A hétfők valahogy sosem voltak a kedvenceim. Mivel ezt a betegséget mind a mai napig nem sikerült kihevernem, szerintem egészen egyszerűen át fogom nevezni ezeket a napokat. Nekem pszichésen problémám van a hét első napjától.De természetesen nem hagyjuk, hogy egy ilyesféle kis szócska bele köhécseljen a levesünkbe, így az alábbi nótával indítjuk a napot: http://www.youtube.com/watch?v=bL6pl6IFS8o
Erről a dalról a következőt kell tudni, a zsűri,még a beválogató körbe megvette a zeneszerzőtől (aki az előadó is egyben) a szerzői jogot, a világon először történt ilyesmi a tehetségkutatók történetében. Ja,hol máshol,hát itt,Indonéziában!
Amúgy a jó öreg napi rutin ( vagy inkább délelőtti torna? ) sem tud kizökkenteni, hogy ma kicsit szentimentálisabb vagyok a kelleténél. Jó ma kicsit begubózni, egyedül lenni.
Eszembe jut az a szó,amit akkor találtam,mielőtt júniusban visszaköltöztem volna ide a szigetre, és ez nem volt más,
mint B Á T O R S Á G. Ez a szó talált rám Banda Aceh városának parkjában séta közben - elcsúsztam a márvány lapon,amin ez szerepelt,magyarul. Most úgy érzem,megint bátornak kell lennem. Kiülök a kövekre és végiggondolom ezt az elmúlt két évet...érzem,még mindig vannak olyan sebek,amelyekkel csak nem törődöm..de haza mégsem vihetem őket,ugyebár? És ilyen kilátás mellett ki ne szeretne elmélkedni?Merthogy, nézzétek kik járnak errefelé...
Hmm...ha delfint látok, konkrétan egy kisgyerek tör elő belőlem. Mindig addig figyelem őket, amíg teljesen el nem tűnnek. Amióta ezen a szigeten lakom, egy egész furcsa kapcsolat van közöttünk. Akármikor kezdtem el benne kételkedni, hogy én meg mi a manót keresek itt, jöttek a delfinkőcök. Mindig akkor jelennek meg, amikor visszacsatolásra van szükségem ( vagy,amikor erre van dolguk - de ez most inkább legyen mellékes, a történet kedvéért maradjunk az első meglátásnál).Tudtátok, hogy a delfinek vezetik el a helyi halászokat a tonhalakhoz? Viszont ,amit nem értek, hogy a helyi becenevük " babi laot", vagyis tengeri malac- persze nekik mégsem terrárium, hanem akvárium kellene , vagy inkább egy fél tropicarium.Visszanyomkodom a sebtapaszt a lelkemre, hátradőlök, élvezem a napsütést,és előveszem a Bibliát, hogy olvassak pár sort.megjegyzem, szuper kis Bibliám van...(New International Version Study Bible - vagyis tényleg keresztreferenciákkal magyaráz mindent, igaz ezáltal legalább 3 Kg-osra becsülendő, de még így is szívesen cipelem magammal). Ma újra elolvasom Eszter könyvét,amelyet körülbelül tavaly pont ilyenkor tanulmányoztunk legalább egy hónapon keresztül. Néha jó elővenni, átlapozni, hogy tudatosuljon bennem, hogy én ennek a kornak vagyok az Esztere, hogy értékeljem,hogy nő vagyok, ami néha kicsit nehéz itt az iszlám világban.Az ebben a vallásban élők ugyanis egy biztonsági szociális hálóban élnek egymással, amit a vallásuk pillérei erősen össze is fonnak. Nem nehéz kiszámolni, ha egy átlagos családban ( vegyünk például egy 3 gyerekkel megáldott pereputtyot) csak a férfi dolgozik ( a tegnapi bejegyzés után szerintem érthető,ha a nő kissé elfoglalt), keres havi 1 millió indonéz rúpiát ( mai nap olyan 23500 Ft-nak felel meg),és elszív napi 2-3 doboz cigarettát (egy doboz átlagos ára Rp10.000), havi 100.000 rúpiával kellene a családnak gazdálkodnia. De akkor azt még nem is említettem,mivel itt a ma létező házasságok többségében elrendezett házasság, ezért a férfiak nem szívesen mennek haza,vagyis , ha tehetik kávézóról-kávézóra járnak - sorstársaikkal. Ez itt nem a szerelemről szól, még a mondásuk is úgy tartja, a házasság jellemerősítő, az arra nemes emberek az idővel megtanulnak együtt élni. Kérem, hol itt a romantika, meg minden ilyesmi, ami a zenéikből folyik? És, akkor még meg sem említettem,hogy a lánykérés akkor válik hivatalossá, ha a vőlegény családja kifizet legalább 8 egység (mayam : 3,4 gr) aranyat a lányos háznak.
Mondjuk ki, a havi kereset így teljes mértékben az erősebbik nem szórakozását fedezi- vagy még azt sem. Ilyenkor jön a szociális háló, a szegények eltartása,illetve a keresztbe segítség a faluban...
A nő szava sokat nem ér, hiszen a férfi az,aki dolgozik, a nő ugyebár csak otthon ül. Kéééérem széépen, nem vagyok én feminista-de...
