Április 28 - Virágnap és gastrotúra

Még nem is tudjátok. A kis paradicsomi szigetemet Pulau Wehnek, vagy más néven Sabangnak hívják,és ez egyben Indonézia legészakibb pontja, a 2004-es tsunami által híressé vált Aceh tartományban található.Ezen belül is egy parányi halász faluban, Ujung Kareungban élek, ami neve alapján annyit tesz,"korall zátony". Most próbálok pontos adatokat gyűjteni,hogy lelket számlál kicsiny helyi otthonom..de senki nem tud ebben nekem segíteni. Mivel a falu egész nagy területen helyezkedik el, de kisebb csoportokban épülnek a házak,így az én valóságom errefelé egy pár házból álló "közre" korlátozódik.
A sziget főként halászatból él, hiszen a világ egyik leghíresebb, és legszerteágazóbb horgász helye, így ez a terület mind export igényeket, mind pedig az ország hal piacára termel - azonban még így is bőven rengeteg raj úszkál a tengerben minden fajtától a ritka bálnafajtákon át egészen a rájákig minden megtalálható errefelé.
Habár Sabang egykor vámmentes kikötő volt, jelenleg a sziget fő bevétele a halászat után a turizmus és a búvárkodás,ám ennek ellenére is egy csendes szigetről beszélhetünk,ami mind a mai napig megőrizte vissza fogottságát és autentikus mentalitását. Velünk átellenben, az Andamán-tenger túloldalán valahol Malajzia és Thaiföld határa néz velünk farkasszemet, vagyis csak nézne, ha nem a Malakka-szoros hajó forgalma jönne-menne óránként.Kis falumban én vagyok az egyetlen "bulek" , vagyis fehér ember, angolul pedig senki nem beszél, bár ez az arány a sziget egészére vetítve sem sokkal jobb.
A szó "bulek" annyit tesz, hogy albínó, ami azért vicces,mert pár kilométerre tőlem, egy másik faluban ténylegesen laknak albínó emberkék.Mondanom sem kell,ők sokkal fehérebbek,mit én...de ez most már így marad,minden nyugati emberre a fehér bőrű,vagyis albínó nevet ragasztják. Ezáltal bármerre megyek, hatalmas ordítással üdvözölnek "Bulek,Bulek!".Gondolom, ebből is látni, hogy itt a bőr színre utaló megjegyzés nem pejoratív,és semmiféleképpen sem rendelkezik negatív konnotációval - vagyis effektív rasszizmusról nem beszélhetünk.
 A másik ilyen , a "Hey Mr.!", hiszen az ő nyelvükben , az indonézben , hasonlóképpen a magyarhoz az egyes szám harmadik személy (ő) megnevezése nem tér el a férfi és a nő esetében.
Vagyis nem engem néznek pasinak, hanem csak szimplán nekik mister a férfi és a nő is. Mondanom sem kell, az elmúlt közel 630 napban mekkora erőfeszítéssel javítgattam ki mindenkit kedvesen, illedelmesen, hogy azért mister már mégsem vagyok.Természetesen próbálkozásaim java része kudarcba is fullad az öt másodperces sikerélmény után. Talán akkor ezt már így kell elkönyvelnem, a türelem küszöböm alá besöpröm,hogy amennyiben mister vagyok az utca emberének, hát mister vagyok.

így indulunk el ma reggelt fél 9-kor a piacra a városba,én a bulek, és Dewi egy becakkal, vagyis egy oldalkocsis motorral - igen ,van ilyen:) Az élményt tetézi,hogy a város határához érve minden motoros lelassít és sietve veszi fel a bukósisakot,így a mi sofőrünk is. Megint csak az árral szemben úszva,próbálok viccesen a tárgyra térni,hogy baleset nemcsak a városban , azon az egy úton lehet, hanem bárhol és a bukósisak nemcsak a büntetés ellen véd meg.Vagyis nem feltétlen ez az elsődleges funkciója.Mit nem adnék egy tér figyelő kameráért a városba vezető úton,hogy szemléltessem az emberek láncreakcióját nektek. Kicsit olyan,mintha valami belső GPS mondaná, "Kövesd az utat, fordulj jobbra, tarts balra , vedd fel a bukósisakot,amit amúgy a leglehetetlenebb helyen tartasz..."
Tehát piac.Friss illatok, tömeg, mindenféle zöldség és színesség jobbra balra, kisebb zűrzavar. A bevásárló lista végén szerepel a sütő olaj, hát,mi azt is itt vesszük meg,amit nem literben mérnek ... hanem kilóban. Mert itt sem hiper-,sem szupermarket nincs, a legnagyobb bolt is kisebb,mint a szegedi sarki közért. Nem panaszkodom ( vagy mégis), hogy rendes csokit, sajtot, joghurtot, zöld fűszert, kenyeret, alkoholt...stb egyik boltban sem lehet venni -persze ez a lista még bővíthető, így az ember a kreativitására támaszkodva sok mindent inkább maga készít el..( na, itt nem az otthoni pálinka főzést értettem,hékás!).A sajttal pedig bevállalom,hogy túloztam. Mert igazából van....csak műanyag.Olyannyira az,hogy felmelegített sütőben 30 perc alatt sem olvad el - úgyhogy maradjunk annyiban,hogy amit Te otthon sajtnak hívsz,az itt nincs.

Mivel Mami ma a tartomány fővárosában, Banda Acehben unokát látogat, úgy határoztam, kicsit "elengedjük" magunkat, na,nem mintha bármi gátja lenne ennek a mindennapokban. Ahogy hazaértünk, kifundáltam,hogy lehet a Jakartából kapott mikrós popcornt elkészíteni gázlángon. Mint kiderült, Dewi most evett életében először ilyen dolgot,és teljesen viccesnek találta azt, ahogy levettem a fedőt a magok még továbbra is pattogtak ide-oda ( én ezt a humort veszítettem el utána,mikor feltakarítani kellett..). A mozis pattogatott kukoricához helyi tejes turmixot készítettünk, Pop Est. Szerintem az egészben a víz volt a legtermészetesebb anyag, ugyanis a por,amit felhasználtunk a vaníliás shake-hez, egy ilyen hupikék löttyöt generált.Ja,mielőtt elfelejtem: tejet tej porból. Tudom, csapongok, de gyorsan hozzá is tenném,hogy a tej por tejéből kiváló házi joghurtot lehet készíteni,pedig a mai napig kételkedem benne,hogy tehén közelében létezett-e egyáltalán ez a dolog.NA,mindegy.
A shake tasakján az összetevőket már nem is voltak bátrak feltüntetni. Szerintem ezzel a menüvel az eddig folytatott lúgosító diétámat körülbelül a holdig küldtem,és itt üzenek nektek,ha bármi bajom lesz, ez a reggeli-ebéd vágott haza, de hát egy igazi albínó néha igenis albínós kajákra vágyik. (lesz még itt mindenféle helyi rágcsi-vacsi, türelem....de ennek a házi gyors kajálásnak igenis most jött el az ideje...).

A délután lassan telik, magas pára tartalom,és fülledt meleg van.Délután elindulunk, a falu gyerek serege és én egy kis felderítő túrára egy érdekes kis öbölbe. Ugyan fürdésre még jó indulattal sem alkalmas, de felderítéses G.I Jane túrára annál inkább. Mivel Intan, az egyik kis szomszéd lány tintahalra szeretne horgászni - amikor ezt a szót használom, itt ne gondoljatok pecabotra, hanem egy kézi műanyag keretre csavart damilra..), ezért visszafordulunk a már ismert szikláink felé. Valahogy az út mentén azonban mindenkinek a színes virágokon akad meg a szeme, hát akkor már miért ne szedjünk virágot?!
Úgy szeretem ezt az érzést, hogy itt tényleg mindenki meg akar élni minden pillanatot teljesen.
Ahogy ez lenni szokott a virág nevetést, a nevetés pedig fényképeket szül, nem volt ez másként most sem.

Naplemente előtt még eleredt az eső,amit én egy cseppet sem bánok.

Visszahúzódott mindenki a kis cölöp házába ( pondok ), Dewit pedig az édesanyja átküldte,hogy aludjon itt,hogy ne legyek egyedül. Cserébe felajánlottam, hogy készítek egy mie baksot (mieso) - vagyis halas gombócos tészta levest. Az összes reggel vásárolt zöldségfélét beleaprítottam, és magamat meghazudtolva még a chillivel sem bántam csínján.Ahogy az egészet főztem,olyan ingerenciám volt beletenni egy lime-t, hogy olyan igazi frissítő csípős-savanyú érzése legyen. Szuper ötlet lett, Dewi is oda volt tőle, ami igazán nagy elismerés,ha az ember egy másik kultúra ételét készíti el. Lehet, kezd az ízlésem teljesen erre a régióra átállni??Hmmmm......

Szombat este van ,amit errefelé vasárnap estének mondanak már. Az esti fő ima után (naplemente , itt olyan 19:00 körül - Magrib)tart a köznép ugyanis napfordulót. Vagyis,amit mi a szombati parti estnek mondunk az a helyi felfogásban vasárnap estének mondatik... Ez ugyebár mondanom sem kell,hogy a félreértések tárháza rám nézve.
Minden esetre akár szombat, akár vasárnap este, jó kis mozgalmas napunk volt, amit egy közös filmezéssel zárunk lányos hangulatban.