a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre...és itt nem csupán a csomagjaimra gondolok.

Dewi kisebb-nagyobb megszakításokkal, de a mai napot velem töltötte. Keveset beszéltünk ugyan, de olyan szeretet árad ebből a 14 éves lányból, hogy az hihetetlen. van egy gondolat a fejemben, ha ez a lány Európába születik, teljesen más élet vár rá. Persze , ezeket a bagatell mondatokat el lehet lőni jobbra is ,meg balra is..de sokan tényleg nem értékeljük, hogy mekkora lehetőségeink is vannak már születésünkkor egy civilizáltnak kikiáltott országban.

Hát,legyen akkor hivatalos, a mai nappal elindult a visszaszámlálás,hiszen pontosan 40 nap múlva elindulok egy másik kontinens felé - és ezzel lezárok itt egy fejezetet az életemből. Egy olyan fejezetet,aminek a sorait még mindig írom - So,let's  get the party started :)