Mivel sem fórum nincsen rá, sem pedig anyagi keret a falvak női nemigen mozdulnak ki a házaikból, és a megszokott családi köreikből. Amennyiben meg is teszik természetesen fejsálat, vagyis jilbabot öltenek, a tengerben fürdést is ruhában , sőt néha jilbabban teszik meg.Akkor itt az ideje megemlítenem, Indonézia a világ legnépesebb muszlim vallású országa a világon, de csak és kizárólag Aceh tartományban,azaz nálunk uralkodik a shariah vallási törvény.Véleményem szerint ugyan embereket már nem köveznek, vagy botoznak meg, de pénzbírságot és börtönt ugyanúgy kiszabnak még mind a mai napig,amennyiben a Könyv ellen cselekszik valaki. (és azt a komoly szabályrendszert ember legyen a talpán,aki érti...).Ezért is érdekes, és kettős, hogy egy ilyen környezetben vagyunk mi most kettecskén, az én Mamimmal keresztények, a falu kellős közepén. Vagyis egy szónak is száz a vége, remélem most már értitek, miért is olyan nagy kincs ténylegesen a mindennapokban a Biblia számomra. Úgy érzem, mindig megmutatja,hogy ki vagyok, és olyan értékekre tanít,amelyeket -földrésztől függetlenül- hajlamosak vagyunk elfelejteni, vagy kicsit hajlítgatni kedvünk szerint.
Beteg a szomszéd kisfiú! Alig két és fél éves, és egyik betegségből a másikba esik. Most éppen a hasa fáj,és lázas. Nincsen orvosi végzettségem, de ez azért kicsit több a soknál. Átmegyek,kifaggatom anyukát, hogy a doktor mégis mit mond mind ezekre. Kiderült az összes eddigi betegségét a gyereknek egy nagyon erős antibiotikummal kezelték ( még egy bőr allergiát is!), arról viszont nem világosították fel a szülőket,mi is az antibiotikumok mellékhatása, hogyan kell őket szedni..stb.Viccesen lázat mérünk, és viszek át tejet, és banánt, hogy megnyugtassuk a pici pocit, illetve egy kis házi joghurtot.Ez a hely egyik nagy hátránya: nincs megfelelő és megbízható orvosi ellátás. Minden túlzás nélkül állíthatom, a kis kék "magic boxommal" (otthoni gyógyszerekből összeállított elsősegély dobozkám,ami azért nyom pár Kg-t) és egy általános iskolai biológiai tudással a legtöbb betegséget kezelni tudjuk házilag- najó, azért Dr.Google is nagy segítségünkre van.
Mami is hazaért végre valahára. Ma fogalmazódott meg bennem,hogy állítólag ugyan portugál felmenőkkel büszkélkedhet, nekem valahogy mégis inkább olasz..mondjuk szicíliai temperamentum köszön a viselkedésében vissza. Látszódik rajta,hogy kicsit zavart, este felé törik meg a jég- el kezd mesélni. Kiderült, az egyetlen lánygyermeke válni akar a férjétől. A válás sem keresztény, sem iszlám körökben nem divat errefelé, mondjuk úgy, szégyen ( Kedves válóperes ügyvédek, ti itt konkrétan éhen halnátok..).Nagy hallgatás, erre most azt sem tudom,mit mondjak. Jól kereső VÁROSI családról van szó, 4 gyerek, gyönyörű ház...és igazából nem értem a miértjét,azt meg nem tudom,meg illik-e kérdezni...úgyhogy inkább hallgatok.
majd a történet folytatódik.A férj rendőr, korrupt rendőr, aki ugyanúgy kábítószereket használ,mint itt szinte mindenki,aki a börtönben van...de ő nincs, hiszen a kábítószerek java része rendőrtulajdonban van.A kiváltó ok pedig ennek a következménye, a férfi féltékeny az amúgy gyönyörű feleségre,és fizikailag egyre durvábban bántalmazza. Ezért ismételten börtön járna, ha...más lenne a szituáció. Most nem egy brazil szappanoperába szerettelek volna benneteket beavatni, hanem megmutatom egy pillanatra, hogy a paradicsomban is vannak árnyalatok, és mint olyan, sajnos sötétebbek is léteznek. Az én mamimnak most pont ezzel kell szembesülnie, hogy nem törődve a közmegítéléssel, semmilyen jó érzéssel nem tud a gyerekének olyan tanácsot adni,hogy ne hagyja ott a házasságát..
A beszélgetés után kicsit kiszellőztetem a buksimat, séta közben egy igen érdekes rovarra leszek figyelmes.
Ezt a valamit angolul Stick Bugnak hívják (Phasmida),vicces nevükön "walking sticks"- vagyis sétáló pálcikák...A vicces az,hogy nemcsak pálcika kinézettel áldotta meg őket a sors, de úgy is viselkednek-vagyis a szélben hintáznak,ha úgy kell,sőt van olyan fajtájuk, amelyek egészen egyszerűen színt is képesek változtatni, mint a kaméleon. Nem tudom,érzékelitek-e mennyi érdekes dolog vesz minket körül!Biztos vagyok benne, hogy ez a világon bárhol így van , de ugyebár egy idegen országban mi sokkal könnyebben vesszük észre őket. Csodálatos világban élünk!!Tudom,ez a bejegyzés kicsit..."másmilyenre" sikerült, de szeretném nektek őszintén leírni a gondolataimat,és bemutatni az eseményeket,amelyek érnek, még ha azok nem is mindig a világ legizgalmasabb dolgai. ma kicsit kuszák voltak a gondolataim...de néha ilyen napok is kellenek. Zárásképpen megmutatom,melyik a kedvenc napszakom, és ez nem más,mint a naplemente, az állandó több ezer színével. Szerintem az ilyen képekre nincsenek is szavak, az ilyen pillanatok azok,amikor csak felnézek az égre,akárki legyen is velem,megbököm,de egy szót sem szólok...ha kamera van nálam,azonnal kattogtatok...és egy mosoly ül az arcomra.Szerencsés vagyok,hogy erre a 40 napra így le tud lassulni az életem, és egy olyan környezet vesz körül, hogy ezt még jobban meg tudjam élni.
Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése